Szőke herceg fehér korláton (Niall Horan ff)

19. rész

Enni és inni alig kapok, viszont sok vért vesztek, amitől egyre gyengébb vagyok. Nem az a fajta vagyok aki feladja, mivel a remény hal meg utoljára. De én hiába tartom magam, ha a testem csődöt mond. Szeretem az életem, nem akarom csak így otthagyni. Félek elaludni, mert rettegek attól, hogy mi lesz ha nem kelek fel. Ma és tegnap békén hagyott a fickó, szerencsére. A kezeim és a lábaim bilincsben, amik teljesen kiirritálták, és kimartak a bőröm. Napok óta csak egy szál, a fickó által rám adott, fehérneműben vagyok. Látott meztelenül, és meg is erőszakolt. Kétszer is. Egy kicsike ablak van a cellámban, és csak innen tudom a napszakok váltakozását. Két hete vagyok itt.
- Hercegnőm! - hallatszott a pasi hangja. Mindig így hív, és ettől kiráz a hideg. Főleg mikor azzal a kaján mosolyával mondja.
- Jó reggel hercegnőm! Már nem is köszönsz apucinak? - jön oda, kezei közé véve arcom. A kezében ott az ostor. Ennek nem lesz jó vége. Felkap a vállára majd átvisz egy másik szobába, ahol hasra fektetve kikötöz. Néhányat csap az ostorral a hátamra, és ő is levetkőzik. Szerintem nem kell részleteznem mit tett. Miután végzett, vissza feladta rám a fehérneműm és vissza vitt a cellámba. Hideg volt és majd' szét fagytam. Még egy lepedő se volt bent. Hangos ricsajra kapom fel a fejem. Fülsüketítő pukkanások viszhangzanak. Ordibálások és hangos jajveszékelés. Néhány mondatot megpróbáltam kifülelni.
- Itt a kulcs! - idegen mély hang. Néhány másodperc múlva nyílik az ajtó és a fogvatartóm jön be rajta, késsel a kezében. Felemel a földről, kicsit se finoman, a kést pedig a nyakmhoz szorítja.
- Szépnlassan elindulsz, egy rossz mozdolat és elvágom a torkod! - hallatszott vészjósló hangja. Tettem amit kért, nem mertem ellenkezni. Rendőrök voltak a folyósón, fegyverrel a kezükben.
- Le a fegyvereket, vagy bizisten elvágom a torkát! - kiabált. Elkezdett hátrálni. Ekkor egy halk kattanást hallottam a hátam mögül.
- Vagy elengeded, vagy meghúzom a ravaszt! - egy zsaru hangja volt, aki valószínüleg egy fegyvert tartott a fogvatartóm tarkójánál. Az említett lassan elengedett, így én a fóldre rogytam, félig ájultan. Nem sokat észleltem a dologból, el is ájultam. Egy meleg, puha ágyban ébredtem. A testem hasogatott, de nem volt oylan vészes. Kinyitva a szemem rájöttem hogy egy kórházi szobában vagyok, és valakinek a mellkasán vagyok, pontosabban Niallén. Egy óvatos mozdulatot tettem, hogy kényelembe hejezzem magam, mire Ni szorított egy aprót az ölelésen. Lassan felnéztem rá. Szemei nyitva voltak és aggódást tükröztek. Újra hozzá bújtam, ő pedig csak erősen tartott.
- Mostmár nincs baj, itt vagyok! - suttogta, arcát hajamba fúrva. A könnyeim lassan csordogáltak le arcomon. Ez a kis pityergés zokogásba ment át. Niall a hátamat simogatta, nyugtató szavakat suttogva. Görcsösen kapaszkodtam bele. Az uttóbbi napolban történt összes rossz dolog kijött rajtam.
- Sss. . . - ringatózott velem óvatosan Niall.
- Úgy féltem. - zokogtam. - Féltem hogy nem látlak többé, féltem hogy megöl! - folytattam.
- De mostmár itt vagyok. Nincsen semmi baj. - nyomott puszit fejemre. Lassan ráemeltem könnyes tekintetem. Óvatosan lehajolt hozzám, ajkait enyémekre nyomva. Lágy volt és édes. Nem olyan durva mint ahogy a fogvatartóm csinálta. Hosszú ideig nem szakítottuk meg, ajkaink táncát. Tulságosan jó volt.
- Szeretlek. - súgta ajkaimra.
- Én is téged. - még nyomott egy apró buszit ajkaimra, majd csak erősen magához húzva relaxáltunk. Most pont jó volt minden. Nyugis, nem zavart senki és semmi.