partra vetett bálna | banginho

11

Apró, kecses gyémántokként versenyeztek az esőcseppek a kávézó díszes ablakán, ahogy esernyőm alatt állva vártam érkezésedre.

Imádtam az ősz ezen időszakát, amikor mindent elborított a víz, s kacagva figyeltük, mennyi bosszúságot okoz a zápor az előttünk elhaladó embereknek.

Most is, mint minden alkalommal ott szobroztam, s mosolyogva játszódott le előttem egyik kedvenc jelentem; sietősre véve a figurát, öblös léptekkel haladtál, majd amint észrevettél hatalmas görbülettel ajkadon, vágtázva tetted meg a hiányzó métereket.

Természetesen hullámos hajad teljes pompájában ékeskedett kobakodon, mely teljesen elvarázsolt; nem hittem szemeimnek. Nem is tudtam egy ideig megszólalni a hirtelen ért inger miatt, te pedig ezt észre is vetted; vigyorogva tessékeltél be derekamnál fogva az épületbe, mely nem segített helyzetemen, sőt - villám cikázott végig gerincemen, s ketyegőm majd' kiszakadt bordáim békét adó öleléséből.

Hiába az a sok terv és ötlet, amit a hetek alatt kiötöltem, úgy nézett ki, semelyik sem fog hatni ellened; én pedig gyatra próbálkozásaim miatt úgy döntöttem, nem hagyom, hogy kétségeim maguk alá temessenek, így azt tettem, amit helyesnek találtam - védőfelszerelés nélkül ugrottam fejest a mély vízbe.

Minden a szokásos módon történt aznap délután, mégis teljesen másnak hatott; sokkal közelebb ültél hozzám, többször kaptad felém pillantásodat, egyre kíváncsibb voltál, vajon mit írhatok ilyen szorgosan abba az isten verte füzetbe, amit már hónapok óta magamnál hordok.

Nem akartam megmondani neked, hogy sikerült miattad erőre kapnom, s főnixként születtem újjá hamvaimból, így nem válaszoltam semmit; hagytam, hogy őrlődj - te sem mutattad meg, mit rejt az a híres-neves kötet, s én is így tettem; úgy gondoltam, sokkal jobban fog ízleni a beérett gyümölcs, ha a végén megkóstolhatom; nem kérek a félkész termésből.

Későre járt már az óra, s mindketten érzetük, el kéne indulnunk, mielőtt kiraknak - többször fordult elő, hogy záráskor tessékeltek ki minket, így nem akartunk újabb kellemetlenséget okozni; összeszedelődzködtünk, majd el is köszöntünk.

Hiába laktunk a város két különböző pontján, mégis felajánlottad, hogy haza kísérsz, hisz nem akartad, hogy bajom essen a késői órákban.

Pirospozsgás orcával fogadtam el az ajánlatot s egymás mellett baktatva vesztünk el az éjszakában. Hiába nem beszéltünk egymással egy szót sem, úgy éreztem, teljesen mértékben megértelek.

Mikor lakásom elé értünk, marasztalni szerettelek volna - hogy ne bóklásszál a sötétben -, de te csak halvány mosollyal biztosítottál, minden rendben lesz veled.

Nem akartalak elengedni, így fájdalmas volt a búcsú, de ahogy magadhoz húztál és átöleltél, hirtelen minden szebb lett; teljesen másmilyen volt ez a helyzet, mint a könyvtárban, ahol összeomlottam, de határozottan tetszett - szerettem volna, hogy örökké tartson ez a pillanat.

Hiába esett eső, hiába fagyasztott meg a hideg, tökéletesek voltunk - olyan tökéletesek, mint te.