𝙴𝚡𝚘𝚝𝚒𝚌 𝙳𝚊𝚗𝚌𝚎𝚛[𝙹𝙸𝙺𝙾𝙾𝙺] [SZÜNETEL]

S2/part three

JK POV:

Kettő hete roskadok az albérleteim falai között, mert nem merem elhagyni a lakást. Azt hiszem, teljesen becsavarodtam. Nem is tudom, mikor láttam utoljára napfényt, mikor találkoztam a srácokkal, s beszéltem velük. Ez a két hét életem legrosszabb időszaka s ki tudja, még hol a vége. Nem gondoltam volna, hogy ide fogok jutni. Nem mozdulok ki még a lakásból sem, szinte már paranoiás viselkedést produkálok. Veszélyesen hülye vagyok. Engem már be kellene záratni, mivel lehetek olyan állapotban, mint egy nem normális. Annyiszor kerestek már, még ide is eljöttek, s próbáltak beszélni velem, de én gyáva módon nem reagáltam feléjük semmit. Annyira rosszul vagyok saját magamtól is, hogy képes vagyok azokat az embereket ellökni magamtól, akik a kezdetek óta kitartanak mellettem, s figyeltek rám, mindig támogattak. De én csak....próbálom megvédeni őket egy olyan embertől, aki nem ismeri a lehetetlen szó fogalmát sem, s képes lenne olyan dolgokat művelni velük, amit még elképzelni sem akarok. Nem alszok napok óta, mert akármikor lehunyom a szemem, azt látom magam előtt, ahogyan Jisung a többieket kínozza, felvágja, eltüntetni őket hullazsákokban egy hatalmas vigyorral a mocskos, undorító képén, s nekem ezt nem bírja a gyomrom. Folyton ezekre gondolok, már talán hallucinálok is sokszor az alvásmegvonás miatt, nem tudom, de kezdek egyre jobban a mélybe kerülni, amiből azt hiszem, nem lábalok ki már soha. Azóta semmit sem tudok Jisungról, mivel nem kaptam több levelet az utolsó óta. Abban a levélben, ami benne szerepelt, olyan félelmet keltett bennem, amelyet sosem tapasztaltam még. A legrosszabb az egészben, hogy tudom, képes és meg is teszi, amit leírt benne, épp ezért maradok távol a srácoktól is. Hiányoznak a többiek, az, amikor mindig láttam őket mosolyogni. Taehyung idióta és hülye viccei, Jin nevetése, Namjoon szerencsétlenkedése, Hoseok mosolya, amit imádok és Jimin...Jimin hiányzik talán a legjobban, pedig nincs is közünk egymáshoz. Illetve van, de ezek után, amiért ennyire ignoráltam, s nem is válaszoltam neki semmire, talán már el is felejtett. Megérteném, ha így lenne s már nem volna kíváncsi rám, nem akarná tudni, mi lehet velem, vagy nem keresne, de mindig keres, és ez minden nap meglep. Annyira szeretném, ha megölelne, ha a karjaiban lehetnék és érezném azokat az erős karokat, amikkel fogná a testem, hogy el ne ájuljak. Jelenleg arra lenne a legnagyobb szükségem, ha itt lenne mellettem, s odabújhatnék hozzá. Biztos éreztetné velem, hogy fontos vagyok neki, nem csak vigaszból lenne mellettem és sajnálatból. Aish, Jimin, túlságosan hiányzol! Fejem a párnába nyomtam, s próbáltam nem rá gondolni vagy a srácokra. Felkelve az ágyamból a konyhába mentem, s kinyitottam a hűtőt. Nos, rohadt paradicsom, megsavanyodott tejen kívül még vaj van itt, amit meg tudok enni és talán még a kosárban kettő szelet kenyér. Sóhajtva veszem elő ezeket, majd egy kést is kiemelek az evőeszközök közül. Elkészítem a nem túl nagy mai kajámat, s már megyek is vissza a szobába, ahol az ágyamra ülve kezdek el enni. Megszoktam ennyi idő alatt, hogy keveset eszek, hiszen ha újra feljönnének a rémképek, valószínűleg ki is hánynám a rengeteg ételt. Ágyam mellől elvéve a vizes palackot iszok bele, s csak bámulok ki a fejemből azon gondolkozva, hogyan juthattam el idáig. Még az egyetemre se mentem be, pedig biztos vagyok benne, hogy egy csomó mindenről lemaradtam, s még a ZH-al is el vagyok maradva. A professzorom meg fog ölni, de ha Jisung megelőzi, akkor neki legalább ezen nem kell aggódnia.

