A fehér angyal

2.

Matt beszélni akart Ameliaval.

- Amelia hallasz?- kérdezte.

- Itt vagyok, tudom, mit akarsz mondani, Alicie rájött a dologra. – szólt nyugodtan.

- Nem tud még mindent. Zack fogja tanítani őt. - magyarázta, de az angyal lány közbe szólt.

- Tudod mi lesz a következménye, ha átadod őt neki. Felét sem tudják az igazságnak, ha együtt maradnak, Alicie hamar rádöbben az erejére. Akkor nem titkolhatod tovább a tényeket előle. Sok kérdés lappang a szíve mélyén, csak még nem tudja, hogy kapjon rá választ.

- Ezzel tisztában vagyok, érzem őt, ez ellen nem tehetek semmit. Tudod mi a sorsa, ahogy én is, és sajnálom. Tudom, hogy el kell neki mondanom, de akkor gyűlölne engem, azt nem tudnám elviselni. – mondta határozottan.

- Nyugodj meg! Szedd össze magad egy idő után bizonyára emlékezni, kezd majd, és akkor nem kell félned attól, hogy megutál. Ezért fontos, hogy elnyerd a barátságát, és utána jöhet a többi. – felnézett és megremegett a hangja a folytatásnál. - Tudod ő az egyetlen reményünk, nélküle elvesztünk.

- Tisztában vagyok vele, de nekem fontosabb ő, mintsem feláldozzam a közbiztonságáért. Ő nem lehet az, aki megvált aztán pedig veszítsem el újra, amikor megtaláltam, a harc elkerülhetetlen lesz. Zack csak eszköz, ahogy a többi őrző is. – jelentette ki. - Egyedül a kis Alicie számít senki más.

- Ne félj ő biztonságban lesz. - nyugtatta meg.

Nem tetszik valami Amelia viselkedésében, vajon mi járhat a fejében?- fogamzott meg a kérdés a fiú fejében.

A reggel hűvös volt. Jelezte, hogy a tél közeledik. Így is sokat váratott magára, december eleje volt, nyugodt unalmas napok. Alicie és Zack korán reggel elindultak a Szivárvány hegyre. Az a hely egyszerűen lenyűgöző volt, és csodaszép. A hőmérséklet a nyarat idézte, és az odajutása is mókás volt. A parkban különböző ajtók voltak elrejtve a fák törzsében, és mindegyik más világba vitte őket. A fű zöldellt, a madarak csicseregtek a lepkék és a pillangók, ott repdestek a virágok körül. Más világ volt az ember elől teljesen elzárt érintetlen, talán ez volt az egyedisége.

Alicie mosollyal kísért minden csodát, amit látott. Az égen állandó szivárvány volt. A völgyben egy patak és egy vén fűzfa állt, talán ez volt a legszebb az egészből, amit a lány látott. Megállt a tó partjánál, a fiú leült a fa rejtekében, és onnan figyelte a lányt. Elmosolyodott, mert az ifjú hölgy jó kedve őt is elérte. Fél óráig volt ez így, aztán a lány komoly arccal odatelepedett Zack mellé.

- Mesélj el nekem mindent!- kérte. - Miért lehetek őrző? Mi a feladatom? Miért olyan ismerős itt minden? Mintha jártam volna már itt azelőtt.

- A feladatod az elveszett lelkek átterelése a másik világba, ahol nyugalomra lelnek, de a démonok állandó veszélyt jelentek ennek elvégzésére. A lidércek, képesek beférkőzni az elmédbe és azt láttatnak veled, amit akarnak. A vámpírok az éned rosszabb felét keltik fel benned, a szenvedélyt, az izgalmat, ők a véredre pályáznak és, ha megkapják, akkor a lelked is az övék lesz. A démonok a legalantasabb faj, ők lesből támadnak és a húsoddal együtt a lelked is, elfogyasztják. Élve falnak fel, és vadásznak rád. A vámpírok között is akadnak olyanok, akik segítenek nekünk, ők a vezető réteg, a legintelligensebbek. Ők azok, akik ki tudnak menni a parkból is, bár előfordul, hogy a másik két fajból is kilépnek egy páran, jó nagy felfordulást hagyva maguk után, nekünk ezt is meg kell akadályozni, és meg kell védenünk az ártatlanokat. – Okította Aliciet. – Őrző csak az lehet, akinek meghalt valakije, akit nagyon szeretett, és ő maga is elvesztette az életét, és visszatért az élők közé. Persze még valami leszűkíti a kört ez, pedig a mélységes öngyötrés, akik nem képesek túl lépni, de a szívükben csupa jóság lakozik, csak azok lehetnek, de ezek közül is sokan elbuknak. Illetve a felmenőink között vannak, akik aláírták több száz éve az angyalokkal kötött szerződést melynek értelmében vigyáznak az emberekre együttes erővel.