𝙴𝚡𝚘𝚝𝚒𝚌 𝙳𝚊𝚗𝚌𝚎𝚛[𝙹𝙸𝙺𝙾𝙾𝙺] [SZÜNETEL]

S2/ part two

(A zene Jimin táncához egy kis ízelítő :P ;) )

JM POV:

Miután beszéltem a többiekkel, akiket sikerült megismernem, s kellemesen csalódtam bennük, elindultam a terembe, hogy kicsit tudjak gondolkozni, és még gyakorolnom is kell. Nemsokára megint fel fogok lépni, és valami olyannal akarok előrukkolni, amire senki sem számítana. Olyan előadást akarok csinálni, ahol mindenki tátott szájjal nézne, ahol a szemükben megcsillanna az a vágy, amit annyira szeretek látni minden ember tekintetében. Nincs innen olyan messze a gyakorlóterem, csupán harminc perces séta. Amíg gyalogoltam, a fülembe helyeztem a fülhallgatóimat, telefonomon pedig elindítottam egy tetszőleges számot. Minden meghallgatott zenére külön lépéseket képzelek el, minden számhoz, amit hallgatok, próbálok olyan mozdulatokat kitalálni, ami illik is az adott dalhoz. Fejben mindig sokkal jobban összerakom az előadást, viszont amikor oda jutok, hogy elő is adjam, valamin változtatni szoktam. Talán, mert időközben rájövök, hogy valamit másképp is csinálhatnék, és senki nem veszi észre, ha valami újat találok ki. Ahogy haladtam a terem felé, végig Jungkookra gondoltam. Nem tudom, hogy mi lehet vele, és ez megőrjít. Nem válaszol sem üzenetre, se hívásra, de még csak nem is ad életjelet magáról. Valahol megértem az aggodalmát, viszont nem kellene elfordulnia a barátaitól és tőlem sem. Ha tudná az igazat, hogy régebb óta ismerjük egymást, talán, de csak talán, más lenne a helyzet. Bár, az elmúlt hetekben, amik történtek, nagyon megrázóak, s van egy olyan érzésem, még csak most jön a java. Belépve az ajtón biccentettem a portásnak, aki megszokta már jelenlétemet, s végül ő is visszaköszön. Elvéve a kulcsot indulok meg az emeletre, hogy ott a négyes számú ajtót nyithassam ki, s kezdjek neki a táncnak. Ahogy a kulcsot behelyeztem, majd elfordítottam, jelzett is az ajtó egy kattanással, hogy bemehetek. Átlépve a küszöböt, szabadságot éreztem, nyugalmat. A teremben elhelyezett szekrénysorhoz mentem, s a tizenhármas számút kinyitva vettem ki a tánchoz használt felszerelésem. Villámgyors öltözés után lépegettem közelebb a hangszóróhoz. Pendriveomat beillesztve kerestem meg a megfelelő számot, majd miután megtaláltam, elindítottam, s elkezdtem nyújtani. Ilyenkor mindig sikerül kiürítenem a fejemben kavargó káoszt, a problémáimat kicsit félre tudom tenni, s nem gondolok semmire. Ahogy megszólal a dallam, a testem reagál rá. Tükörbe figyelve magamat teszem egyik lábam után a másikat, karjaim pedig úgy lendülnek, ahogy én akarom. Csípőmet megmozdítva lököm azt előre, mire muszáj egy mosolyt megejtenem, hiszen jelenleg olyan érzés kavarog bennem, ami számomra is ismeretlen még. Folyamatosan vigyorgok, akárhányszor újra meg újra megszólal a zene, amire a testem úgy reagál mintha ezer éve ismerném ezt a dalt. Minden fordulásnál, s lépésnél kezeim mellkasomon haladnak végig, s combjaimon állapodnak meg, míg bal kezemmel fel nem simítok újra mellkasomon. Szinte már most látom magam előtt, ahogy a vendégek néznének, amikor ezt eltáncolom. Ha Jungkook látná ezt, lenne ötletem, mit is tudnék kezdeni vele. Talán elkéne hívnom a srácokat, lehet, akkor eljönne velük, és végre találkozhatnék vele is. Testemet átjárta az ütem, amire reagáltam is. Eltáncoltam, ami a fejemben megszületett koreo, s addig le nem álltam, amíg már a térdeim fel nem adták a szolgálatot. Kiterültem a padlón, s bámultam a plafont egy elégedett mosollyal a képemen. Azt hiszem, ez lesz az egyik legjobb előadásom.

