Bérgyilkosnak nevelve [BEFEJEZETT]

3. rész

Két napot vártam. Abban a két napban a hiányzó anyagon gondolkodtam, de nem jöttem rá. A Winchesterek nem hagyták el a bunkert. Nem tudom, hogy tudnak a föld alatt lenni két teljes napig. Én tutira beleőrülnék.

Nem vártam tovább. Körbejártam a bunker körüli gazos mezős területet, ahol találtam egy roskadozó épületet. Saját testi épségemet kockáztatva megnéztem, hogy mennyire biztonságos a romos ház. Örömmel állapítottam meg, hogy egy embert elbír. A bunker sem volt messze, így amikor az idősebb Winchester kifárad a bunkerből, alkalmam lesz megölni őt. A motelben már összepakoltam minden cuccom. A kis táblát, melyre az információkat gyűjtöttem, eltüntettem. Még aznap este mikor kijelentkeztem, egy kisebb táskával észrevétlenül lopóztam a roskadozó épülethez. Előkészítettem a fegyverem és kitartóan vártam. A Nap égette arcom. A gyenge szellő hűsítően hatott a forróságban. A terület teljesen kihalt volt, egyedül csak az előttem lévő épületben lehetett valami mozgás. Nem ez volt életem legizgalmasabb gyilkolási kísérlete ez igaz, de szépen megkeresek ezzel a férfi kiiktatásával, ezért megéri halálra unni a fejem. Várakozás közben eszembe jutott az első melóm, amivel minden elkezdődött. Csupán tizenhat éves voltam akkor.
„ Bőven volt még időm, mire Mr. Brown megérkezik, mégis én már mindenre készen álltam. Legalább is testileg, lelkileg nem voltam a toppon. Ez volt az első alkalom, hogy melóznom kellett. George javaslatára minél hamarabb elkezdem, annál hamarabb szokom hozzá. Én mégsem voltam még teljesen felkészülve erre. A nyomozás egyszerű volt. Megfigyeltem mindent. A házat, a környéket hogy az őrök mikor cserélnek egymás között. Úgy ismertem már mindent, mintha én is itt dolgoznék. De ahogy elhelyezkedtem a szomszédos épület tetején, elfogott a félelem. Úgy éreztem, hogy erre még nem állok készen. Óriás súly nyomta vállaim, hiszen csak ez az egyetlen esélyem arra, hogy ezt az embert megöljem. Ha elszalasztom a lehetőséget, sajnos ugrott a pénzösszeg is, amit fizetnek érte. Azt pedig nem engedhetem meg. Nem okozhatok csalódást George-nak. Egy fél óra múlva meg is pillantottam célpontomat. A szívem hevesen dobogott, miközben bemértem őt fegyveremmel. Nem szerettem volna, mégis muszáj volt megtennem. George, a nevelőapám miatt, és magam miatt. Ha ezzel akarok foglalkozni, akkor el kell indulni valahol. És itt az esély rá, hogy elkezdjem. A fegyver nagyítója által gond nélkül ment a célzás. Egy mély sóhaj után meghúztam a ravaszt. A fegyver kissé lökött vállamon, de már megszoktam. Nem egyszer lőttem már ilyen fegyverrel. Visszatartott lélegzettel figyeltem, ahogy az őrök szaladnak a férfi felé. Azonban nem maradhattam sokáig. El kellett húznom a helyszínről. Sietve szedtem össze minden cuccom, eltávolítottam a bizonyítékokat és elhagytam a helyszínt. Életem első munkája, és ha őszinte akarok lenni, tetszett ez az egész.”
Délután négy óra körül, azonban mozgás támadt a bunker bejáratánál. Abbahagytam a fegyverem sokadjára szét és összerakását és minden figyelmem az épület felé terelődött. A fegyverem nagyítóján keresztül figyeltem a jelenetet, ujjam pedig az elsütő billentyűn pihent. Készen álltam meghúzni azt, viszont még nem került elő a célpont. Pár másodperc telhetett el, amikor is Dean jelent meg öccse mellett. Felé szegeztem a fegyvert, és gondolkodás nélkül húztam meg a ravaszt. A hangtompítónak hála nem hallatszódott annyira a lövés. Azonban abban a tizedmásodpercben, amelyikben elsütöttem a fegyvert, egy fiatal srác jelent meg az idősebb Winchester előtt. Őt találta el a golyó. Ijedten kaptam fel a fejem és feléjük néztem. A szívem kihagyott egy ütemet, majd eszeveszett tempóban kezdett újra verni. Minden szempár a fiúra szegeződött, majd arra az irányba, ahonnan érte a lövés. Mind felém néztek. Gyors kézmozdulatokkal pakoltam el a táskába mindent. A kiképzéseken