Bérgyilkosnak nevelve [BEFEJEZETT]

Prológus

Egy reccsenés és a hátam mögött álló férfi nyaka kitört. Hanyag mozdulatokkal engedtem el, és az élettelen test a padlóra zuhant. Vissza sem néztem, mentem tovább. Nem ez a férfi volt az, akit meg kell öljek, ő csak az utamban állt. Nem hagyhattam, hogy bármit is elárulhasson rólam bárkinek is. Nem hagyok magam után nyomokat.
A nap már rég elhagyta az eget. Az irodaház folyosóját és termeit csupán a kintről beszűrődő utcai lámpák fénye világítja be. A gyér látásviszonyok azonban nekem kedveznek. Az itt lévő személyek nehezen látják meg arcom. Lassú, komótos lépésekkel haladtam előre. A férfi, akit keresek, tudja, hogy ő a célpont. Retteg. Félti az életét. Nem is lep meg. Ki ne sajnálná magát, aki egy villában él, négy gyönyörű új autóval rendelkezik és milliárdos? Én biztosan. De nem érdekelt. Jól megfizetnek azért, hogy ezt az embert kiiktassam. A tárgyalóterem ajtaja előtt hirtelen megálltam. Tudtam, hogy ott van, de szerettem játszani az emberekkel. Látni szemükben a rémületet, ahogy kérlelnek, hogy ne öljem meg őket. Néha szánalmasak tudnak lenni. És mikor a szemembe néznek, látják, hogy bármit tehetnek, bármit mondhatnak, mit sem számít. A kifejezéstelen tekintetem megöli a bennük táplált reményt. A hitet, hogy túlélhetik.

Lassan nyitottam ki a hatalmas üvegajtót. Ugyanolyan lomha lépteket tettem meg, melyekkel eddig eljöttem. Az asztal előtt megálltam, elővettem fegyverem és kibiztosítottam. Az apró csattanás élesen vágott a csöndbe. Egy halk nyögés hallatszott a sarokból, ezzel jelezve azt, hogy hol is rejtőzik pontosan. Felé fordítottam fejem és arra az irányba tettem néhány lépést. Pont annyit, ahonnan gond nélkül le tudom majd lőni.

A férfi rám emelte ijedt tekintetét. Mélyen kék íriszeimbe nézett, melyből semmit sem tudott kiolvasni. Jó pár éve benne vagyok már ebben. Megtanultam azt, hogyan rejtsem el mások előtt az érzéseim. Nehezen ment. Valami mindig elárult. De mostanra, még az sem tudja pontosan megmondani hogyan érzek, aki a kezdetektől velem volt.
Nem akartam húzni az időt. A rendőrség bármelyik percben megérkezhet és szegény pacákot sem akartam túlzottam kikészíteni. Bár ahogy elnéztem a sarokban összekuporodva, a félelemtől rázkódó testét, ezzel már elkéstem. A fegyverem lassan ráemeltem, mire a hapsi könnyezni kezdett. Túlságosan is féltette az életét. Nevetséges az ilyen ember.

- Miért? Miért pont engem? - kérdezte remegő hangon, miközben mélyen szemeimbe nézett.

- Mert jól megfizetnek érte, Mr. Fallows. Nem hagyhattam elúszni ezt az összeget - közöltem vele ridegen. Az illető, ahogy láttam, egy aprót bólintott, mégsem fogta fel szavaim, majd újra rám nézett.
- A nevét legalább megtudhatom a gyilkosomnak? - Mintha az eddigi félelme eltűnt volna. Tudtam, hogy bekapcsolta a telefonján a hangrögzítőt, ezért csak kajánul elmosolyodtam és szó nélkül meghúztam a ravaszt. A milliárdos ember vére a falra fröccsent, élettelen teste tehetetlenül rogyott a földre. A földre hullt töltényt felvettem és zsebembe mélyesztettem. Mint már említettem, nem hagyok magam után nyomokat.

A mobilon elővéve, egy üzenetet írtam: ,, A célpont kivégezve. ''
Nem telt el két perc, jött is a válasz: ,, A pénz átutalva. ''
Egy gyors ellenőrzés után elégedett mosollyal az arcomon hagytam el a tárgyalótermet. Felpattantam az út másik oldalán hagyott motoromra, és végleg elhagytam az irodaház környékét, még jóval azelőtt, hogy a rendőrök kiértek volna.
Egy újabb sikeresen elvégzett ügy. Egy újabb bezsebelt pénz. Ez az én életem. Ez vagyok én, Corin McClean