partra vetett bálna | banginho

15

Lusta görbülettel ajkamon, hevesen dobogó ketyegővel nyitottam ki ólomsúlyú, rendre lecsukódó pilláimat, majd amint a szoba félhomályában öntudatlanul, ösztönösen vezettem oldalra tekintetemet, a másodperc tört része alatt temetett maga alá a szerelem megmásíthatatlan és mindent beborító, fenséges magaslatokig hágó hulláma.

Halovány, már-már sárgás fényben úszott lényed, s ahogy a Nap észrevétlen, hívatlanul érkező sugarai édes, piciny pöttyökkel tarkították hibátlan, festői, csaknem észrevehetetlen galaxisokkal díszített orcádat, szívem ritmusa eszeveszett, eddig sosem tapasztalt vágtába ugrott; racionalitásom csúfosan cserben hagyott.

Semmilyen lexéma, szófordulat, s még csak kifejezés sem tudta leírni azt az élményt, azt a látványt, mely szemem elé tárult azokban a reggeli, kesze-kusza, fáradtságban és emlékek tömkelegeiben úszó órákban.

Egyet sem gondolva, meggondolatlanul cselekedve érintettem puha, bársonyos bőrödet tenyeremmel, s mintha tűz égetett volna meg kaptam el kezemet, amint realizáltam, mégis mit tettem. Márvány vonásaidat, mint betolakodó piszkoltam be, s figyeltem; gyönyörködtem a különleges, nem mindennapi helyzetben - nyakszirted finom csókokkal alkotott térképpé vált, melyen legszívesebben végigvezettem volna ujjaimat, s újra meg újra bejártam volna a túlontúl ismerős utakat. Ajkad utánam kiáltott, s bíborszín szakadékok utaltak arra, milyen apró, mégis világokat megrengető titkokat rejthetnek a körülöttünk lévő falak.

Fogalmam sincs, mégis mennyi ideig figyelhettelek, miközben a paplanok ölelésében aludtad az igazak álmát, de úgy gondolom, sosem volt elég az az idő, amit ezen tevékenységekkel töltöttem; két lábon járó műkincs voltál, s hitetlenkedve tartottalak markaim között, amint elért a súlyos, döbbenetes felismerés, hogy tényleg itt vagy, s nem csak az elmém játszik velem valami rettenetesen undorító játékot.

Annyira elmerültem gondolataim hűs tengereiben, hogy azt sem vettem volna észre, ha lángra lobban körülöttünk minden; ám erre nem került sor, hisz lakásom helyett arcomon jelentek meg karmazsin tűzcsóvák százai, amint rajtakaptál szemérmetlen bámulásomon, s angyalként kuncogva húztál magadhoz közelebb, majd szemeimbe nézve ugrottál fejest az érzelmeim által kialakult mély, s rettentően veszélyes kékségbe.

Lágyan, játszi könnyedséggel rántottál vissza a valóságba, s érintéseidre éhesen, túlcsorduló odaadással simultam közelebb, miközben éreztem, s tudtam, nekem itt kell lennem.

Ám hiába ezen gyengéd pillanatok egyvelege, alattomosan lappangott valami furcsa sebezhetőség, bizonytalanság ebben az átláthatatlan kavalkádban, melyet ha pisztolyt nyomtak volna halántékomhoz sem tudtam volna megmondani, mit jelenthet - belátom, néha azt kívánom, bárcsak ne tudnám; még most sem.