Szőke herceg fehér korláton (Niall Horan ff)

27. rész

2023. I. 2.

Még 3 hét. Még 3 hét. Ismételgettem magamban. Ennyi idő és megszületnek a kicsik. Pont lezuhanyoztam mikor csengettek. Biztos Niall az. Nem vitt magával kulcsot, én meg bezártam az ajtót. Mosolyogva battyogtam le a lépcsőn. Már a felénél jártam mikor megcsúsztam. Hatalmasat sikítottam ilyedtembe. Pont nem sikerült elkapjam a korlátot ezért legurultam. Igyekeztem védeni a hasam, de sikeresen beütöttem azt, valahol az utolsó fokoknál. A fejem nagy erővel csapódott a falnak, ami miatt homályosodni kezdett minden. A hasam iszonyatosan fájt, ahogy a fejem is. Még hallottam ahogy Niall betöri az ablakot, majd se kép se hang.

Niall szemszöge

Idegesen sétáltam fel-alá a műtő előtt. Már órák óta bent van. Nagyon meg voltam ijedve mikor meghallottam a sikítást, és akkor az semmi volt ahhoz képest ami a szemem elé tárult mikor bemásztam az ablakon. Még jó hogy a mentők gyorsak voltak. A gondolatmenetem a doki szakította meg, aki a műtőből jött ki.
- Tudnánk beszélni az irodámban. Addig az amyukát és a lányát átviszik egy szobába. - nem ellenkeztem, hanem egy bólintás kíséretében követtem őt.
- Szóval - kezdte - Mrs. Twistnek kutya baja. A fejét kicsit erősebben megütötte ezért ájult el. Viszont - most jön a rossz hír - sajnos az ikrek nem voltak ilyen szerencsések. A kislányt éppen csak hogy meg tudtuk menteni, de a kisfiú sajnos meghalt. Én és a kollégáim mindent megtettünk amit csak tudtunk, de csodákra mi sem vagyunk képesek. - mondta szomorúan. Látszott rajta az együtt érzés, de ez nem hozza vissza a fiamat.
- Semmi baj doktor úr. Nem a maguk hibája. - ráztam a fejem. - Van még valami? - kérdeztem.
- Nincs. Jöjjön, megmutatom Mrs. Twistnek a szobáját. - állt fel. A szobában ott volt Spirit, ahogy a kislányunkkal az ölében ült az ágyon. Lassan nyitottam be a terembe, mire Spirit egyből rám kapta a tekintetét. Egy szomorkás mosollyal ballagtam oda hozzá, majd ültem le az ágy szélére.
- Jól vagy? - kérdeztem halkan, tekintetemmel a a kis Sophiet figyelve.
- Nem mondanám. - motyogta szomorkásan. Közelebb ültem, majd szorosan magamhoz öleltem őt.
- Nem a te hibád. És figyelj, legalább Sophie itt van. Gondolj erre. - simogattam a haját.
- De, igen is az én hibám. Ha jobban oda figyelek, és ha gondolok arra is hogy még vizes a talpam, csúszik a lépcső...akkor...akkor még vígan otthon lennénk...két gyerekkel a hasamban, várva a nagy napot. - kezdett el zokogni. Majd' megszakadt a szívem.
- Ne sírj. Hidd el nem a te hibád. Kérlek. - súgtam elhaló hangon, és éreztem ahogy legördül az arcomon egy könnycsepp. - Ne nehezítsd meg. Így is fáj, de kérlek ne nehezítsd meg azzal hogy te is összetörsz. - szorítottam magamhoz minél erősebben. - Nyugodj meg hercegnőm. - súgtam. Percekig ültünk így. Közben Sophie is elaludt, ezért beraktam őt a kiságyába, majd Spirit mellé fekve öleltem magamhoz a hercegnőm, és így aludtunk el. Ebben a pillanatban nem érdekelt hogy az utcai ruhám van rajtam, vagy hogy kényelmetlen a kórházi ágy. Csak az érdekelt hogy az én kicsi hercegnőm nyugodjon meg és aludjon jól.
- Szeretlek, kicsikém. - súgtam halkan.
- Én is téged, manó. - súgta álmosan. - Jó éjt.
- Neked is.