Bérgyilkosnak nevelve [BEFEJEZETT]

5. rész

Egy hét telt el a Winchesterekkel való találkozásom óta. Nem melóztam azon az egy héten. Próbáltam pihenni és visszaszerezni az erőm, mely akkor hagyott el, mikor halál közeli állapotban voltam. George-nak nem mondtam el, hogy mi történt. Jobb, ha nem tud róla. Sosem vallottam még kudarcot, ez pedig az volt. Nem vetne rám jó fényt, ha kiderülne. Szóval az egész hetem nyugalomban telt. Egyszer-kétszer ellátogattam a kiképzőterembe, hogy azért ne puhuljak el annyira az egy hét alatt.
Hatalmas örömmel vettem fel a telefont, mikor az megzavart csörgésével. Bevallom, ennyi idő után, hiányzott már a munka.

Tehetetlennek éreztem magam az elmúlt napokban. Nem tudom, hogy képes annyi ember a semmittevésre. Én lassan belebolondultam.

- Corin McClean? – Egy női hang volt, mely beleszólt a telefonba. Nem kicsit lepődtem meg, általában férfiak hívnak és kérnek fel munkákra.

- Igen, én lennék. Kivel beszélek? – kérdeztem unott hangon, hogy ne jöjjön rá, hogy már vártam valaki hívását.

- Julia Chandler vagyok. Úgy hallottam, maga profi bérgyilkos.

- Ha ezt mondják, akkor érdemes elhinni – válaszoltam, elégedett mosollyal az arcomon. Úgy tűnik eléggé elterjedt a hírnevem, ha már kellő ismeretség nélkül is profinak könyvelnek el. Nekem viszont csak hasznom van belőle.

- Szeretném, ha elintézne valakit. – Egyből a tárgyra tért. Nem kérdezett semmit rólam, hogy kinek vagy hogy dolgozom. Hitt a pletykáknak, amik rólam szóltak.

- Kiről lenne szó? – kérdeztem, majd kiléptem a szobámból. Utam egyenesen George irodájához vezetett.

- Fergus Rodric Macleoud a teljes neve, de csak Crowley-nak nevezi magát.

Egy pillanatra megtorpantam és összevont szemöldökkel néztem magam elé. Hamar rájöttem, hogy hülyén nézhettem ki, így tovább mentem.

- Mégis ki ad ilyen nevet a gyerekének?

Kérdeztem leginkább magamtól. Halk kuncogás hallatszódott a vonal túlsó felén, majd újra komoly, magabiztos hangon szólalt meg.

- Nos, vállalja?

- Előbb árulja el, hogy mennyit hajlandó fizetni.

Halkan kopogtam be nevelőapám irodájának az ajtaján. Miután mutatta, hogy bemehetek, beljebb lépkedtem és helyet foglaltam a kényelmes bőrfotelben és kérdőn nézett rám.

- Egy millióra gondoltam. Remélem,
elfogadja a javaslatom, többet nem vagyok hajlandó fizetni.

Mondata közben George-ra pillantottam és lefogva a mikrofont megkérdeztem, hogy ki az a Crowley. Kérdés nélkül válaszolt.

- Ő egy démon. De nem a közönséges fajtából. Ő ugyanis a Pokol királya. Sokan próbáltak már végezni vele, hadd ne mondjam, sikertelenül. Ha őszinte akarok lenni, eléggé el van szállva magától.

Egy bólintással jeleztem, hogy megértettem és minden figyelmem újra a vonalban lévő nőre szenteltem.

- Szóval azt mondja, hogy nem hajlandó csak egy rongyot fizetni egy olyan személyért, akit ha jól tudom, akkor nem egyszer próbáltak már eltenni láb alól. Sajnálom, egy ilyen híres ember megölését nem vállalom el két milla alatt.

Hátra dőltem a székben és figyeltem George elismerő pillantását és vártam, hogy Julia reagáljon. Néma csönd honolt a telefonban, meglephettem mondatommal a nőt.

- Sajnálom, mint már említettem, nem vagyok haj…

- Akkor viszont keresnie kell egy másik bérgyilkost, aki elvállalja a melót.

Szakítottam meg mondatát. Már épp készültem bontani a vonalat, mikor újból megszólalt.

- Várjon, rendben. Fizetek két milliót, de egy centtel sem többet. – Diadalittas mosoly ült ki arcomra.

- Öröm volt magával üzletelni, hölgyem. Mennyi időt szán a megölésére?

- Nem számít mennyi időbe telik, csak ölje meg.

Hangjában némi idegességet véltem felfedezni, de nem törődtem vele. Nem az én dolgom volt, hogy megnyugtassam az embereket.

