❝Miért tenne ilyet? Ezt kérdezte magától Miles, amikor az év utolsó napján, hótól latyakos cipőben megismerte a lányt, aki épp fagyit evett a mínusz tizenegy fokos hidegben. Mire másnapra megtudta a választ kérdésére - már beleszeretett. De ők csak...
Oops! Ang larawang ito ay hindi sumusunod sa aming mga alituntunin sa nilalaman. Upang magpatuloy sa pag-publish, subukan itong alisin o mag-upload ng bago.
Kivételesen nem az ébresztőm hangjára kelek, ugyanis egy hónapja leváltottam a vekkert a telefonom ébresztőjére. Ezzel pedig akad az az apró probléma, hogy reggel kilenc van a telefonom pedig lemerülve fogad a ruháimból alkotott kupacon.
Mosoly kúszik ajkaimra, amikor észreveszem a ruhakupacot az ágy melletti széken. Miles még mélyen aludt, amikor valamikor hajnalban felébredtem és feltűnt, hogy még mindig a ruhámban vagyok. Gyorsan pólót és rövid gatyát húztam ekkor és a morgós Miles mellé feküdtem. Halkan szuszogott, arca a félhomályban egészen nyugodt volt. Borostája szúrta a kezem, ahogy végigsimítottam rajta. Pamacs közöttünk dorombolt és szokása szerint nyugtalanul mocorgott. De mire ismét felkeltem már magam voltam. A Nap még az ősz eleji napsugaraival tűzött be az ablakon, de mégsem olyan meleg fénnyel, mint a nyár végén. Annak már vége.
Gyorsan készülök el, két percenként dühöngve azzal kapcsolatban, hogy miért nem keltett senki és, hogy miért nem keltettem magamat, ha már senki sem keltett. Fáradt voltam. Rám fért az alvás.
Lépcsők sora vezet le a nappaliba, ami annyira tele van zsúfolva, hogy néha lépni sem lehet. David szerint a kanapé mellé pontosan illik egy futópad, Lucas szerint pedig sakkórákra is tökéletesen be lehet rendezni.
Már a lépcsőről hallom Miles nevetését és szívem azonnal gyorsabban kezd el verni. Akkor, nem álmodtam az egészet. Tényleg ott álltam előtte a leöntött ruhámban és az egy szál fehér rózsámmal. Tényleg megcsókolt. Nem is egyszer. Hihetetlen boldogság tör rám, felfogva mindezt és ez az érzés befúrja magát mélyre a fejemben. Arra gondolok, az utolsó pár lépcsőfokot megtéve, amint magához ránt és ajkát az enyémnek nyomja.
Olyan jól csókol. És ez valószínűleg nem mondható el rólam is. Volt egy olyan félelmem, hogy az első csók után, inkább kirohan és kiáll a mennydörgés alá, hogy elpanaszolja az odafent hordókat gurigató népségnek, hogy milyen rossz élményben volt része idelent. De nem tette, mert ez csak egy buta félelem volt a fejemben.
Miles kapja fel elsőnek fejét, ahogy lecammogok a lépcsőn és hatalmas papucsom koppan egyet a fapadlón. Arcán mosolyt visel, tekintete kipihent és ott van benne az a csillogás. Csak akkor csillog így a szeme, ha boldog. Rá mosolygok, kissé még mindig félénken a tegnap történtek után. De annyira elveszek Miles tekintetében, hogyha nem figyelek, nekimegyek az előttem álló Lucasnak. Tetettet szigorral fordul hátra, majd még nagyobb tettetett szigorral a magasba emeli szemöldökét.
- Te most kikezdtél velem?
- Igen, Lucas. Pontosan ezt tettem. Kikezdtem veled - közlöm vele halálos komolysággal, ami nem tart sokáig, ugyanis a belülről feltörő boldogságom nevetésre késztet. Karom dereka köré fonom és úgy ölelem meg. Lucast és Davidot mindig is így öleltem. Szeretem hozzájuk bújni. Lucas felnevet, majd fél kézzel visszaölel, de látom arcán a megmaradt komolyságot és tudom, hogy az nem tettetett.
Félve pillantok Miles és a vele szemben ülő fiatal férfi felé. Ó. A fenébe.
- Ó, ne haragudj, nem láttam, hogy órát tartasz!
Ki találhattam volna, hogy mit csinál, ugyanis a nappali félig úgy néz ki, mint a sakkszobája. És, ha nem a sakkszobájában tart órát, akkor a nappaliban. Az egész fal, ami előtt áll végig van plakátolva szabályokkal és helyzetekkel. De ez a sakkszoba mellett még mindig régimódi. Az még "díszesebb" állapotban van és csak akkor teszem be oda a lábam, ha muszáj.
- Semmi baj. Harry és Miles épp közös hangnemre találtak és úgy vettem észre jobban érdekelte őket a fikcionális szerelmi történet, amit a királynőik és a bástyáik között zajlott le, majd utána a király lemészárolta az összes bástyát így védtelen maradt. Igaz ez, srácok? Jól hallottam a történetet, amiről azt hittétek észre sem fogom venni?
Mosollyal arcomon figyelem Lucas elméletileg komoly arcát, de, ha igazán figyel az ember, észreveszi, hogy a szája jobb sarka még mindig felfele görbül. Harry felemeli kezét az asztal alól, majd szégyenlős kisfiús arcot játszva a pályára szórja a kezében lévő "halott" bástyákat. Harry már legalább fél éve jár Lucashoz, több, mint három éve tagja a klubbnak, ahogyan a szülei is, de valljuk be, mindenhez jobban ért, mint a sakkhoz. Legtöbbször az apja is vele tart és olyankor Lucas lejátszik vele egy partit, Harrynak pedig reménytelenül figyelnie és tanulnia kell.
