partra vetett bálna | banginho

12

Későre járt már - majdnem hetet mutatott az óra -, mikor háborogni kezdett az ég, s ismerős formában, tajtékozva adta tudtunkra, egy ideig nem fogunk kiszabadulni a könyvtár kellemes melegéből, bármennyire is akarjuk azt; sebesen versenyeztek egymással a kövér cseppek az ablakon, s ahogy annak támaszkodva, ujjaimmal követve útjukat hallgattam édes, angyalok énekére hasonlító melódiádat, nem is bántam, hogy a pillanat tört része alatt ilyen rossz idő kerekedett - valamilyen furcsa módon illett hozzánk; minden tekintetben.

Mikor leraktad a kezedben tartott kötetet s kényelembe helyezted magad a mellettem elhelyezett székek egyikén, feldobtad ötletként, hogy járjuk be a várost s töltsük együtt az estből visszamaradó perceket, amint eláll az eső; nem hazudok, ha azt mondom, teljesen ledöbbentett a gondolat, hogy te meg én, a kávézó békét nyújtó falain kívül töltsük időnket - nem akartam bevallani, de féltem, s egyszerre vágytam az ismeretlenre.

Azt hitted a hirtelen kialakult csend miatt, hogy nemet akarok mondani; nem tudhattad, de ez a lehetőség állt legmesszebb a valóságtól - egyszerűen csak meglepődtem tetteden.

Mikor realizáltam, mennyire levert lettél reakcióm miatt, s mennyire megváltozott arckifejezésed, gondolkodás nélkül fogtam csontos tenyereidet markomba, majd hevesen bólogatva adtam tudtodra, mennyire örülök a lehetőségnek.

Apró, de annál jelentőségteljesebb görbület jelent meg ajkadon, ahogy felfogtad szavaim értelmét; ez a mosoly idővel vigyorrá nőtte ki magát, s amikor kihozta a pincér italainkat, akkor sem tudtad letagadni boldogságodat; valósággal ragyogtál.

Nem tudtam elhinni, hogy egy ilyen jelentéktelen dolog ennyire fel tud dobni, de sugárzott belőled, mennyire várod az estét; ezer meg ezer pillangó kapott szárnyra gyomromban, s éreztem, arcom karmazsin színben pompázik - zavarba jöttem tőled, s tetteidtől azon nyomban.

Türelmetlenül figyelted az előttünk elhaladó tömeget, s az átlátszó üvegen keresztül is lehetett látni, milyen megviseltek az emberek; szeretted megosztani velem véleményedet, hisz mindig úgy ittam szavaidat, mintha a kiszáradás szélén állnék egy végeláthatatlan sivatagban, s te lennél az első szemem elé kerülő vizes palack. Csillogó szembogarakkal, összes figyelmemet rád szentelve hallgattam amit mondtál, s bágyadtan válaszoltam kérdéseidre; szerettél mindent megkérdőjelezni, s tudásvágyad miatt rengeteget tudtál érdeklődni.

Én pedig kész voltam megadni neked azt, amit akartál - kár, hogy neked nem volt elég ennyi.