A fehér angyal

4. rész: Az igazság árnyékában

1.

Zack megfogta Alicie kezét, és bementek a trónterembe, addig egy szót sem szóltak egymáshoz. Zacknek bűntudata lehetett. Kínozta, és nem mert a lány szemébe nézni.

- Sajnálom, ha bántottalak, nem akartam! - mondta fojtott hangon.

- Emlékszel a beszélgetésünkre, amikor elmondtam, hogy varázs alatt állsz, na persze nem ilyen nyíltan, nos?- kérdezte kedvesen mosolyogva.

- Igen.

- Mondtam neked, hogy megvédelek, bár ezt lehet nem hallottad, de sajnálom, mert hagyhattam volna, hogy boldog légy! – bánkódott. - Ha nem avatkozom közbe, és talán ha megöltél volna... Boldog is lehettél volna. Bocsáss meg, mert tudom, hogy még sokat fogsz szenvedni.

- Ígérd meg, hogy többet nem kérsz bocsánatot tőlem. – könyörögte a fiú.

- Megígérem. - kicsit jobb kedve lett.

- Köszönöm! – mondta Zack.

Alicie odament és megölelte a mostoha bátyját.

Talán azért, hogy ő maga megnyugodjon, vagy pusztán azért, mert szerette volna megmutatni, hogy nem haragszik rá. Jól esett ez a gesztus mindkét félnek, de Alicie, túl gyenge volt, amit nem akart még megmutatni, de kénytelen volt, mert teljes testsúlyával a fiúra nehezedett, aki tartotta olyan erősen, mintha soha nem engedné el.

A szerelem egy olyan érzés, ami képes legyőzni a legnehezebb akadályt is, ha olyan személyek érzik ezt, akiknek tiszta a szívük, mert csak igaz önzetlen szerelem, tiszta lélekkel rendelkezők között keletkezhet. Zack és Alicie pont ilyenek, már rég tudták, hogy mit érez a másik, még sem mondták soha. A tetteik eleget mutatnak, és bizonyítanak. Lassan elengedték egymást, majd mélyen nézték a másik szemeit, amiben megértettség, félelem, és mindent elsöprő szeretet tükröződött. Talán más fel sem fogja, hogy ebben a helyzetben is mennyire tiszták, és őszinték egymással, szavak nélkül.

Néha van úgy, hogy nem elég a szó, és van úgy, hogy túl sok, és csak a gesztusaink beszélnek helyettünk. Nem lehet minden tündérmese, ahol boldogan élnek a hercegnők, a herceggel, mert van, amikor a hercegnő el akar menni a lovászfiúval, de ez lehetetlen, és tudták ezt ők is. Alicie férjhez megy, mert köti az ígérete, amit nem szeg meg, ezért csak a pillanatnak élnek, és az együtt töltött élményekért. Bár mindketten azt kívánták, hogy bárcsak soha ne lenne vége ennek az időszaknak, de ez lehetetlen volt.

Lassan világosodni kezdett, és a nap első sugara halványan esett a két ott álldogáló személyre, és aranykupolát font rájuk védelmezően, hogy soha nem eshet bajuk. Semmi sem szól örökre, ezért próbáltak minden percet megbecsülni, hamarosan olyan döntés elé kerülnek, amely mindkettő életét merőben megváltoztathatja.

- Alicie. - szólt halkan Zack.

- Tessék? - kérdezett vissza gyengén.

A hangja nagyon megtörte a fiút, hiszen félt, hogy nem sokáig maradhat amellett, akit ezen a világon a legjobban szeret.

- Nem fontos. – hazudta.

Pedig szerette volna elmondani, hogy soha nem akarja, hogy távol legyen tőle, hogy vele akar élni, és szeretné, majd egyszer feleségül venni, ha befejezték az iskolát normálisan.

- Ha ez a parkos dolog nem üt közbe, és élnének a szüleid minek tanultál volna mi volt az álmod? – terelte a szót a fiú.

A lány elgondolkodott, majd nemsokára csillogó szemekkel válaszolt.

- Ez egy fogós kérdés, azt hiszem megtanultam volna zongorázni, mindig is tetszett, ha valaki azon a hangszeren játszik. - mosolyogta. - Azt hiszem orvos lettem volna. Te neked mi volt az álmod?

- Alapítottam volna egy fiú bandát, én lettem volna a gitáros. Bőrdzsekit húztam volna, azt hiszem, még a hajam is lilára festettem volna lázadásból a világ ellen. - nevette el magát keserűen. - Az egyetemen jogot tanultam volna, és küzdöttem volna a családon belüli erőszak ellen.

- Ezt még elérheted, nem sokára vége ennek az egésznek, és azt kezdesz az életeddel, amit csak akarsz.

- A te álmaid is valóra válhatnak. - vigasztalta a lányt.

- Az enyémek nem. - vallotta be keserűen beletörődve. - Lásd be, egy angyalnak kevés esélye van rá, hogy orvos legyen, hiszen az emberek nem láthatják.

- Nem kell angyalnak lenned. Légy ember! Nem baj, ha ilyen gyenge maradsz, gyere velem, éljünk úgy, ahogy a korunkbeliek. Felejtsük el ezt az egészet, legalább ma álmodjunk arról, milyen lenne. - könyörögte, és gyengéden segített a lánynak leülni.

- Mondd, ha erről álmodom nem leszek-e rossz ember, és szószegő?- sírta el magát. - Pedig hidd el, én szeretném ezt a világon a legjobban, de nem lehet. Már a puszta elképzelés is sértő lehet más számára, hiszen nekem nem szabad ennyi jóról álmodnom, mert a valóság...

- Cssss...- intette csendre halkan. - Ne beszélj most! –kérte. - Nem szabad, eleget gondoltál másra, és a világokra. Most az egyszer gondolj magadra! Milyen lenne az életünk? Csak képzeld el, most az is elég. - kicsit szomorkásan folytatta. - Tudod mit látok? Egy hintát a családi ház kertjében, ahová nevelő szüleinkkel költözünk. A hintában ülsz te, és nevetsz, mint annak előtte soha talán.

- Igen én is látom. - mosolyodott el lemondóan. - Egyetemre járunk, és te azon vitatkozol velem, hogy oda ne merjek menni ahová te, mert úgy nem fogsz tudni, tanulni miattam.

- Látod, hogy megy ez! - húzta ki magát büszkén.

Egy napot töltöttek el tervezéssel, egy napot adtak a boldog kis életüknek, az álmaiknak, amik soha nem válhatnak valóra. Tényleg ennyi jutott nekik, semmi más, csak az elképzelés emléke, ami nem más, mint a közös élet reménye.

Miért kell Alicienek ennyire ragaszkodni Matthez, és miért kell angyallá válnia, miért? - kérdezte magában Zack.

Mennyivel szebb lenne, ha ez az egész meg se történt volna. Talán jobb lett volna, ha soha nem találkoznak, és akkor nem is, érik meg ideje korán a szenvedést, a lemondást, és a felelősséget, ami a világok megmentésével jár. Nem tettek úgy, mint a szerelmesek, mégis a meghittség jól kiérezhető volt az eltervezett világ álmáról. Két testben egy szív, ez igazán illett rájuk.

A másnap reggel józanítólag hatott a fiatalokra, összetört képzelet, és reményvesztettség terjengett a trón teremben. Minden szabadnak született, de hát ők miért nem, miért kell magukra vállalni ennyi élet súlyát. Kegyetlen a sors, hogy ezt jelölte ki számukra. Olyan utat, amire nem önszántukból léptek, ami eleve elrendeltetett. Most, hogy tudták a jóslatot sejtették, hogy egyikük meghal, valahogy biztosak voltak benne. Mielőtt azonban barátaikhoz mentek volna, a kint lévő szomorúfűznél készítettek egy emlék sírt Rayanak és Jacknek. Titkon elnevezték: A szerelem boltívének. Legalább ők boldogok lehetnek a halálban, és senki nem zargatja a békéjüket.