Exclusion: Forget your past || Frerard - ʜᴜɴ

Three: Már nem vagy egyedül, Gerard

Mennyi lehetett az idő? Frank nem tudta pontosan, de éber alvó lévén, azonnal felébredt, mikor a felette fekvő Gerard felült. A Zsálya óta, rendszeresen rémálmokal küzdött. Nem egyszer történt meg az, hogy kénytelen volt felráznia, mert sírt és kiabált az álomképek rohama alatt. Gerard ellökte magát az ágyról, a fürdő felé botorkált a félhomályba. Frank is felült. Sosem beszélt arról, miről álmodik, pedig ő szívesen segített volna neki. A fürdő lámpája felkapcsolódott, résnyire nyitva hagyta az ajtót. Átkarolta a térdét, megvárja míg Gerard visszajön és majd megpróbálja megnyugtatni. Együttélni vele, leginkább olyan volt mintha egy mindig szomorú kisgyerekkel lenne. Nem tudta mi a rossz, nem tudta mi a jó, de folyton ott csillogott a szemében az a megmagyarázhatatlan bánat. Hosszú percek teltek el és Gerard még nem jött vissza. Vajon mit csinált?

A fülét szipogás csapta meg, amit szinte néma jajdulás követett. Lehet, hogy paranoid volt, de kiugrott az ágyból és a fürdőhöz sietett. Óvatosan kopogtatott a résnyire nyitva hagyott ajtón, de nem volt hajlandó megvárni, míg Gerard bebocsájtást enged neki, belökte az ajtót. Gerard a csap előtt állt, kezében egy borotva pengével, alkarjából komótosan csepegett a vér a csapba. Frank egy pillanatig hátra lépett, megmagyarázhatatlan volt az egész helyzet, soha korábban, még csak gondolni sem gondolt arra, hogy Gerard képes lenne ilyenre.

- Frank...-rebegte halkan Gerard, a fejét leszegezve. Szégyellte magát, vagyis, legalábbis úgy tűnt.

- Héj, semmi baj-lépett mellé, megfogva a kezét kivette a kezéből a kis pengét, amit a csap szélére tett, a kezébe vette a felsebzet alkarját. Aligha négy vágás szerepelt rajta, de mindegyik mély volt, mintha dühből tette volna- Leápoljuk, oké?

Gerard csak könnyeit nyelve bólintott.
Ez egyáltalán nem volt állapot. Gerard szenvedett és ezt, mostmár a tetteiben is megmutatkoztak, de Frank képtelen volt arra, hogy megkérdezze mi emészti ennyire. Félt a választól. Ha Gerard, a gyilkosságokat vagy csak a halottakat hiányolja olyannyira, hogy depressziót idéz elő, akkor a Zsályában töltött éveinek semmi értelme nem volt. Az étkező asztalhoz tessékelte, ahova leültette, a konyha egyik szekrényéből előszedte az elsősegély ládát. Lefertőtlenítette a vágásokat, Gerard fel is szisszent tőle, géz lapot helyezett rá és betekerte fáslival amit két kapoccsal rögzített neki. Gerard végigsimított a kötésen, a szemeibe ismét könnyek gyűltek.

- Mi a baj?-kérdezte meg Frank lágy hangon.

Az elmúlt években, azért küzdött, hogy Gerard megkaphassa azt a normális életet amire mindig is vágyott. A szeretetet, a törődést, de szemmel láthatóan, az elmúlt pár hétben több fájdalom érte, mint az elmúlt huszonkét évben. Ez nem volt rendjén, ez nem volt helyes.
Gerard megrázta a fejét, nem volt képes beszélni róla.

- Segíteni akarok-simogatta meg a fejét- De ha...Nem mondod el, mi a baj, nem fogok tudni

Ajkait szóra nyitotta, de egy hang sem jött ki rajta. Megrázta a fejét, alsó ajkát beharapta. Utoljára, Summit-ba látta ilyen összetörtnek. Gerard mindig is, az a kisfiú maradt, akit elhagyott az anyja Acrineville-ben.
Ismét megsimogatta, nem akarta rákényszeríteni a válaszra, azzal sem ment volna sokra.

- Gyere. Alszunk rá egyet

Gerard-al visszaheveredett az ágyra, szorosan magához ölelte. Érezte a szíve heves dobogását, az egyenlettlen légvételét és reszkető testét. Kezével a hófehér tincsek közé simított. Kezdte elveszteni az ammónia illatát.

///

A monitor hideg képernyőjén a sormutató villódzó jelzése kezdte bosszantani. Harmadjára állt neki a cikk megírásának, de egyáltalán nem jutott vele előrébb. A mondatai összefüggéstelen, kontextus nélküli zagyvaságnak tűntek. Újra kitörölte a légepelt szavakat. Képtelen volt koncentrálni, minden gondolata Gerard körül forgott. Valahogyan rákellett vennie arra, hogy megnyíljon előtte és őszintén beszéljen, mi nyomassza. Az egyik lehetetlenebbnek tűnt, mint a másik. Megkellett valahogyan értetnie vele, hogy nem lesz semmilyen negatív következménye, ha őszinte. Nem akarta visszazáratni a Zsályába, ahogyan magára sem akarta hagyni. Fáradtan tette le a fejét a számítógép asztalra. Ezt a gondot nem volt képes egyedül megoldani, segítségre volt szüksége. Elhúzta a száját, kénytelen-kelletlen, de zsebéből előszedte mobiltelefonját és végig lapozott a névjegyzéken. Gerard-nak még mindig Patrick volt a gyámja és talán, ha ketten próbálják rávenni arra, hogy beszéljen, lehet megtörik. A számhoz érve egy pillanatig hezitált. Sokat változott ugyan Gerard és Patrick kapcsolata a lehető legjobb értelemben, de nem akarta azt, hogy Gerard azt higgye, hátba támadta. Végül, megnyomta a hívás gombot.