A fehér angyal

5. rész: A két testvér története

1.

- Amelia, segítened kell!- kezdte Adam. - Ha nem teszed Eve bajba, kerül miattam.

- Előbb kellett volna ezen gondolkodnod, tudtad, hogy tilos az emberek közelébe mennünk! - jegyezte meg ridegen a lány.

- Tudom, de beleszerettem. - vallotta be őszintén, nem is sejtve mekkora fájdalmat okoz a szemben álló lánynak.

Akkor Ameliaban megszakadt valami, mélyen a lelkében, és a szívében. Álmában sem gondolta volna, hogy akiért mindent feláldozna egy szó nélkül, aki itt áll előtte, ő annak nem jelent többet, egy jó barátnál. Még ha segítene neki, akkor sem élne vele, ő boldog lenne Evevel, miközben a saját szíve romokba hull.

- Nos? - vonta fel szemöldökét Adam. - Segítesz nekem? Könyörgöm neked.

- Ugye neked fogalmad sincs, mit kérsz? - kérdezte fojtottan a lány.

- Már hogyne tudnám? - értetlenkedett. - Kérlek, vedd figyelembe a két fiamat is. Káint és Abelt is.

- Úgy látszik még mindig nem, jöttél rá. - hitetlenkedett Amelia. - Ennyi év után sem? Fogalmad sincs, mit érzek igaz? - kérdezte fájdalomtól eltorzult arccal. - Évekig védtelek és titkoltam a kapcsolatodat azzal az ember nővel, pedig ez akkora szenvedést okozott nekem. Mindig azt hittem, hogy észreveszed...- elcsuklott hangja.

Adam lemeredve nézte a lányt, akit nagyon szeretett, és nem tudta, hogy így érez iránta, talán, ha hamarabb mondja el neki, hogy ez helyzet, most minden másképp lenne. Talán ha azelőtt tudja ezt, mielőtt beleszeret Evebe, akkor most nem állna a kirekesztettség szélén, és nem okozott volna ennyi szenvedést senkinek sem.

- Sajnálom, de...- meg akarta érinteni a lányt, de az ellökte a kezét.

- Segíthetnék, de nem teszem meg. - mondta gonoszan és fölényesen. - Szenvedj, ahogy én szenvedtem éveken keresztül. Ha megölnek, titeket sem érdekel!

- Ott vannak a gyerekeim, gondolj rájuk! - emlékeztette.

- Igazad van! - ismerte el a lány, kedvesen, majd ellenségesen és kárörvendően folytatta. - Hidd el, őket is utánatok küldöm, nem lesztek sokáig a gyereketek nélkül.

- Isten ezt nem hagyja! - mondta Adam.

- Ne hidd, hogy rád fog Lucius gondolni, amikor elítél. Istennek nevezed, holott nem voltál hajlandó elismerni a testvéredet az angyalok vezetőjének. - érvelt a lány. - Neki bármit mondhatok majd hinni fog nekem. Szeret engem, ahogy te nem szerettél. Ő szeret mindenkit, de tudom, hogy elhisz nekem mindent, amit mondani fogok.

- Miért? Miért vagy ennyire gonosz? - kérdezte keserűen az angyal.

- Ó, gonosz lennék? - tette fel a kérdést ártatlan arccal, de gúnyos hanggal. - Nem tehetek semmit, ha nem lehetsz velem, a többi már nem érdekel. Most már értem milyen az, amikor nem érzel gyűlöleten kívül mást. Az emberek azt hiszik, hogy az angyalnak kötelessége tisztának, és ártatlannak lennie, de nem vagyunk jobbak, mint ők. Már nincs más csak a bosszúm, ami éltet engem, és ha találkozom valaha is a reinkarnációiddal, vagy a leszármazottaiddal, soha nem fogom hagyni, boldogan élni őket. - szögezte le majd elment.

- Várj! - nyúlt utána Adam. - Hogy teheted ezt a tulajdon testvéreddel.

- Nem tudom, miről beszélsz?- mondta képmutatóan.

- Te is tudod, hogy lemondott érted az összes erejéről, és emberként él...

- Te kiről beszélsz? - háborodott fel.