Bérgyilkosnak nevelve [BEFEJEZETT]

4. rész

Iszonyú fejfájással tértem magamhoz. Lassan emeltem fel a fejem és nyitottam ki a szemem. Egy sötét szobában voltam. Apró fény áradt be egy kis résen keresztül, mely által a helyiség jobb sarkában láttam egy asztal és egy szék körvonalait kirajzolódni. Felemeltem a karom, viszont ezt két dolog is akadályozta. Az első, hogy le voltam kötözve, a másik pedig, hogy amint megmozdultam mérhetetlen fájdalom nyílalt egész testembe. Egy elfojtott nyögés volt a reakcióm, majd összeszorított fogakkal hajtottam le a fejem.

Percek múltak el, amikor is az előttem lévő kétszárnyas ajtó, hatalmas nyikorgással nyílt ki és két személy lépett be a szobába. A helyiségben fény gyúlt, így már jobban körül tudtam nézni. A szoba szinte üres volt. Én egy székhez voltam kikötözve, mely egy furcsa szimbólumban volt elhelyezve. Sosem láttam még ilyet. Nem kellett rájuk néznem, hogy tudjam, a Winchester fivérek azok. Lassan emeltem rájuk a tekintetem, Sam helyet foglalt az asztalon, Dean pedig előttem állva, keresztbe font karokkal nézett le rám. Egyikük sem szólalt meg. A fiatalabb Winchester átnyújtott egy ezüstszínű flaskát bátyjának, aki lecsavarta a kupakját és a benne lévő víz felét az arcomba fröcskölte. Egy aprót ugrottam a széken a hirtelen ért tette miatt. Megilletődött tekintettel néztem magam elé és a számba kerülő vizet oldalra köptem ki.

- Nem vagyok démon - mondtam ki nemes egyszerűséggel, halk rekedt hangon, ami még engem is meglepett. A fiúk nem szóltak egy szót sem, e helyett Dean tett felém pár lépést, lefogta bal karom és a zsebéből előhúzott egy ezüst kést és megvágta vele karomat. Ökölbe szorított kézzel tűrtem a fájdalmat.

- Sem alakváltó - szűrtem ki fogaim közül és egy apró nyögés hagyta el számat.

- És még mielőtt a szívembe ürítenél egy ezüst golyókkal teli tárat, vérfarkas sem vagyok, sem boszorkány, se vámpír, sem angyal, mik vannak még? - kérdeztem, miközben felváltva néztem a két fiú közt. Ők összenéztek, majd újra rám.

- Hogy hívnak? És ki vagy te? - kérdezte Sam. Felé néztem és kajánul elmosolyodtam.

- Ezt már próbáltátok, rémlik? És még félholt állapotban sem mondtam el semmit - közöltem velük unottan.

- Miért akartál megölni? - kérdezte ezúttal Dean. Rászegeztem a tekintetem, de nem mondtam semmit. Mint észrevettem, Dean nem az a türelmes típus. Felém lépett, megszorította a karom és a szemembe nézett. Ez a kis szorítás is pontosan elegendő volt arra, hogy a kis Jack - vagy nem tudom, hogy hívják pontosan - akciójának a következményét érezzem.

- El fogsz nekünk mondani mindent - suttogta Dean, és halvány diadalittas mosoly jelent meg arcán.

- Felőlem bármeddig kínozhatsz. Úgy tudom a pokolban tökéletesen elsajátítottál különböző módszereket. Hát csak rajta. Jó kiképzést kaptam, nem fogsz tudni megtörni.

Mélyen zöld íriszeibe néztem, melyekben düh és érthetetlenség csillogott. Meglephettem ezzel a kijelentésemmel. Hátrált pár lépést és az öccsére nézett.

- Míg ki voltál ütve, addig kutakodtunk kicsit. A nálad talált fegyverek. Egyik vadász sem engedheti meg magának, hogy ilyen csúcstechnológiás fegyverei legyen. Okos húzás volt az üzeneteid kitörlése. Így csak annyit tudtunk meg, hogy profi lehetsz. Viszont van pár tippünk - nézett egy pillanatra bátyjára, majd vissza rám.

- Elég elképzelhetetlen, de jelen esetben jobb, mint a semmi. Az egyik tippünk, hogy jó kislányt játszva benyaltad magad egy gazdag faszihoz, akinek a pénzéből vetted ezeket.

Dobta le a táskát az asztalra, melyben a fegyvereim voltak. Magamban jót nevettem az ötletükön. Most komolyan? Előbb vallok kudarcot, mintsem egy ilyen lépést megtegyek. Dean kíváncsi tekintettel kémlelte arcom, de mivel nem tudott semmit leolvasni róla, ezért biccentett Samnek, hogy folytassa.