azt is tanítják, hogy hogyan tűnjünk el a helyszínről másodpercek alatt. Ez minden alkalommal remekül és hibamentesen alakult, most azonban, ahogy fordultam meg, szembekerültem azzal a sráccal, akit lelőttem. A levegő megfagyott tüdőmbe. Először is azért, mert a frászt hozta rám. Nem értettem, hogy lehet itt, mikor az előbb még méterekre volt tőlem. Másodszor pedig, a pólója tiszta vér volt a lövés által, mégsem volt semmi baja. Mintha meg sem érezte volna. Kék szemei hirtelen arany sárgává változtak, én pedig éles fájdalmat éreztem meg, melytől a romos betonra rogytam. Gyors és kis lélegzeteket vettem, nem volt erőm mélyeket lélegezni. A fájdalom, melyet éreztem, minden másodperccel erődösödött. Fájdalmasan kiáltottam fel. Úgy éreztem nemsokára itt a vég. A kínlódás kibírhatatlan volt.
- Jack, ne! – hallottam egy mély kiáltást és a kín, melyet eddig éreztem, megszűnt. Ugyan még mindig fájt mindenem, mégis elviselhetőbb lett. Szótlanul térdeltem a hideg betonon. Egyedül hangos lélegzetvételemet lehetett hallani. Lépteket éreztem dobogni, melyek egyre erősebbek lettek, végül teljesen abbamaradtak. Nem néztem fel. Tudtam, hogy kik tartózkodnak itt. Hallottam, amint valaki mellém lépked és felemeli gyenge testem. Tekintetem egyből a húszas éveiben járó fiúra tévedt, aki az imént ölt meg majdnem, majd a fiatalabb Winchesterre és úgy a mellette álló bátyára, akit hirtelen ért a felismerés.
- Olivia? – kérdezte felvont szemöldökkel. Gúnyos mosoly ült ki arcomra és behunyt szemmel hajtottam le fejem.
- Mi? Ismered? – hallottam meg egy mély hangot. Biztosan Sam volt az.
- Igen, találkoztam vele úgy két napja a helyi kifőzdében. Tudod, mondtam neked is – hallottam meg a már ismerős mély rekedtes hangot.
- Ki volt az eredeti célpontod? – kérdezte újra Sam. A fiatal srác akciója miatt egy adag vért köptem ki és az előttem állókra néztem, majd tekintetem megakadt a jobb oldalt ácsorgó férfin. Minden szempár a bátyusra szegeződött, aki kérdőn nézett le rám.
- Mondjuk, nem meglepő – szólalt meg halkan a mellette álló Sam. Dean egy olyan ,,Ez most komoly? ’’ tekintettel nézett öccsére, majd újra rám.
- Mégis miért akartál engem megölni? – kérdezte saját magára mutatva és egy lépést közelebb lépett hozzám.
- És mégis ki vagy te? – kérdezte valaki, akit eddig nem láttam. Nem tudtam felnézni, hogy megnézzem ki az, de ha tippelnem kellene, akkor az angyalkát mondanám, Castielt. Nem válaszoltam, még csak rájuk sem néztem. Próbáltam elfojtani az előtörő fájdalmas nyögéseim. Tuti eltört valamim. Ahogy erőszakos mozdulatokkal állítottak fel, úgy éreztem, hogy abban a másodpercben elájulok. A fájdalom erősen áradt szét egész testemben, mégis erőt vettem magamon, hogy felálljak. Nem mehetek velük. Elrontottam az egyetlen esélyem, és nem lesz más alkalom mikor meg tudom ölni őt. Most kell cselekednem. Az engem tartó angyal egy hideg tőrt tartott felém, nehogy bepróbálkozzak valamivel. Sajnos nem ismer ő engem. Egy gyors mozdulattal, ami inkább egy halálos ítélettel ért fel, annyira fájt mindenem, kivettem az angyal kezéből a tőrt és megszúrtam vele. Meglepettségében meghátrált, így elég időm volt, hogy Deanhez érjek. Mivel ők háttal álltak nekem, ezért nem tudtak felkészülni a támadásomra. Hangtalanul közelítettem meg a férfit és készen álltam belé döfni a pengét, azonban ő gyorsan reagált az angyal kiáltására. Megfordult, elkapta a karom és kilökte kezemből az ezüst tőrt. Egy hangos és fájdalmas nyögés szaladt ki belőlem, mikor erősen magához szorított. Nem volt rá szüksége, ezzel a kis próbálkozásommal minden erőm elveszett. Még arra emlékeztem, hogy Castiel és Sam aggódva figyelik Deant, aki erősen tart, nehogy elszökjek, majd minden elsötétült körülöttem

Sziasztok!
Ígéretemhez híven el is hoztam a harmadik részt.☺
Remélem, hogy elnyerte tetszéseteket☺
Jövő héten ugyanekkor hozom a következő részt, addig is Puszi mindenkinek!😘