Virágszálam

Miles

  Soha nem láttam még senkit így sírni.

  Fehér pólóját könnyfoltok áztatják, arca egészen kipirult és, ahogy ijedten felnéz rám, úgy érzem megszakad érte a szívem.

  - Én... Nagyon sajnálom - mekergem, nem túl biztosan abban, hogy még is mit kéne mondanom.

  Egyáltalán mi történt az imént? Ki volt az a kiállhatatlan nőszemély és mit akart Daisytől? Kérdések zöme úszkál gondolataim között, de akkor sem tennél fel őket, ha már kifúrnák az oldalamat. Nem akarom, hogy még rosszabbul érezze magát.

  - Megértelek, jó? Itt vagyok - lassan ölelem át, kissé bizonytalanul. Hozzám préselődik törékeny teste. Válla remeg és érzem, ahogy forró könnyei átitatják az ingemet. - Semmi baj, Daisy - úgy simogatom hátát, ahogyan Janét simogatnám.

  - A legjobb barátnőm volt - szinte kiráz a hideg, ahogy ismét ezt kell hallanom. Senki sem érdemli, hogy úgy bánjanak vele, ahogy az a lány tette... Még anyám legújabb pasija sem. Kissé eltol magától, csakhogy szemembe nézhessen. - Igen, tudom, hogy ez nem egy igazi barátságnak tűnik. Egy pár éve már nem az... - pár éve? Te jó ég. - Igen, tudom mit gondolsz. Hát... Még nem voltunk tíz éve barátok, de nyolc éve mondhatom, hogy ő volt az egyetlen lány barátom, aki nagyon közel állt hozzám. És tudom, hogy szánalmas, de tisztában voltam vele az utóbbi pár évben, hogy nekem ő hiába jelent bármit is, mert én neki nem jelentek többet, mint egy díszt.

  - Jesszusom, el sem tudom képzelni ez milyen szörnyű lehetett... Annyira sajnálom! - szavaim hallatán közel bújik hozzám. Még mindig remeg. - Itt azért hidegebb van, mint, ahol eddig voltunk. Nem szeretnél visszamenni? - vetem fel az ötletet.

  Először elhúzódik tőlem, majd fejét rázza és szemét beletörli pólójába. Olyan aranyos bagószeme van. Ellépek tőle.

  - Igen, ez jó ötlet. Amúgy is be kéne zárnom az ajtót. Nem szeretném, hogy bárki is bejöjjön. Te pedig, ha szeretnél-

  - Az ajtót már bezártam, ahogy elment. Benne volt a kulcs. És ne haragudj, hogy közbeszólok, de ne is mondj ilyet. Nem szeretnélek itt hagyni, rendben? Nagyon hálás vagyok, amiért hajlandó voltál meghallgatni, mielőtt az a nőszemély idetátongott volna és ezt szeretném viszonozni. És... Egy ember sem érdemli meg, hogy ilyen állapotban magára hagyják.

  Daisy szemében egy újabb hatalmas tenger gyülemlik fel, aminek végeredménye végigfolyik arcán. Nem is veszem észre annyira ösztönösen jön, ahogy végigsimítom hüvelykujjammal nedves arcát letörölve az újabb könnycseppeket. Bárcsak még egyszer megtehetném ezt Jannel, mint, amikor kicsik voltunk és, az új "apu" miatt elsírta magát titokban. Mindig megtaláltam, előlem nem tudok elrejtőzni. Aztán este mindig ő talált rám az udvar hátsó sarkában és ő törölte le a könnyeimet anya helyett.

  - Köszönöm - suttogja visszaröpítve engem a jelenbe, majd porcukros szoknyájával leugrik az asztalról és a mosogatónál lévő rongyért nyúl. Kinyújtom karom és megelőzöm.

  - Az asztalt szeretnéd letörölni, ugye? - válaszul csak bólint. - Menj ki nyugodtan és melegedj, majd én megcsinálom, rendben?

  Nem ellenkezik, én pedig pár percre magam maradok. Miközben az üres szemetest keresem hallom, ahogy ismét felzúg a gép, amivel azt az isteni illatú forrócsokit készítette. Sajnálom, hogy ki kell dobnia, amit korábban főzött. Miután letörlöm az asztalt, körülnézek a tökéletesen tiszta konyhában. Porcukor illatát érzem a kezemen így a mosogatónál kezet mosok. A hűtőben mázok sorakoztak.

  Daisy.

  Még csak pár órája ismerem még is... Még csak fogalmam sincs róla mit érzek vele kapcsolatban. A legtökéletesebb barát lehet, akit csak kívánni tudtam magamnak egész életemben és annyira, de annyira nem akarom őt kedvelni. Hiszen semmi közünk egymáshoz... Viszont, ahogy felém fordult a kehely fagyija felől...

  Lélegzetelállítóan szép.

  Úgy döntök az élet rövid ahhoz, hogy ezen rágódjak. Mire kiérek, Daisy ugyanolyan forrócsokit készít a szívószállal együtt. Velem szemben ül, de én fogom az italomat és szótlanul mellé ülök a bárpult másik oldalára felfedezve az alatta rejtőző birodalmat. Kezem vállára simítom, majd megpróbálom a lehető leglágyabban megkérdezni, hogy szeretne-e róla beszélni. Pont, ahogy Janennek, neki is csak ennyi kell, ahhoz, hogy kiöntse a szívét.

  Lassan bólint, majd fejét vállamnak dönti és a szívószálával megkeveri forrócsokiját.

