❝Miért tenne ilyet? Ezt kérdezte magától Miles, amikor az év utolsó napján, hótól latyakos cipőben megismerte a lányt, aki épp fagyit evett a mínusz tizenegy fokos hidegben. Mire másnapra megtudta a választ kérdésére - már beleszeretett. De ők csak...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Thomas szeret néha annyit inni, hogy mind a nyolcvanöt kilóját a vállamon elviselve, a kocsimtól a háza ajtajáig kelljen őt cipelnem.
De Thomasnak jó okai vannak az ivásra. Ma például egy lány visszautasította őt. Múltkor meg egy lány úgy döntött elmegy vele randira. Ami mondjuk egy szerencsétlen eset volt, ugyanis Thomas nagyon megörült a hírnek és a randi előtti este annyit ivott, hogy a másnapi randira a nagyon komoly másnapossága miatt nem tudott elmenni.
Thomas már csak ilyen. Vagy a fejével gondolkodik vagy, nos... Igen.
Az ajtóban megtorpanok, meg kell támaszkodnom az ajtófélfában, hogy tudjak csengetni. Thomas erre azonnal felkapja hihetetlenül kótyagos fejét. Szája az enyémhez ér, ahogy komoly magyarázásba kezd, aminek fele érthetetlen szöveg, fele pedig kódolva van az akcentusa keretén belül. Annak a kódolt szövegnek az öt százalékát megértve levonom a lényeget: Hiába csengetek a bátyja nincs itthon.
- Már megint üzleti úton van? - kérdezem Thomas cipőjét és zsebeit kutatva a kulcsai után. Fejben arcon csapom magam, amiért tíz másodpercen keresztül komoly válaszra várok tőle. Nem tudom mivel foglalkozik a bátyja, de kezd elegem lenni abból, hogy mostanában akkor van üzleti úton, amikor az öccse épp kiüti magát. És nem mellesleg most még a kulcsait se találom... - Thomas, most kérlek, figyelj rám? - nekidöntöm az ajtónak, de még így is el akar dőlni. A gallérjánál fogva megtartom. - Az rendben, hogy van nálad kapukulcs... De hol a fenében van az ajtó kulcsa?
Thomas a fejét rázza, aztán szinte álomba zuhanva magyaráz valamit, de azt most már olyan nyelven, amire jobb nem is odafigyelni, ha az ember békésen szeretne aludni az éjszaka folyamán.
- Hol a telefonod?
Miután erre sem kapok értelmes választ, eszembe jut, melyik zsebében bukkantam rá az előbb egészen véletlenül. Ez után Thomas ujjlenyomatának a leolvasása következik, ami természetesen sokkal több időbe telik neki, mint józanul. A "Bátyus" parancsikon a képernyőn fogad az "Apa" parancsikon mellett, így szerencsémre nem kell kutakodnom a telefonjában.
Nem fűzök komoly reményeket ahhoz, hogy "Bátyus" felveszi, ezért meglepetésként ér, amikor a harmadik csörgésre már vonalban is vagyunk.
- Szevasz Tomi! Hogy sikerült az este?
Már el is felejtettem a hangját, olyan sok idő telt el mióta legutóbb hallottam. Amikor magam elé képzelem őt összeveszek magammal a szemszínével kapcsolatban. Kék volt vagy barna?
- Szia! Ez itt nem Tomi, de gondolom erre már rájöttél. Miles vagyok, ha még emlékszel rám. Épp a házatok ajtaja előtt próbálom megmenteni a tesód az ajtóban alvástól.
- Tomi kulcsai merre vannak? - kérdezi egy kis habozás után. - Mennyire van rossz állapotban?
- Csak amennyire szokott lenni. A kulcsait meg föld nyelte, attól tartok elhagyta.
- Néztétek a zokniját?
- Igen. Azt néztem elsőnek.
- Mindig oda rejti a nagylábujjához, mert nagy rá a cipő.
- Aztán meg jajgat, amikor félrecsúszik a kulcs és nyomja a lábát.
- Nem is beszélve arról, hogy milyen büdös.
- Uh, ne is mondd. Szóval, mit csináljak? Van pótkulcsotok? Vagy, te merre vagy jelenleg?
- Pótkulcsunk sajnos nincs, azt sem tudtam, hogy otthon alszik. Úgy volt egy lánnyal lesz randija, nem?
- Úgy. Volt.
- Értem - ismét egy hosszas szünet. Thomas már szinte alszik, ahogy rám dől. - Hát, én egy kisvárosban vagyok üzleti úton, úgyhogy az egyetlen megoldás a kanapéd feláldozása.
- Szuper, ez az ötlet nekem is tetszik.
- Egyik barátnője sem volt még hozzám ilyen kedves - közöli nevetve. A nevén gondolkodom, de sehogyan sem jut eszembe, pedig már biztosan emlékszem arra, hogy aranybarna a szeme. Az a nagyon világos barna, amit nem is értem, hogyan tudtam elfelejteni. Én is nevetek egy sort, közben pofozgatva ébresztgetem Thomast, hogy ne kelljen a kocsiig az egész súlyát cipelnem. - Köszönöm, hogy vigyázol rá. Jó tudni, hogy van mellette valaki, aki nem szokta olyan holtrészegre inni magát, mint a többi barátja - a barát szót elhúzza egészen gúnyosan, ami most furcsa fényt vet személyiségére. Alapjáraton kedvelem őt, mindig mosolyog és kedves, csak olyan... Furcsa. Egyszerűen van a közelében az embernek egy furcsa érzése a gyomrában és nem tud vele mit kezdeni.
- Szívesen! De most már megyek, jó éjszakát!
- Jó éjszakát, Miles!
Szinte azonnal le is rakja. Jó lett volna legalább a nevét megkérdezni. Nem árt tudni, ha még a jövőben hosszabb utakra menne, hogy tudjak olyankor mit kezdeni az öccsével. Thomas szerencsére jól bírja a kocsimig. Aztán elalszik, majd, amikor megérkezünk hozzám, a szomszéd lakótömb elé hány egyet, de utána saját lábán és saját nyelvén kommunikálva felcammog a kanapémhoz. Azonnal kidől.
Fél órával később még ránézek, miközben az üveg whiskymért megyek ki a konyhába.
Thomas alszik, mint a bunda.
Jó tudni, hogy van mellette valaki, aki nem szokta olyan holtrészegre inni magát, mint a többi barátja.
Azt viszont rossz tudni, hogy senki sem látja rajtam, hogy végigsírom az éjszakát anyám és Jane kedvenc számait hallgatva és közös képeinket nézve a bőrkötésű albumban. És hiába próbál megérteni az üveg alja, nekem nem rá van szükségem, hanem valaki másra.
