A fehér angyal

3.

3.

Raya továbbra is félve nézett a fiúra.

- Zack úrfi, tudom, hogy kíváncsi vagy, de még várnod kell.

Az őrző, azonban a távolba meredt, nem itt járt, úgy érezte valami baj van Alicieszel. A szívében mardosó fájdalom erről árulkodott. Ránézett a tündér lányra, és félmosolyt erőltetett az arcára.

- Ne haragudj rám, kérlek, de mit mondtál?- érdeklődte érdektelenül.

- Látom, hogy az úrfi nem igazán figyel rám, ezért menjen a kisasszonyhoz, tényleg bajban van, de ez nem testi eredetű. - jegyezte meg szégyenlősen. - Az angyallá válás nehéz folyamat, megterhelő, de nemcsak testileg, hanem lelkileg is.

- Nem kell ahhoz meghalnia, hogy átváltozzon?

- Nem, ki mondta ezt? Belehal magától, ez a sorsa, nincs választása, de ő küzd ezért nehezebb neki, maga miatt küzd. Fél magára hagyni az úrfit, nagyon retteg, hogy talán az úrfi lesz az, aki meghal. - magyarázta.

- Vele kell lennem. - döbbent rá, és lélek szakadva szaladt vissza a trónterembe.

Nem tévedett, Alicie ott feküdt a földön, illetve Erik karjaiban, a nap aranyló fénye arcára esett, úgy festett, mint Hófehérke az üveg koporsóban.

- Mi történik vele? - tudakolta fájdalomtól eltorzult hanggal, és magához vette a lányt.

- Angyallá válik, azt hiszem számíthattál rá, hogy eljön, ez a pillantat- érkezett Eriktől a válasz. - Haver, figyelj rám, nem tehetsz semmit, ő küzd ellene, de minél jobban harcol, annál nehezebb lesz, ha kétségbeesetten hal meg, nem biztos, hogy visszatérhet angyalként, akkor valószínűleg tényleg meghal, és ha ez igaz, akkor elbukik az emberek világa, és a fény világa is.

- Ő erős lány, nem lesz semmi baja. - szűrte át fogain keresztül választ, majd felnyalábolta szerelmét, és elindult vele a szabadba, oda ahol annyira szeretett lenni.

Bár ez kicsit más, mint Szivárvány hegy, de ez is tetszene neki.

Nézte az eszméletlen elgyötört arcot, és eleredtek a könnyei, szégyellte ugyan őket, de nem tudott gátat szabni nekik. A kint lévő táj gyönyörű volt. Unikornisok repkedtek a kék égen. A fű zöld lepellel borította a földet, és nagyon puha volt. Egyetlen fűzfa volt a pusztán, amely magányosan állt. Odafektette a lányt, úgy, hogy a feje az ölében legyen. Siratta még mindig, de tudta, hogy Alicie harcol, nem akarta, hogy szerelme azt higgye, egyedül van, ezért beszélt hozzá.

- Alicie ne add fel, kérlek, bármit megteszek, de szeretlek téged, nem hagyhatsz magamra. - kérte.

Álmában olyan helyen járt, ahová nem hatoltak el a fiú szavai, azonban találkozott Mattel, akinek nagyon szomorú volt az arca.

- Matt, ez valóság? - kérdezte.

- Ha azt hiszed igen, ezt csak te tudod megmondani. - válaszolta kedvesen, de távolságtartóan.

- Miért vagyok itt, és te miért...- kezdte.

- Elmondok mindent. - vágott közbe, megragadta a lány kezét, és elindultak, igazából csak köd volt, nem lehetett tudni, milyen tájon járnak. - Még nincs itt az ideje, hogy átváltozz, túlzottan küzdesz ellene. Ez nem baj, de nagyon gyenge leszel, amikor felébredsz. Az igazság az, hogy vágysz a szüleidre, ezért ennyit még megtehetek érted, még, ha szabályellenes is. Te fontosabb, vagy mint azok a buta előírások. – suttogta lágyan.

Valóban egy pillanat alatt ott álltak a szüleik előtt, akik kinyújtották feléje a kezüket. Ránézett Mattre, hogy odamehet-e, és bólintott. Újra a szülei karjaiban pihenhetett, hol nem érheti semmi rossz, és úgy érezte minden rendben lesz. Erre volt szüksége, hogy erőt meríthessen, hiszen igazából, mindig ők támogatták, mielőtt, azonban eltűnt, volna az apja súgott neki valami igazán érdekeset.