❝Miért tenne ilyet? Ezt kérdezte magától Miles, amikor az év utolsó napján, hótól latyakos cipőben megismerte a lányt, aki épp fagyit evett a mínusz tizenegy fokos hidegben. Mire másnapra megtudta a választ kérdésére - már beleszeretett. De ők csak...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Már este van, amikor munkába állok, mivel Tata azt mondta - keményfejűen, hogy vagy pihenek egy délután és csak utána jövök dolgozni vagy ne is jöjjek le. Végül a lustálkodást tusolással, hajmosással, hajgöndörítéssel és takarítással töltöttem. És persze ki sem hagyhatnám az új kedvenc albumaim hallgatását, amik miatt valljuk be eléggé dilemmában vagyok. Ha Miles eljön értük, meg fog szakadni a szívem, de, ha Miles minél később jön el értük ,ugyanúgy megszakad a szívem, mert ugyan megnevettetnek más emberek is, úgy, hogy már a hasam fogom és hatásosabb, mint egy hasizom edzés, Miles még mindig más nevetést vállt ki belőlem. De ez ugyanúgy igaz Tatára, a szüleimre és Teresára is, akiről egész nap folyamán szinte semmit sem hallottam. Annyit írt még az előző este, hogy beszélt a "hercegemmel" és, hogy alakuljon jól az estém.
Azóta ki sem mozdultam.
Mivel éjfélig tartunk nyitva és egyedül vagyok két részre akarok szakadni, ahogy betódul egy rakás ember. A nyár előtti időszak néha a legforgalmasabb. Vagy már szabadságon vannak az emberek, vagy nemsokára mennek és már félvállról veszik a munkát. Ilyenkor ketten dolgozunk, kivéve, ha a többi kiszolgálólány mind egyetemista és nem tud maradni ilyenkor. Így magam maradok. Tata és négy vagy akár hat cukrásztanonc szokott lenni nálunk egy időben és van amelyikük három-négy túlóra után is képes mosollyal az arcán megkérdezni, hogy mi a következő rendelés.
Tata valahogy mindig olyan tanoncok jelentkezését hagyja csak jóvá, akik roppant kedvesek és valami csoda folytán nagyon gyorsan tanulnak. Sosem kérdeztem még meg, hogy hogyan csinálja. Szinte minden évben mások jönnek, nyáron pedig egyesével mennek el a tanoncidőszakuk befejeztével. Olyankor Tata alig marad pár emberrel, kivéve, ha Alex átjön segíteni. Alex Tata tanonca volt lassan nyolc éve és azóta is visszajár még, ha elméletileg tökéletes állasa is van. Persze nem dolgozni jár vissza, ugyanis az illegális volna, de nyáron, amikor Tata kiszagolja, hogy nincs adómanó a közelben, akkor mindig beengedi őt a konyhába.
Két tizenéves lánynak viszek ki forrócsokit, egészen másképp készítve, mint, amit Milesnek készítettem már több, mint fél éve. Úgy tűnik először vannak itt, mert, amikor a következő rendelést viszem ki és megállítanak, az egyik lány rákérdez a mézre.
- Biztos vagy benne, hogy az méz? - kérdezem csalafinta mosollyal arcomon. - Keverd bele a forrócsokidba és meglátod!
Csak bólintanak, de nem szólnak semmit. Természetesen nem mézet öntünk rá, bár a vendégek fele valószínűleg még mindig abban a hitben él, hogy igen. Pedig csak a bejárati ajtó melletti ablakon lévő kiírást kéne jobban megnézniük. Egy nagybetűs nyomtatvány szerepel ott, kivilágított neonkockába zárva, hogyha bárki allergiás lenne az alábbiakra, akkor mindenképp szóljon a kiszolgálóknak. Sőt, elég gyakori az is, hogy szólnak, de ettől még szokás szerint a két lányt is megkérdeztem. És mindkettő azt mondta, nem allergiás a gyömbérre.
