Bérgyilkosnak nevelve [BEFEJEZETT]

8. rész

Az időérzékem teljesen cserbenhagyott. Nem tudtam, hogy nappal van-e vagy éjszaka. Nem tudtam megmondani, hogy hány nap telhetett el. És azt sem tudtam, hogy George keres-e már vagy már rég feladta.  El tudom képzelni őt. Ismerem már annyira, hiszen mégis csak mellette nőttem fel. Először csak hívogatna, hogy megbizonyosodjon róla, hogy menyire is vagyok bajban. Első fontos szabály, ha ötszöri hívás után sem veszi fel az a keresendő személy a telefont, akkor nagy bajba keveredett. Utána mindent megtenne annak érdekében, hogy megtaláljon. Miután megtalált, már csak két opció maradt: az egyik, hogy úgy talál rám, hogy tele vagyok vágásokkal, belső vérzésekkel, vagy akár belső szervsérülésekkel. A második pedig, holtan talál rám, ami teljesen kikészítené. Lányaként szeret, ezt nem egyszer bizonyította be. Én is saját apámként szeretem őt. Ami a fogva tartásom érinti, megkínoztak már párszor. Ahogy mondtam, nem viselkedek úgy a Pokol királyával szemben, ahogy azt ő elvárná. Lehet, hogy lent a pokolban ő az úr és mivel fogva tart engem, nekem is engedelmeskednem kellene, de hű maradok magamhoz és nem fogok behódolni. Én nem vagyok egy szaros démon, aki minden szavára ugrik. Nem. Én hús-vér ember vagyok, nem kötelességem őt szolgálnom.

Más helyiségben vagyok, nem pedig abban, amelyikbe először vittek. Ez a hely, ha világosabb is volt, de sokkal hidegebb. És itt most nem a szobahőmérsékletre gondoltam. Ez a helység igazi kínzóteremként szolgált. Ezt akkor is bármikor el tudnám mondani, ha előtte nem számolnak be róla. Egy asztalon kések sokasága pihent, mind arra várva, hogy használhassák végre valakin. Jelen esetben, rajtam. A terem közepén nem volt semmi, csupán két lánc lógott a levegőben, melyhez kikötöztek. Nem fogok hazudni, alanya voltam már pár kínzásnak, viszont ilyenben még nem volt részem. Ahogy ez a démon ,,dolgozik", kész csoda, hogy még élek. Minden kínzása után, úgy érzem, hogy nincs már sok időm hátra. Minden ilyen akciója után nagyobb esélye van arra, hogy talán soha többé nem fogom látni nevelőapámat.

- Csak egy egyszerű kérdés, melyre pofon egyszerű a válasz, drágám. És most fogom utoljára feltenni: Ki bérelt fel az Urunk meggyilkolására? 

Mélyen szemembe nézett, miközben feltette a kérdést, mint ahogy eddig is tette. Lassan húztam gúnyos mosolyra ajkam, majd felnevettem, melyet már akkor megbántam, ugyanis mérhetetlen fájdalom söpört végig az egész testemen. Az a fájdalom, melyet akkor éreztem, mikor a kis Jack majdnem megölt, még elviselhetőbb volt, mint ez. A démon egy szó nélkül vágott bele a combomba. A hirtelen ért fájdalomtól egy hangosat kiáltottam, melyet talán a szomszédok is hallhattak. Ez persze attól függ, hogy vannak-e szomszédok egyáltalán.

- Na, ide figyelj, te kis...- Kezdte el a démon a sokszori kioktatást, amikor is valaki megzavarta benne. A démon dühösen hátat fordított nekem, majd testhelyzete teljesen megváltozott, amint megpillantotta a váratlan vendéget.

- Uram, nem is tudtam, hogy meglátogatja a rabot. - Az engem kínzó démon hangjában enyhe félelem bújt meg. Bárhonnan és bármilyen helyzetben fel tudom ismerni a félelem jeleit. Ezt is alaposan megtanították nekünk.

- Ugyan, ő nem a rabunk - mondta, majd beljebb lépkedett.
- Én úgy tudtam, hogy a rabokkal bánnak így - mondtam halk, rekedtes hangon, majd lassan rá emeltem a tekintetem. Fergus rám pillantott, majd felém lépkedett. Fájdalmas arckifejezéssel néztem fel rá.

- Jelen esetben az ellenségem vagy és én így bánok az ellenségeimmel, ha megtalálom őket.

- Érdekes, én úgy tudom, hogy én idéztem meg magát, és nem ön talált meg engem.

Hangomban színtisztán lehetett hallani a gúnyt és a gyűlöletet. Jelen esetben nem folytattam magamba az érzelmeim, pedig kellene. Úgy tudom, hogy a démonok között elég gyorsan terjednek a pletykák, így az is elterjedhet, hogy én, Corin McClean, akit sokan úgy ismernek, hogy a legjobb, igazából egy nyávogós kislány, aki azt sem tudja, hogy mit csinál. Ezt semmiképp sem szerettem volna. Meg kell tartanom a hírnevem.

- Az már lényegtelen. Nos, csak egyetlen név, ha elárulod, szabad lehetsz.

- Mint ahogy a szaros kis démonnak, magának sem mondok egy árva szót sem. Felőlem addig kínozhat, ameddig bele nem halok, úgy sem mondok semmit. - Hangom nyugodt volt, még úgy is, hogy belül majd megőrültem. Bevallom őszintén, féltem. Féltem attól, hogy belehalok ebbe az egészbe. Attól, hogy nem az enyém a legszebb élet a Földön, még nem szeretnék meghalni.

- Meglátogattam a Winchestereket és szóba kerültél általuk. - Szólalt meg hirtelen. Meglepett a kijelentése, nem kicsit. Azt hittem, már rég megfeledkeztek rólam. Nem mondtam semmit. Tudtam, hogy nem hiába hozta fel a témát, folytatni fogja még.

- Hogy teljesen őszinte legyek veled, eléggé meglepett, hogy rólad kérdezősködtek.

- Ha ezzel arra akar kilyukadni, hogy megkérdezze, ők béreltek-e fel, akkor el kell, hogy szomorítsam. Nem ők voltak.

- Ezt nem is feltételeztem róluk. Ők saját kezűleg szeretnének megölni engem. Nem, csupán meglepett a dolog. Gondoltam érdekelhet, hisz mégis csak rólad volt szó.