Tae POV:

A mai napon Hoseok-hyung és én voltunk a kávézóban. Jinnek valami halaszthatatlan ügye akadt, amit mindenképp el kell rendeznie. Namjoon pedig egy megbeszélésre ment, amit már hetek óta mondogat. Még mindig nem jár be dolgozni Jungkook, és őszintén szólva, semmit sem tudunk róla. Jin nagyon türelmes egy ember, de nem tudom, meddig fogja elnézni ezt a sok hiányzást neki. Azóta is kerestem, egy nap többször is felhívtam s írtam neki, viszont semmire sem reagált.

-Mi a baj Taehyung?-kérdezte hirtelen Hoseok, mire odakaptam a fejem.

-Semmi baj. Miért kérdezed?

-Látom rajtad, hogy bánt valami. Azért, mert nem szólok, az nem azt jelenti, hogy nem veszek észre semmit.-mondta végig a szemembe nézve, mire akaratlanul is egy halvány pír öntötte arcomat. Oké, szóval figyel engem. Ó te jó ég! Hoseok -hyung figyel engem! Most mit csináljak?! Nem pánikolhatok be, nyugodtnak kell maradnom. -Minden oké.-vigyorgok akár egy nem normális.

-Egy kicsit fáradt vagyok, nem alszom túl sokat mostanában, mert..-na most mégis mit mondjak? Gyerünk, valamit találj már ki!-sok pornót nézek és tudod nem tudok már utána elaludni.-mondom. MI VAN?! Elment a józan eszem?! Annak mondok ilyet, akiért oda meg vissza vagyok...valaki öljön meg. Ha eddig nem nézett defektesnek, akkor azt hiszem, most fog totálisan hülyének tartani. Hirtelen nevetés csapta meg hallójáratomat, mire hyungom felé fordítottam a fejem. Szinte már folyt a könnye, az arca még vörös is volt, olyan jót nevetett. -Nem vagy semmi az már egyszer biztos.-nevetett. Letörölte a könnyeit, és próbált normálisan levegőt is venni, mire nekem is mosolyognom kellett.

-Szeretem, amikor nyíltan kimondod, amit gondolsz.-kedvesen mosolygott, s nézett rám, amitől természetesen zavarba is jöttem.

-Elmondod mi a baj?-kérdezte újból, mire leült mellém az egyik üres székre s közelebb is húzta azt. Sóhajtottam egy nagyot. Igazság szerint nem is értem, miért nem mondom el neki azt, ami bánt, hiszen meg tudjuk beszélni egymással.

-Hiányzik Jungkook és aggódom érte. Nem tudunk róla semmit lassan két hete.-elhúztam a számat. Komolyan aggódok érte, de tudom, nem csak én vagyok így ezzel.-Akármikor hívtam, írtam neki vagy mentem el hozzá, semmire sem reagált, és nagyon aggaszt ez az egész. Az is, amit Jimin mesélt, hogy az exe miatt van ki ennyire. Hogyan kellene segítsünk neki?-kérdeztem szemeibe nézve, s reméltem, ő tud valami megoldást. Íriszeiben az aggódást véltem felfedezni, hisz neki is épp olyan fontos Jungkook, mint akármelyikőnknek.

-Az én véleményem az, hogyha nem hagyja, hogy segítsünk neki, akkor sajnos sokkal nehezebb a dolgunk, mint azt gondoltuk. Senkinek sem válaszol, még Jiminnek sem. Félti őt és minket is, azért nem beszél senkivel. Megértem ezt a viselkedést is, amit mutat, viszont teljesen egyedül van így. Szerintem el kell mennünk hozzá, s berúgni azt a kurva ajtót, mert a végén elvesztjük teljesen.-mondta el a véleményét. Igazán meglepődtem azon, amit mondott. Nem szokott Hoseok-hyung ennyire komoly lenni, pusztán akkor, ha a helyzet azt kívánja. Mindig is felnéztem rá. Az hogy nekem így elmondta, amit gondol, a mellkasomba olyan meleg érzés kering, amelyet még eddig nem tapasztaltam. Ezután még beszélgettünk egy ideig, majd segített összetakarítani, bezárni, s még haza is kísért, aminek nagyon örültem. Nem győztem neki megköszönni, amiért képes volt hazáig kísérni, s a végén mikor elköszöntünk, még egy puszit is adott az arcomra, amitől én lefagytam.

-Legyél jó Taehyungie.-mosolygott. Ezután én csak álltam, s néztem az egyre távolodó alakját, hisz még mindig nem fogtam fel azt, ami történt. Jung Hoseok arcon puszilt engem és azt mondta, legyek jó. Álmodom? Valaki csapjon arcon egy lapáttal, vagy rúgjon hátba, mert ezt nem hiszem el!

Aigoo! A végén még jobban beléd fogok szeretni Hyung, ha ilyen édes és kedves leszel velem.