A pult mögött pakolva a tárcára észreveszem az arcukon, hogy épp azt csodálják, ahogy csíkokat húz italukban a gyömbér. Igazából az íze elveszik, hiszen valljuk be, a gyömbér és csoki még a fitnesz guruknál sem menő, de egyrészt egészséges, másrészt, attól, hogy az ember még nem érzi az ízét, a kissé csípős gyömbér beindítja az ember ízlelőbimbóit, így egyértelműen finomabbnak találja a forró csokit.
Ezenkívül meg a két apró csík csak dekoráció. Ha valaki nem is kavarja szét, nem tesz vele nagy kárt és eddig még senki sem panaszkodott.
A két lány úgy tűnik elégedett, de fogalmuk sincs, hogy mit kaptak. A pultra könyökölök és próbálok pihenni. Öt perc szabadság a konyhába ki-be való futkosástól kész áldás. Gyorsan előveszem telefonomat a pult alatt és írok Teresának, hogy, ha gondolja egy óra múlva átnézhet. El kell neki mesélnem azt a csodálatos estét. Annyi önbizalmat adott. Teljesen... Újnak érzem magam. Olyannak, aki tudja, mit akar és tesz is érte. Lehozza céljaiért a csillagokat, de vissza is viszi őket, mert tudja, hogy az égnek nagyobb szüksége van rájuk.
Ó, te lány, olyan délutáni szundit aludtam mit a medve télen! Nekem is van ám mit mesélnem. Szintén különös programom volt hajnalig... Szemöldököm ráncolom. Tán csak nem felébresztettelek? Hm kíváncsi lettem. Nem, dehogy, már egy tíz perce fent voltam, kaját csináltam. Felnézek és, ahogy látom mindenki tökéletesen elvan. Óvónőnek pocsék lennék, de legalább van időm válaszolni és megnézni Miles üzenetét. Olyan furcsa. Az ember, aki eddig egy ideig csak a fejemben létezett üzeneteket küld nekem. Túlságosan boldoggá tesz ezzel, ahhoz, hogy ne gondolkozzak el azon, hogy egyáltalán mindez igazi-e.
Miért nem említetted, hogy Sherlock ilyen öreg? Sírgyalázásnak érzem, hogy róla beszelek. Aha, szóval ezért nem tudsz róla semmit? Túl jólelkű vagy hozzá és nem akarod, hogy a sírjában forgolódjon? Hát igen, nem mint ti, akik szegénykém magánéletét is kibelezitek. Nem kibelezés, ha ő maga írta meg, hogy az egész világ tudjon róla. Várjunk Sherlock lenne Rómeó? Te Shakespearerről olvastál? Igyekszemnem elnevetni magam, amint hátramegyek a konyhába a tálcámmal. Kiveszem az mosogatnivalót, amit általában az egyik tanonc csinál meg, majd leadom az újabb rendeléseket és eldöntöm, hogy a munka végéig inkább nem veszem elő a telefonom. Ugyanis, mire a Milessal való beszélgetésből felnéztem, négy új türelmetlen vendég és három fizetni váró állt sorba. Észre sem vettem, hogy mennyire elszaladt az idő.
Teresa kevesebb, mint egy óra múlva jön, a benti forgalom viszont továbbra is változatlat. Sietek, homlokom verejtékezik és ő kérdés nélkül beül a pult belső felére és egy fiatal anyukának a kisfiát szórakoztatja, aki ezt jó néven veszi, ugyanis bele van merülve a lap-topjába. Tessa mosolya széles, szívószálat ad a kisfiúnak, aki azt a tortába szúrja és nevet.
Furcsák a gyerekek, nekem pedig idegen még a gondolat is, hogy gyerekem legyen, pedig, ahogy észrevettem sajnos a mai generációnak, az én koromat megélve, már jobbik esetben tíz, rosszabbik esetben tizenhárom éves gyereke van. Bár ott a félelmem is, ami a legnagyobb megnyugvásom egyben:
Mi lesz vajon, ha sosem lesz senkim?
De ez a kérdés, ami kísért a Leóval való kapcsolatom óta, most végre félre van rakva. Kit érdekel? Nem az számít, hogy van-e pasim, férjem, gyerekem. Az számít, hogy boldog legyek. És jelenleg az emberek, akik körülvesznek nagyon is boldoggá tesznek.
