Zenei lexikon

B

bagatell: rövid, könnyed hangvételű hangszeres zenemű a 19. században.

ballada: eredetileg középkori olasz táncdal, mai jelentése szerint drámai feszültségű, tragikus tárgyú elbeszélő költemény, rendszerint énekhangra. A romantikában hangszeres darabok címeként is szerepel.

bariton: közepes mélységű férfihang a tenor és a basszus között.

basso continuo: megszakítás nélkül hangzó, állandó basszus, a barokk kor hangzáskultúráját meghatározó gondolkodásmód. A kompozíció alapját adta, leggyakrabban csembaló vagy orgona szólaltatta meg valamilyen mély vonós hangszerrel. Csak magát a basszus szólamot jegyezték le, a hangzatokat számozott basszus jelölte.

basso seguente: a többszólamú tétel mindenkori legmélyebb szólamával együtthaladó kísérő basszus.

basszus: a legmélyebb fekvésű férfi énekhang.

bel canto: "szép ének". A hangzás érzéki szépségét, a tökéletes dallamformálást mindenek fölé helyező olasz énektechnika és stílus.

bécsi iskola: 1. a 18. század derekán Bécsben alkotó zeneszerzők összefoglaló elnevezése, akik fontos szerepet játszottak a klasszikus zene előkészítésében. 2. klasszikus zene, bécsi klasszika. Haydn, Mozart és Beethoven alkotóművészetének korszaka.

bitonalitás: két különböző hangnem egyidejű megszólalása.

bolgár ritmus: aszimmetrikus ritmus. Összetett ritmusképlet, amelyet a páros és a páratlan lüktetés váltakozás jellemez. Leggyakoribb formái: 3+2, 2+3, 3+3+2, 3+2+3. Bartók gyakran használta.

bővített hármashangzat: bővített kvintet tartalmazó, tehát két nagy tercből álló hármashangzat.

bourrée: gyors, 4/4-es metrumú régi francia körtánc. Jellegzetessége a 2. és 3. negyed gyakori szinkópája. A barokk szvitek egyik tétele.

bruitizmus: franciául bruit=zaj. A zene hangzását a tárgyi világ akusztikai jelenségeinek bevonásával megújítani kész irányzat az 1910-20-as években.

buffo: olaszul "tréfás, mókás". Hangfajt és szerepkört egyaránt jelentő operai típus jelzője.