  - Kath-et még a gimiben ismertem meg és azonnal... Nagyon jóban lettünk. Ugyanazokat a sorozatokat néztük és ugyanazokat a könyveket olvastuk. Akkor még fekete hajú volt és duci. És nagyon kedves mindenkivel. Igen, tudom, hogy az utolsót nehéz elképzelni, ugyanis már évek óta ilyen lekezelően bánik másokkal...

  - És te még is vele maradtál, mert féltél, hogy nem találsz másik barátokat helyette?

  - Tudom, hogy ez nagyon szánalmasan hangzik...

  - Daisy - felnéz rám hatalmas szemével. - Ez nem szánalmas. Egyszerűen csak féltél megválni a kicsitől, ami volt, mert jobb volt az, mintha nem lett volna semmid.

  - Te tényleg Sherlock vagy - jó érzés önti el mellkasom, ahogyan apró mosoly görbül arcára. - Szóval, Kath nagyon jó barátnő volt, engem meg csak a cukrászda érdekelt, őt meg miután itt járt először, csak is a sütik érdekelték. Nagyon édesszájú volt akkoriban - nem akartam kimondani, de ez mostanra már nem csak kinézetre nem látszott rajta. - Pár hónapra rá összejöttem Leonnal, aki a padtársam volt kémián és az év eleje óta tetszett, de sosem mertünk egymás közelébe menni, érted...- erre elmosolyodik és jól esik tudni, hogy vannak ilyen szép emlékei is. - De ez nem működött sokáig. Pár hónapig jártunk, ami alatt bemutattam Kathnek is. Kath ilyenkorra már kezdett változni. Szőke lett, soványabb és egyre több fiú barátja lett, Leó pedig valahogy nem akart minket elhagyni. És végül olyan négy éve lett Kath teljesen ilyen, amilyen... Az elején még minden jó volt, az se zavart, hogy tíz pasival voltam jóformán egy társaságban. Az zavart, hogy... Történt velem részegen egy kis... Mondhatjuk bakinak is... Amikor még Leóval jártam és ez után, ezt mindenkinek állandóan felhozta a társaságban és mindig úgy éreztem, megaláz vele...

  Egy időre csendben marad. Ez a csend mindkettőnknek tetszik. Én átgondolom, amit mondott, ő pedig visszaemlékezik rájuk. A legrosszabb, látni, ahogy mosolya percek alatt lehervad és ez valószínűleg a valóságban évekig tartott.

  Belekortyolok a forrócsokimba és a hat éves Daisynek igazat kell adnom. Tényleg ez a legjobb.

  - Igazad van, ez tényleg jó - halkan mondom, hogy tudja ezt csak megemlítem és nem témát terelek.

  Daisy válaszul belekortyol az övébe is, majd elmosolyodik.

  - Ez még túl forró nekem, de éreztem, hogy Sherlock olyan ember, aki forrón szereti a dolgokat.

  - Nem igazán szereti, de forrón szokta - Daisy ettől szerencsére felvidul és továbbra sincs fogalmam arról, hogy ő ezeket minek veszi. Remélem nem flörtölésnek.

  - A lényeg, hogy - köszörüli meg torkát kissé komorabban. - Leó és Kath három éve összejöttek és Leó ma fogja megkérdi Kath kezét. Éjfélkor. Én pedig utálom az Újévvárást a fiúkkal, mert olyankor a lehető legrészegebbek. Tavaly ilyenkor megfáztam és ki kellett hagynom... Idén meg... - sokatmondóan rám néz, mire bólintok. A kehely fagylalt. - Pedig utálom a vaníliát és még jól is érzem magam. A fenébe!

  - Érezd magad jól! Megérdemled! - úgy tűnik ő ezt nem teljesen így gondolja, de mindenáron meg akarom őt erről győzni. Eközben már szinte a forrócsoki felét elfogyasztom, ő pedig még mindig figyeli, ahogy az övé gőzölög.

  - Nem olyan könnyű - bólintok válaszul, mire kék szemét az enyémbe fúrja. - Tudod mi a gond a kapcsolatukban?

  - Feltételezem Kath viselkedése?

  - Igen, az az egyik. De a másik? - nincs időm válaszolni. - A megcsalás. Állandóan megcsalják egymást! És nem is tudják, hogy a másik is...

  - És te hogyan... Tudtad meg?

  - Kath elmondta.

  - És Leó?

  - Ő meg elmondta, hogy ma kéri meg Kath kezét.

  - Ez még nem azt jelenti, hogy megcsalta őt - fejem rázom. Sosem tudtam elképzelni, hogy az ilyen kapcsolatokból, hogyan lesz házasság. Hiába láttam rá példát. - Mármint, miből gondolod, hogy...? Leó olyan, aki megcsalna csak úgy valakit? - Daisy nem válaszol, hanem lehajtsa fejét. - Várjunk... - hirtelen nagyon rossz gondolat kering fejemben. - Téged is? Ezért szakítottatok?

  Mély levegőt fúj ki, észre sem vette, hogy annyi juthatott tüdejébe ugyanis meglepődik rajta, majd utána válla ismét ellazul, pont annyi időre még megpihen, mielőtt ismét átölelne és keserves zokogásba kezdene azt motyogva korábbi könnyeitől nedves ingembe, amiről azt kívánom bárcsak félreérteném.

  - Semmi baj - suttogom ledöbbenten. - Rendben leszel.