- Akkor majd jelentkezem – mondtam és bontottam a vonalat.

Tekintetem automatikusan George-ra vezettem, aki most aggódó pillantásokkal fürkészett. Felvont szemöldökkel néztem vissza rá. Ismerem jól ezt a nézését. Nem tartja jó ötletnek, hogy végezzek ezzel a Fergusszal.

- Corin, nem vállalhatod el. Ő a Pokol királya, nem könnyű préda. A Winchesterek is próbálták már megölni őt és még nekik sem sikerült. Sőt, még a tulajdon anyja is megpróbálta eltávolítani a Föld színéről és túlélte. Rowena egyébként a legerősebb boszorkány, akit csak ismerek. Corin, drágám, akármennyire is vagy jó abban, amit csinálsz, ezt a démont nem tudod megölni. Lehetetlen – mondta mélyen a szemembe nézve. Alsó ajkam beharaptam és úgy figyeltem az embert. Benne bízok meg a világon a legjobban és soha nem kérdőjeleztem meg még egy szavát sem. Most mégis úgy érzem, nincs igaza.

- Semmi sem lehetetlen – néztem mélyen szemébe, majd felálltam eddigi helyemről és szó nélkül hagytam el a helyiséget. Egyenesen a saját szobámba mentem, hogy bepakolhassam a szükséges cuccaimat és néhány ruhát. Pár perc múlva két sporttáskával a kezemben indultam meg a vadászoknak szánt fegyverraktár felé. Mikor odaértem Carol unott arcával találtam szembe magam. Mikor észrevett, teljesen meglepődött.

- Corin? Hát te? Nem is vadászattal foglalkozol. – Láttam szemében az érthetetlenséget és a kíváncsiságot. Én csak elmosolyodtam.

- Tudod, most, hogy megtudtam, létezik a természetfeletti, jobban fel kellene fegyverkezzem, nem igaz? Mi használ a démonok ellen? – kérdeztem a pultra támaszkodva. Tökéletes testi adottságokkal áldott meg az ég, így néha elég volt, úgy helyezkednem, hogy a férfiaknak elakadjon a lélegzetük. Sokszor bevetettem már ezt, és még egyszer nem csalódtam magamban. Mint ahogy most sem. Carol pár másodpercig csak szótlanul bámult, majd észbe kapott és válaszolt feltett kérdésemre.

- Öhm, démonok. Nos, nem olyan könnyű végezni velük. Eleinte csak a Colt volt, ami meg tudta ölni őket, majd jött egy démon, aki egy különleges pengével meg tudta ölni társait. Az a Winchesterek tulajdonában van, így nem tudom odaadni. Van az angyal pengje, mellyel szintén lehet végezni velük, abból van a raktáron és vannak a töltények, melyekbe ha démoncsapdát vésel, akkor azok nem tudják elhagyni a megszállt testet.

Mondta unottan a betanult szöveget és letette a pultra tőrt, mely pontosan úgy nézett ki, mint amit a Winchesterek ölebe tartott felém és egy töltényt, hogy megmutassa hogyan is néz ki az a démoncsapda. Én bólintással jeleztem, hogy megértettem mondandóját.

- És mond csak, Carol. Ezek mindenféle démon ellen hasznos? – kérdeztem a tárgyakra mutatva.

- Igen. Nincs kivétel.

- Még a Pokol királya ellen is? – kérdeztem mélyen mogyoróbarna szemeibe nézve. Ő egy pillanatra lefagyott és vékony hangon megszólalt.

- Mégis mire készülsz?

- Ó, semmire, csak, kíváncsi vagyok. – mondtam gúnyos mosollyal az arcomon és elvéve a pultról a pengét és a töltényt kiléptem a raktárból. Egyenesen a garázshoz mentem, ahol kivételesen autóba pattantam, nem pedig motorral távoztam. A motorral ugyanis egy baj van: nem fér bele minden cuccom, így mindig kénytelen vagyok kevés holmit vinni magammal. Ami nem mindig előnyös.

Nem tudtam, hogy hol kezdjem a nyomozást, de nem akartam itt maradni. Ha itt kutakodtam volna, akkor George előbb vagy utóbb véglegesen lebeszélt volna erről a munkáról. Azt pedig semmiféleképp nem szerettem volna. Ha elvállalok egy ügyet, akkor azt meg is csinálom. Még ha bele halok is. Nem arról vagyok ismert, hogy feladom, hanem arról, hogy még a végsőkig is kitartok. Mert ez vagyok én. Aki sosem adja fel.

Sziasztok!
Ez lett volna az ötödik rész, remélem, hogy elnyerte a tetszéseteket. ☺
Jövő héten hozom a hatodik részt, addig is Puszi mindenkinek!😘