7. rész

562 31 0
                                    

Reggel, azaz hajnalban ugyan úgy keltem, mint ahogy feküdtem. Niall ölelésében. Á telómre nézve láttam hogy reggel 6 van, és a telóm 50%-on van. Gyorsan, Niallt nem felébresztve a töltőmhöz nyúlva bedugtam a telóm. Lassan felültem és egy gerinc ropogtató nyújtózkodás után vissza vágódtam a párnáimra. Erre már Ni is mocorogni kezdett. Lassan mosolyra húzta a száját, majd magához ölelt, enegem a mellkasára húzva.
- Niall, kelni kell! - próbáltam kimászni mellőle, de nem hagyta.
- Még van időnk. - húzott közelebb magához.
- Niall, én most haragszok rád! Hagyj! - mondtam határozottan, pedig már az wste megbocsájtottam neki.
- Na, akkor pont azért ölellek hogy ne haragudj rám. - eskü úgy ölelt mint egy plüssmacit! De komolyan!
- Niall, készülődnünk kell! Eressz!! - mondtam határozottabban, mire csak egy hangos sóhaly hagyta el a száját. Még egy utolsót szorított rajtam, majd hagyta hogy menjek. A srácoknak rendeltem valamit a hotel kinyhájáról én meg elkezdtem felöltözni.
- Legyen veled egy kardigán az úton, mert a repülőn hideg szokott lenni! - szólt Louis, mire egy sóhaj kíséretében feltúrtam a bőröndöm. Mire felért a kaja mindenki élkészült, így a srácok hozzá is láttak az evéshez, még csak telóztam. Általába kelés után majdnem 2-3 órán keresztül egy falat se megle a torkomon, így nálam a reggeli el szokott maradni. Egyszerűen rosszul vagyok a kaja láttán.
- Te nem eszel? - szólalt végül meg Harry.
- Nem vagyok éhes. - és ennyivel le is zártam. Miután a srácok megkajáltak elindultunk a vonat állomásra, ahonnan az utunk Pestre vezetett.

Szőke herceg fehér korláton (Niall Horan ff)Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang