❝Miért tenne ilyet? Ezt kérdezte magától Miles, amikor az év utolsó napján, hótól latyakos cipőben megismerte a lányt, aki épp fagyit evett a mínusz tizenegy fokos hidegben. Mire másnapra megtudta a választ kérdésére - már beleszeretett. De ők csak...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Fogadni mernék, hogy Pamacs már hiányol, ugyanis órákkal ezelőtt hagytam magára és épp akkor volt kedve játszani. Ritka alkalmak egyike. Bár, ahogy befordulunk az utcába azonnal felfogom, hogy nem csak Pamacs hiányol, ugyanis négy óra már elmúlt vagy tíz perccel. David majdnem a fékre lép, amikor észreveszi Őt a kocsijának dőlve.
- Ha nem lennél itt, most mocskos jelzőket használnék rá! Na, meg a kocsijára. A lehető legszebb és legfeketébb BMW, amit eddig láttam. Élőben.
Minden szavával megnevetett. Valahogy ilyen hatással van mindenkire.
- David! - szólok rá a kezére csapva. - Vedd már le róla a szemed, észrevett minket!
- Dehogy. Csak ránézett a kocsira... Upsz, mégsem. Azt hiszem épp a szemembe néz. Igen, határozottan. Most rád néz, százszorszép!
- Látom én is, nem kell közvetíteni - oldalra fordulok, annyira nevetek. David teljesen komolyan veszi a helyzetet, amint két parkolóval távolabb, leparkol a cukrászdával szemben lévő parkolóban, ahonnan könnyű lesz kitolatnia. David esetében ez szükséges, ugyanis kissé veszélyesen vezet. - Ugye nem tervezel kiszállni? - kiálltok fel pánikba esve, amikor még alig hallgat el a motor, ő pedig már is kiköti magát és kinyitja az ajtót. - Ugye nem fogsz égetni? David!
És már ki szállt és Miles felé tart...
Olyan gyorsan kötöm ki magam, mint még soha és ragadom magamhoz táskámat és a hatalmas szatyrot, amibe Lucas legalább egy hétre való kaját pakolt. Holnap azt fogjuk enni a pihenőnkön a többiekkel. Minden hétfőn ez az ebéd mindenkinek. Pedig elmagyaráztam Lucasnak, hogy magam nem tudom megenni és a munkásokkal szoktuk megosztani. Ő pedig nem, hogy kevesebbet főzne, inkább többet főz. "Hogy tudjanak repetázni is."
David után ugrok, de már túl késő. Lekezelnek és beszélgetnek.
Miles... Egészen... Jól néz ki. Sokkal idősebbnek, mint, amikor a legutóbb láttam. De valami biztosan változott... Észrevesz. Szemembe néz.
Akkor veszem észre.
Levágatta a haját.
Alig húsz centis.
És majdnem egyenes. És a homlokára hullik két tincs, ahol felhúzza szemöldökét.
- Szia, Daisy! - köszön mosolyogva, míg keresztbe fonja maga előtt karját. David azonnal csalafinta mosollyal fordul felém, majd tesz egy lépést hátra, hogy szerinte mindannyian egy légtérben legyünk és ne legyek "kizárva". Mindig ezt csinálja.
- Na, de, százszorszépem, nem azt mondtad, hogy ennek a fiatalembernek hátközépig érő göndör frizurája van? És azt miért nem említetted, hogy ilyen udvarias? Akkor fél órával előbb jöttünk volna!
Lehajtom fejem, mielőtt kínosan felnevetnék. Annyira tudtam, hogy ezt fogja csinálni. Persze nem bánom, minden ismerősömmel csinált már ilyet - kivéve, hát, a "legjobb barátnőm" és Leó, akinek le akarja vágni a tökét egy megsző ollóval. De ez most más.
Miles mindezt hallva, felnevet.
- Nem hazudott. Pár nappal korábban még tényleg olyan volt a hajam.
- És mi vett rá erre a drasztikus változásra? - hozza David a szokásos kíváncsi formáját. Én is kíváncsian figyelem a választ.
- Hát... Zavart.
- Erről Daisy is tudna nyilatkozni - sértődötten pillantok rá. - Most ne tegyél úgy, mintha nem panaszkodnál napi szinten, hogy milyen nehéz a hajaddal.
- Nem vagyok hisztis - pufogom viccből.
- Én nem mondtam, hogy hisztis vagy, csakhogy sokat panaszkodsz. Te mondtad, hogy hisztis vagy! - szemem forgatom. - Csak viccelek, úgy vagy tökéletes, ahogy vagy! És nem vagy hisztis...
Hirtelen ölel meg, fel sem vagyok rá jóformán készülve. David ölelései gyorsan és szorosak.
- Én viszont megyek, százszorszépen. Vigyázz magadra! - elenged, pont olyan gyorsan, ahogy átölelt, majd jobbját másodjára is Miles felé nyújtja. - Örülök, hogy megismertelek, Miles! A legjobbakat!
- Én is, David és neked is! - feleli gyorsan.
Nevetve integetek Davidnak, aki a kitolatás nagymestereként, majdnem két kocsi közé szorul. Pedig olyan helyre parkolt, ami 'Davidbiztos'. Végül sikerül neki és szélles mosollyal arcomon, kezemben a rengeteg rántott húst, pürét és savanyú uborkát tartalmazó szatyorral integetek neki. Miles mellém lép, letekint rám magaslatáról, nekem pedig tekintetem azonnal hajára fókuszál.
- Köszönöm, hogy megvártál! És, ne haragudj, hogy késtem. Időben indultunk, csak nem számoltam azzal, hogy David hoz vissza, pedig én sétálni akartam...
