partra vetett bálna | banginho

10

Az a délután még mindig emlékezetemben él s virul; oly kedvességgel és gyengédséggel értél hozzám, mintha sosem akartál volna elengedni - oly finomsággal és lágysággal próbáltál nyugtatgatni, mintha örökké magadhoz akartál volna láncolni.

El sem hittem, hogy ilyen helyzetbe kerültem; legvadabb álmaim sem voltak összevethetőek ezen földöntúli élménnyel.

Úgy kúszott orromba ánizsos kölnid illata, mintha a világ leggyönyörűbb rózsájának aromáját nyújtották volna felém ezüst tálcán; úgy cirógattad meg hátamat, mint lágy szellő egy gyenge virágot a mindent megtépázó vihar után, s oly nyugtató volt orgánumod, mintha ezer meg ezer pirulát kóstoltam volna meg - hirtelen ért el a megnyugvás s szemeidbe nézve próbáltam rájönni, mit miért teszel.

Éreztem, az a tekintet lesz egyszer a vesztem, de nem foglalkoztam vele - amint elengedtél, finom csókot nyomtál homlokomra, visszaraktad a kötetet, majd bocsánatot kérve siettél el.

Apró, kecses lépésekkel haladtál, felsőtesteden mégis ziláltan, idegesen húztad össze pulóveredet - szinte remegtél. Hajadba túrva, reszketeg levegővételekkel hagytad el a könyvtárrészt, s miután feltépted a kávézó ajtaját arra számítottam, hogy rohanni fogsz; de meglepetésemre megtorpantál.

Mindent végignéztem az ablakból, így értetlenül álltam az eset előtt; oly hevesen vágtáztál el, mint egy üldözött vad, mégis úgy festettél, mint aki bármely pillanatban visszafordult volna. Magamban imádkoztam, hogy így legyen, de amint újra elindultál s megráztad tincseidet tudtam, ma este nem látlak többet.

Keserű mosollyal kezdtem rendet rakni s összeszedni holmimat, ám amint közös asztalunk felé vetettem pillantásomat, valósággal lefagytam; nagy rohanásod közepette otthagytad szeretett könyvedet, nekem pedig döntést kellett hoznom, hogy mit tegyek.

Tudtam, el kell raknom a papírral borított csodát - hogy nálam biztonságban legyen -, de elkezdett megjelenni elmémben egy olyan gondolat, mely elemi erővel söpört végig rajtam:
Mi lenne akkor, ha beleolvasnék? Úgysem vennéd észre... Nem igaz?

Ezen ötlet jutott eszembe, s hiába korholtam le magamat ezerszer, hogy mit képzelek, titokban mégis erre vágytam; nem vitt rá a lélek, hogy tényleg megtegyem és porba tiporjam eddigi kapcsolatunkat azzal, hogy elárulom bizalmadat, így legyőztem ezen késztetést; csak a címet olvastam el, melyet akkoriban nem értettem...

Bárcsak most sem tudnám, mit jelent, Chan.

Tényleg.