partra vetett bálna | banginho

09

Egy borongós, esős délután arra kértelek, hogy olvass fel nekem.

Hiába hallottam ezerszer bársonyos hangodat - hisz rengeteg esteden, versenyeden jelentem már meg -, mégis gyakran eljátszottam azon gondolattal, hogy milyen lenne, ha nem csak egy külön, erre kialakított teremben adódna lehetőségem.

Szégyenlős voltál nem megfelelő öltözeted miatt; megint pulóvert és farmert viseltél, melyet ízléstelennek vallottál - néha azt kívántam, bárcsak én is ilyen ízléstelen lennék, mint te. Ezerszer elmondtam már, de nem tudtam elégszer hangsúlyozni, mennyire csodálatosan nézel ki; valósággal megbabonáztál.

Megrázva gesztenye tincseimet adtam tudtodra, hogy badarság emiatt aggódnod, hisz mindenhogy tökéletes vagy; nem hazudtam - a mai napig ezt gondolom.

Hosszas könyörgés árán sikerült meggyőzni téged, s ezen tett miatt kötöttünk egy egyezséget; megígértem, hogy kívánhatsz tőlem valamit - egyszeri lehetőséget adtam neked.

A hirtelen bekövetkezett felajánlás miatt bele is mentél a pakutmba; már csak azt vettem észre, hogy izgatottan terelgetsz a könyvtár legeldugottabb részébe, s gyönyörű, papírokkal beborított füzetedet szorongatod markodban.

Egész lényem megremegett, mikor realizáltam, mit fogsz kezedben; mintha tudtad volna, hogy ennek örülök annyira, somolyogva raktad le verseidet s vettél le a felső polcról valami idegen irományt - szívem is megszakadt, ahogy végigkövettem a mozdulatsort, de nem mondhattam semmit; ezen tettet is becsülendőnek tartottam.

Úgy éreztem magam, mintha a mennyekben lennék, s angyalok kecses dallama kúszna hallójáratomba. Minden egyes betű oly finomsággal lett kiejtve, hogy lelkem is táncra perdült; szívem azonnal lángra lobbant.

Reszketve folytak le könnycseppek rengetegei arccsontomon, ahogy gesztikulálva, artikulálva olvastad a sorokat; csillogó íriszekkel véstem minden vonásodat emlékezetembe, s azt kívántam, bárcsak örökké tartana ez a pillanat - meg is haltam volna ebben a minutumban. Boldogan hunytam volna le pilláimat mély orgánumod hallatán, s ajkamon őszinte görbület táncolt volna végig, ha te vagy az, ki megöl.

Annyira átélted a szerepet, hogy csak percek múlva vetted észre szétcsúszott lényemet; rögtön leejtetted a kötetet - mely tompa puffanással ért földet -, majd azonnal mellém siettél.

Nem tettél semmi rendkívülit, csak öleltél; hétköznapi gesztus, mégis megmentettél - az általad keltett hullámokkal minden bút eltemettél.