A

5 1 0
                                    


a capella: tisztán énekes, hangszeres kíséret nélküli zene

accompagnato: olaszul "kísérve". A recitativo accompagnato rövidítése. Ilyenkor az énekest a zenekar kíséri díszesebben kidolgozott szólamokkal, mint a recitativo secconál.

a tempo: visszatérés az alaptempóhoz

accelerando: gyorsítva

ad libitum: "tetszés szerint", szabadon, szigorúan kötött ütemmérték nélkül.

adagio: igen lassan. Zenei tételt is neveznek így, többnyire szonáták és szimfóniák 2. tételét.

affettuoso: érzelmesen, bensőségesen, kifejezéssel.

agitato: izgatottan, hevesen, szenvedélyesen

agogika: a hangértékeknek a dinamikával összefüggő árnyalatnyi értékváltozásait (gyorsítás, lassítás, megnyújtás) fejezi ki. Ezeket a kottaírás nem tudja érzékeltetni. Az agogika a mű tagolásának, értelmezésének szerves része; függ a stílus előadásának hagyományaitól, de szerepet kap benne az előadó személyisége is.

akkord: legalább három különböző magasságú hang egyidejű megszólalása.

alaphang: 1. egy hang legmélyebb részhangja. 2. a dúr-moll hangrendszerben a skála kezdőhangja, a hangnem központja. 3. az a legmélyebb hang, amelyre az akkord épül.

Alberti basszus: olyan akkordkíséret, amely állandóan törve, felbontva szólal meg.

aleatória: az 1950-es években kialakult zeneszerzői módszer, amely egy vagy több zenei paraméter nyitva hagyásával a zenemű végső hangzásalakjának megformálásában szerepet juttat a véletlennek. Nem határozza meg a mű minden részletét, egyes megoldásokat az előadóra bíz.

alla breve: olyan ütem, amelynek ritmikai alapegysége a negyedkotta helyett félkotta. Jele: C (2/2)

allargando: lelassulva, elszélesedve.

allegretto: mérsékelt gyorsasággal, gyorsacskán, kissé gyorsan.

allegro: vidám, gyors

allemande: német eredetű, a 16. sz.-ban divatos mérsékelt tempójú társasági tánc, 4/4-es ütemben. A barokk szvit 1. alaptétele.

alt: a legmélyebb fekvésű női hang

alteráció: egy skála bizonyos hangjainak módosítása (felemelése vagy leszállítása) olyan hangokká, amely nem részei az adott hangrendszernek.

álzárlat: a dúr-moll hangrendszerben annak az akkordlépésnek az elnevezése, amelynek során a domináns hangzatra nem a megszokott tonika következik, hanem más harmónia, rendszerint valamilyen, a VI. fokra épülő hangzat.

ambitus: hangterjedelem. A legmélyebb és a legmagasabb hang közötti távolság.

andante: lépve, járva, mérsékelt lassúsággal.

angolkürt: a 18. század közepe óta ismert fafúvós hangszer, az oboa rokona. F hangolású transzponáló hangszer, hangjai a leírtnál tiszta kvinttel mélyebben szólalnak meg. Alsó végén tölcsér helyett körte alakú dudor található, ami a hangszer lágy, nazális színének kialakításában játszik szerepet.

animato: élénken, lelkesülten.

anticipáció: előlegzés. Mellékhang, az akkord valamely hangjának a megelőző súlytalan ütemrészen történő megszólaltatása, a többi hangot megelőző belépése. Feszültségteremtő funkciója van, ami a hangsúlyos ütemrészen konszonanciává oldódik.

appassionato: szenvedélyesen

aranymetszés: a természetben és a különböző művészeti ágakban érvényesülő arány. Számtani haladvány formájában a Fibonacci-sorral jellemezhetjük: minden szám az előző két szám összegével egyenlő (1-1-2-3-5-8-13-21 stb.). Geometriai meghatározása: egy adott szakaszt úgy osztunk két részre, hogy a kisebbik szakasz aránya a nagyobbikhoz olyan legyen, mint a nagyobbik szakasz aránya a teljes szakaszhoz. Bartók zenéjének arányrendszerében fontos szerepet játszik.

arco: vonó. Játékmódra vonatkozó utalás: pizzicato játékmód után vonóval kell játszani.

ária: hangszerkíséretes szólóének.

arioso: 1. áriaszerűen; 2. átmenet a recitativo és az ária között, az áriánál kötetlenebb formájú.

arpeggio: hárfaszerű játékmód; az akkord hangjainak hangokra bontva történő megszólaltatása. Billentyűs, pengetős és vonós hangszereken alkalmazható.

ars antiqua: latinul "régi művészet". A 14. században így nevezték a korábbi évszázadok többszólamúságát. Virágkora 1230-1320 között volt. A menzurális hangjegyírás keletkezése erre a korszakra tehető.

ars nova: latinul "új művészet". A 14. század zenéjének elnevezése Főként Franciaországban és Itáliában. Megerősödik a világi zene. Legjelesebb képviselője Guillaume de Machaut és Francesco Landino volt.

atonalitás: tonalitás nélküliség. Olyan zene, amelyből minden tonalitást meghatározó elem, funkció, hangközviszonylat hiányzik.

atonális zene: olyan zene, amely dallam és harmóniavilágában nem a tonális zene funkciós törvényeit követi.

attacca: megállás nélkül folytatva. Rendszerint olyan tételek végén áll, melyekre megszakítás nélkül következik az utána álló tétel.

augmentáció: egy téma hangértékeinek arányos növelése.

autentikus zárlat: funkcionális irányba történő zárlat: a dúr-moll hangrendszerben a befejező akkordlépés elnevezése, amikor a dominánst tonika követi.

Zenei lexikonWhere stories live. Discover now