Hoseok POV:

Aggódom a kis Kookiért, s úgy döntöttem, nem várok többet. Ki tudja mit művelt magával az a szerencsétlen srác elkeseredettségében. Értem, hogy miért teszi ezt az egészet, hiszen így próbál bennünket megvédeni, de ezzel csak ront a helyzeten. Napokig gondolkoztam azon, vajon én mit tennék a helyében, de ugyan oda jutottam, hogy én is hasonlóan cselekednék. A többiekkel már beszéltem, szóval egyedül Jiminre várunk. Mint ahogyan mindenkivel, úgy vele is megbeszéltem az egész tervet. El fogunk menni Jungkookhoz, s segíteni fogunk neki, bármibe is kerüljön ez az egész. Kockázatos? Igen. Veszélyes? De mennyire. Halálba küldjük magunkat, hogy segítsünk neki? Nem kérdés. De ezt kell tennünk, még ha ez klisésen is hangzik. Az asztalnál ülünk, s beszélgetünk, mire nem is kell sokat várnunk, az ajtó felett lógó kis csengő megszólal.

-Elnézést a késésért. Ne haragudjatok, amiért ilyen sokat kellett várjatok miattam.-zilált, alig kapott levegőt. Szóval futott idáig.

-Nincs semmi baj. Nem késtél el, és amúgy is, megvártunk volna, hiszen nem indulunk el senki nélkül sem. Igazam van?-vigyorogtam, mire mindenki egyértelműen bólintott. Látszólag Jimin megnyugodott, mivel az szája sarkában megjelent egy kis mosoly is.

–Na, és mit csináljunk?-kérdezte Jin. Nem ronthatunk be hozzá, ez igaz, viszont valahogyan akkor is látnunk kell, mi lehet vele.

-Mivel nem rúghatjuk be az ajtót, így kénytelenek leszünk addig ott lenni, ameddig nem hajlandó beengedni minket. Nem tudom, sikerülni fog-e, de ha igen, akkor hatalmas nyugalmat fogunk érezni.-mondja el gondolatát Namjoon, amivel egyet is értek.

-Viszont azt remélem, mindenki tudja, hogy nem lesz egyszerű a dolgunk. Jungkook senkinek sem reagált a hívására, sem az üzeneteire, de még arra sem, amikor egyesével voltunk nála, s próbáltunk meg beszélni vele. Nehéz lesz beszélni vele, de más ötletem nekem sincs.-mondja sóhajtva. Igaza van.

-Csak bízni tudok abban, hogy agyalágyult barátom ajtót fog nyitni nekünk, mert ha nem, komolyan mondom, nem tudom, mihez tudnánk akkor kezdeni.-mondja Taehyung egy nagy sóhaj után. Kezem az övére tettem, hogy kicsit meg tudjam nyugtatni. Nem nagy valami, de ha ez a kis gesztus kicsit megnyugtatja, akkor én is kicsit az leszek. Kaptam tőle egy édes, apró mosolyt, ami nekem elégnek is bizonyult.

-Akkor itt az ideje annak, hogy elinduljunk, s visszahozzuk Jungkookot. Indulás.-mindenki felállt a helyéről, amint Jimin mélyebb hangon szólalt fel. Magára kapta mindenki a kabátját, s elindultunk Jungkook lakása felé. Az úton senki sem szólt egy szót sem, hiszen gondolom azon járt a csapatnak az esze, hogy mi fog kisülni ebből az egészből. Nos, még én magam sem tudom, mit fog hozni ez a kis akció, de reménykedem benne, hogy elérjük a célunkat. A srácok arcán látni lehetett az aggodalmat, de a reményt is. Főleg Jimin arcán láttam, mennyire eltökélt ezzel az egésszel kapcsolatban, s azt is láttam rajta, hogy képes lenne bármire csak azért, hogy vissza tudja hozni őt.

Vigyázz Jungkook mert jövünk. Kérlek, várj minket és ne add fel!