Exclusion: Forget your past || Frerard - ʜᴜɴ

One: Üdv újra itthon

Az ajtó zárja egy kattanás után betekintést engedett a szedett-vedett garzon lakásra. Utazótáskáját csak ledobta a padlóra, az ajtó zárta után. Egyetlen egy helyiség, abból leválasztva egy kis rész a konyhának és egy ajtóval elzárt fürdő szoba, hangulatos, de még egy embernek is roppant kicsi volt, ő pedig kedvesével igyekezett itt élni. Nagy levegőt vett, a por beleszállt az orrába, de volt benne valami édes ami maradásra bírta. Hazaért, ebben biztos volt. A szoba közepén lévő kanapéhoz lépett, amiből ágyat lehetett nyitni. Végig simított a mustársárga huzaton, aztán leült rá. Sokat dolgozott, hogy finanszírozni tudja ezt a kis lakást, de teljesen megérte. Ábrándosan felsóhajtott. Egy új, boldog és normális élet elé néznek. Meggyűrte az arcát, nem üldögélhet sokáig rendbe kell szednie a lakást, mire az anyja és Patrick átérnek. Nem volt benne biztos, hogy tetszik-e neki a ház avatóval egybe kötött "szabaduló" parti gondolata, de ha mind ezt szűk családi körbe teszik, talán nem lesz belőle túl nagy gond. Felkelve a kanapéról, azon kezdett el morfondírozni, mivel is kezdje. Egyszerűbb lett volna, ha az ablakokat becsukva teletölti több liternyi szappanos vízzel a helyett és hagyja, hogy feloldja a port a lakásban. A konyhaszekrényben talált seprűt és felmosót, így hagyományosabb módokhoz fordulva kezdte kitakarítani a lakást.
Ha öt évvel korábban, bárki azt mondta volna neki, hogy egy Los Angelesi garzont fog otthonnak tekinteni, biztos kinevette volna vagyis, inkább csak némán bámult volna rá. A változásokat aligha veszed észre, hiszen lassan következnek be, de ha az ember visszapillant múltbéli önmagára hamar realizálja, hogy mennyit változott.

Öt év és mégtöbb szenvedés. Biztos volt abban, hogy Acrineville eseményeit sosem fogja tudni feldolgozni, sosem fog túllépni rajta, talán nem is akart. Acrineville, mégha élete legszörnyűbb fél évét töltötte ott, könyörtelenül a részévé vállt. Megtanította túl élni és túl látni a saját szenvedésein. Barátot, szerelmet adott neki a magányos kisváros, mégha a szerelem volt talán a fő oka a kegyetlenségnek. Megtorpant a söprésben. Akarva-akaratlan, de azon aggódott, hogy Gerard-ot is eképpen változtatta meg a Zsálya. A nívós Los Angelesi mentálhigiéniai központ kész rémálom lehetett a fiú számára, mégha az ő javát hivatották szolgálni a kezelések. A heti egyszeri egy óra pedig túl kevés volt ahhoz, hogy mindent megbeszéljenek. Segíteni akart neki, mint mindig. Megszorította a seprű nyelét. Persze, nem azt akarta, hogy Gerard örökre egy nekrofil pszichopata legyen, noha ezen a két dolgon aligha lehet valamit változtatni, de gyűlölte azt a megtört arcot, amit a Zsályában látott. Az nem Gerard Way volt, csak egy üres, elgyengült alak, aki kísértetiesen hasonlít Gerard-ra. De most már vége volt, Gerard kijön a Zsályából és soha többé nem kell neki visszamenni, legalábbis nagyon remélte. A seprüvel összeszedett koszt egyszerűen kihajította a kukába, kezdődhetett a felmosás. A vödörbe vizet és a szekrényben talált tisztítószert öntött, a felmosót belenyomva elkezdte felmosni a maradék koszt is. Nagyobb koszra számított. Örült volna, ha valamivel nagyobb lakást tudna fizetni, de a Los Angeles Newsday szennylap hívén, szenny módon alacsonyan fizetett. Egyáltalán nem panaszkodni akart, legalább egy nyugodt és unalmas munkája volt. Egyáltalán nem kívánta a kalandot, mindennél jobban távol akarta tartani magát a gyilkosságoktól, az ember rablásoktól és minden olyantól ami Acrineville-re emlékeztette.

A felmosás végeztével, fáradtan rogyott le a kanapéra. Reménykedett abban, hogy Gerard vállalja a házvezetést, bizonyára jóval több tapasztala van ilyen téren, mint neki. Hanyatt feküdt, ajkai mosolyra húzódtak. Optimistán nézett a jövőre. Gerard már nem volt közveszélyes.
Ő maga, hasznos tagja a társadalomnak, az anyja és természetesen Patrick is, mindenben támogatja őket. Lehunyta a szemeit, titkon ugyan félt attól, hogy ez a nyugalom, valami szörnyűség kezdete, de nem akart bizalmatlan lenni Gerard felé. Már-már elnyomta az álom, mikor kopogtattak a bejárati ajtón.  Agyát szörnyű rémképek támadták meg, vajon ki lehet az? Nyomozók? Az FBI? CIA? Vajon Gerard lelépett mielőtt Patrick megérkezhetett volna érte? Felült és megrázta a fejét. Milyen nevetségesen viselkedik, ennek már rég vége, nem kell aggódnia...Igaz? Az ajtóhoz sietett, a hideg kilincsre markolva feltépte. A szemei elkerekedtek, ajkai elnyíltak és valahol a döbbenet és a boldogság között lebegett. Az ajtóban Gerard állt. Magasabb, sápatag férfi volt. Szürke, kapucnis felsőt viselt és háromnegyedes nadrágot, de a legmeghökkentőbb volt külsöjében az a rövid, nitrogén fehér haj. Voltaképpen, az lett volna a furcsa, ha Gerard nem fest extrémen, de igazából nem is a drasztikus külső váltás lepte meg, sokkal inkább a puszta jelenléte. Hosszas csendben nézték egymást. Hiába beszéltek minden egyes héten egymással, hiába látták egymást, a Zsályában mindig jelen volt Patrick és természetesen a hely dolgozói. Legutoljára, ha Frank emlékei nem hazudtak, talán Acrineville-ben voltak kettesben. Azon a szürke napon, ott, a malom előtt.