Képzeljetek el egy bérgyilkost. Meg van? Milyen kép ugrik be? Egy izmos, szét tetovált csávó aki fegyverekkel mászkál a zsebében, majd áldozatát egy sikátorhoz csalogatja és megöli?
Csak ebben az a furcsa, hogy én, Park Jimin, nem egy tetoválásokkal...
-Nehh... - kérlel továbbra is mostani áldozatom akit nemrégiben kaptam el.
-Ez ki? - mutatom neki a képet egy fiúról akiről többet szeretnék tudni.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
-Nemh tudomh!! - sír tovább a székhez kötözött srác aki kb fél órával ezelőtt mászott rám. Az volt a mostani munkám, hogy derítsem ki, ki az aki a kezemben tartott képen szerepel. Ehhez pedig ez az ember kellett. - Te ahngyal bőrbe bhújt démon! - újra jobb lábába vágtam késem amitől hangosan felordított. Ez az elhagyatott raktárépület pont jó az ilyen kisebb balhékra.
-Válaszolj! - rivallok rá miközben elfordítottam a kést lábában mire megadóan nézett fel szemeimbe.
-Elmondhom! Elmondom! Csak ne csináld! - ezzel kirántottam lábából a kést amire nagyot sóhajtott, persze csak a kihagyhatatlan, fájdalmas nyögés után. - Ez a gyerek a fővárosban él! - lihegte. - A neve Jeon JeongGuk. Középiskolás! Többet nem tudok! Esküszöm! - csak bólintottam egyet. - Ki vagy te...? - motyogta halkan maga elé, inkább saját magától kérdezve.
-Park Jimin. - érzelementes mély hangomtól kirázta a hideg. Nem szokott a hangom ilyen mély lenni. Felröhögött kínjában.
-Azt tudom...
-Akkor mit akarsz tudni?
-Miért csinálod ezt velem? - néz fel vágyakozóan szemembe.
-Kedves Jiyong. Bemutatom magam: Park Jimin vagyok, bérgyilkos-Idol. Még valamit? - hirtelen zsebemből előkaptam pisztolyom és fejére szegeztem.
-Nem így ism... - nem tudta végig mondani mert a fegyverem elsült. Egy hangos sikítás után szállt ki testéből lelke, majd ezzel össze vérezte az egész fa széket amin ült.
Elintézve: Kwon Jiyong.
{time skip}
-Jó napot! - nyitottam be a fönök irodájába.
-Szia Jimin. - fel sem nézett a sok papírból. Mindig annyi munkája van. Csodálom, hogy bírja ezt ép ésszel.
-Mi a következő munkám? - kérdeztem tőle semleges hangnemben mire végre egy pillanatra rám nézett de nem szentelt nekem több figyelmet hanem visszanézett a papírokba.
-Hisz ezt se fejezted be! - szólt rám.
-De megöltem! Azt mondta derítsem ki, hogy kit keresünk! Azt nem említette, hogy engem fog megbízni! Namjoon! - néztem rá dühösen amit ő nem láthatott.
Igaz felnézek a fönökre. Nagyon sokat köszönhetek neki, miatta vagyok itt. — Most mondhatjátok azt, hogy: de hát Jimin! Bérgyilkos vagy! Abban nincs semmi jó! De én szeretem a munkám. Már egy ideje, mióta befejeztem a középsulit ebben a szakmában tevékenykedek a K-Pop Idolság mellett. — Ha a fönök nem lenne, már rég a híd alatt lennék. Nem voltam jó tanuló. Az eszem megvolt de soha nem használtam. Az érettségin is épphogy csak átcsúsztam kettessel.
-Akkor most mondom! Neked csak fönök amúgy is, mi ez a megszólítás?! - sziszegte fogai közt mire szemet forgatva elhagytam irodáját majd megkerestem társam, Taehyungot.
Útközben egy még több papírt cipelő Jinnel találtam szembe magam.
-Hova viszed ezt a sok papírt? - kérdeztem szemöldökeim ráncolva.
-A fönökhöz. Ő kért meg rá. - egy mosoly keretében nyitott be a fönökhöz. - Szia Nam! - ezzel becsukta maga mögött az ajtót mire tovább kerestem társam.
-V! - ordibáltam de nem kaptam választ. - Akkor bazdmeg Taehyung.... - motyogtam halkan mire valaki a hátamra ugrott. Lábainál fogva tartottam az előbb rámugró személyt. - Megvagy. - mosolyogtam rá a hátamon lévő személyre mire ő is elmosolyodott.
-Miért kerestél? - kérdezte miközben leszállt hátamról, én pedig megkönnyebülten sóhajtottam, hisz nem én vagyok itt a bérgyilkosok között a legerősebb.
-Mennünk kell Budapestre... - motyogtam mivel elég messze lakunk a fővárostól. Szeged márcsak ilyen. Ráadásul én nem is szeretem Budapestet és Taehyung — fedő nevén V — sem rajong érte.
-Basszus... Rendben. Mikor indulunk? - kérdezte tőlem mire megnéztem a karórámat.
-Van pontosan... - kezdtem el a kezemen számolgatni a perceket. - 43 percünk! - jelenettem ki boldogan amint sikerült kiszámolnom ezt a másoknak "rendkívül nehéz" egyenletet.
-Mindig olyan sokat tudsz mosolyogni. Irigyellek érte. - mosolygott rám. - Ragad a boldogságod. - elkuncogtam magam kijelentésére majd a bejárati ajtó felé véve az irányt, végigmenve a fehér, egyszínű folyosón, Tae kinyitotta nekem az ajtót és előre engedett.
Egy Taxi már kint várt minket. Én a jobb oldalról míg Tae a bal oldalról ült be a hátsó ülésre.
-A vonat állomáshoz! - irányította TaeTae a sofőrt aki csak bólintott és már be is indította a kocsit.
Életem első Jikook sztorija is nap világot láthat! Juhé! Vagy az Ereris olvasóimnak kevésbé Juhé mivel most ezzel a könyvvel fogok foglalkozni miután befejeztem az Ererit és ezzel a könyvvel párhuzamosan nem fogok másikat írni.