Miles nevetve bólint.
- Nem baj, addig is szellőztettem a fejem.
Azt meghiszem, hogy könnyebben szellőzik a feje ezzel a frizurával a kobakján. Eszméletlenül áll neki. Közöljem vajon vele? Nem, azt valószínűleg nem úgy venné, ahogy kéne. De barátok is meg szokták dicsérni egymást, nem?
- Mi az?
Észre sem vettem, hogy egész eddig úgy bámultam őt, mint egy idióta, aki még nem látott rövid hajú ember. Bár ez sem túl rövid. Még is, annyira illik hozzá.
- Csak a hajad figyeltem. Jó lett! - Miles erre ismét nevet és most nem tudja hosszú haja eltakarni azt az apró pirulást az arcán. Biztosan bóknak vette... A fenébe!
- Sosem volt még rövid hajam - vall színt.
- Sosem? Komolyan?
- Igen. Olyan hat éves koromtól volt vállig érő és hosszabb. De már baromira idegesített, úgyhogy vágattam belőle.
- Na, azt megértem! - küldöm hátra egy legyintéssel a mellkasomra lógó lófarkat. Már fáj a fejem tőle. - Én meg mindig kopasz akartam lenni. Sőt akarok is - jó érzés hallani Miles nevetését. Nehéz bevallanom, de már hiányoltam. - Csak bármennyire is akarom, mindig tovább és tovább növesztem. Viszont induljunk, mert végre le akarom engedni a hajam, mert megőrülök tőle.
- Azt elhiszem.
A cukrászdában még folyik az élet. Tata ma is dolgozik. Általában két hetente megyünk együtt ebédelni. Miles körülnéz, de nem figyeli meg az embereket, amit értékelek benne. Nem szeretem, amikor valaki bejön és azonnal azt nézi, hogy ki van itt rajta kívül.
- Amúgy, éhes vagy? Most kedves vagyok - fordulok hátra. - Esetleg egy forrócsokit?
- Ne kínozz - legyezi magát kezével. - Meg lehet így is főni! De egy fagyit később elfogadok.
- Megbeszéltük, Sherlock.
- Bármennyire is idegesítő, már hiányzott.
Elsőre nem is veszem figyelembe, ugyanis épp a konyhán haladunk át köszöngetve a többieknek. Nem állok meg bemutatni Milest, Tatának is csak köszönünk. Nem szeretném megállítani az életet idebent.
- Ez aranyos volt tőled - mondom felmászva a lépcsőn. - És ne haragudj az illatokért, de ahogy érzem odaégetett valaki egy tortalapot. Én pedig nem nyitottam ki az ablakokat.
Faképnél hagyva őt, a konyhában kipakolok, majd indulok ablakokat nyitogatni. Mire a nappalihoz érek, hogy kinyissam a hatalmas ablakot is, Miles a kanapén hempereg a megkergült Pamaccsal, aki össze-vissza ugrál rajta.
- Az arcodra vigyázz! Meg másra is, Pamacs néha meggondolatlan.
De mire ezt kimondom Miles más feljajgat és combjához nyúl felülve. Pamacs elégedetten leugrik róla és becsületes macskaként lábamhoz dörgölőzik. Biztos már megint éhes.
- Ha nem szólsz levágja a tökeimet! - nevetve leülök és hagyom, hogy az ölembe másszon a cica. - Ez nem vicces! - közli nevetve.
- Tudod, bosszút akar állni, amiért az övéit lenyisszantották.
- Komolyan?
- Szerinted mitől ilyen nyugodt?
- Ez nyugodtnak számít?
- Csak megjátssza, hogy milyen kelekótya, csak, hogy kaját kapjon. - Pamacs erre nyervog egyet. - Ugye, te rossz cica! De tudod mi a rossz hír, hogy hagytam neked kaját. És mind megetted. Nem dőlök ám be ilyen könnyen.
- Egy fogyókúra sem ártana neki!
- Hé! Szegénykének tartania kell a versenysúlyát.
- Ha az utóbbi hét hónapban nem hízott meg, akkor hülye vagyok.
- A macskám kövérsége nélkül is az vagy - diadalmasan felnevetek. Már hiányoztak a viccelődéseink. Miles sértve az ablak felé fordul. Valószínűleg a naplemente jut eszébe, amit legutóbb látott itt.
- Ha-ha, nagyon vicces. Amúgy... - pillant a hófehér plafonra. - Olyan világos a lakásod.
- Szeretem a világos színeket.
- És, amúgy eredetileg nem ezt akartam mondani... - jegyzi meg nevetve. - David nagyon kedves. Ő dolgozik biztonsági őrként, ugye?
Bólintok, majd elengedem Pamacsot, aki a hálószoba felé veszi az irányt.
- Igen, de munka közben meg sem ismernéd. Nagyon komolyan veszi. Még csak nem is mosolyog, bár azt mondja róla, hogy kész kínzás nem mosolyogni néha órákon keresztül...
- Azt elhiszem - úgy tűnt már kint is, hogy tényleg kedveli és, ami fontosabb nem zavarta, hogy David meleg.
- Kérdezhetek én is? - nyögöm ki egy kis vívódás után.
- Hallgatlak.
- Hogy vagytok anyuddal?
Először mosolya lankad le, majd utána ismét az ablak felé fordul. Ez egy rossz ötlet volt. Elpirulok, lehajtom fejem. Nem kellett volna felhoznom. A fenébe is, hogyan gondolhattam, hogy a nővére halála után, majd a "legjobb" lesz a kapcsolatuk?
