Egy új érzés

11. Megmentő és menedék

Ekkor nyílt az ajtó és belépett.

-Te még nem alszol?

-Nem még gyors átnéztem a holnapi tudnivalókat, de ígérem most már lefekszek aludni.

-Jól van, jó éjszakát Lisa!

És kiment az ajtón. Elkezdtem táskákba bepakolni majd kiugrottam az ablakon és futottam Carolékhoz. Nem akarom bajba sodorni, de ezt tudnia kell.

Amikor beállítottam hozzájuk szörnyű látvány fogadott. Meg voltak kötözve, ő és az anyukája, mert az apukája üzleti úton van ezért ő nincs itthon.

Valaki megszólalt:

-Elhoztad a lányt?

Itt volt bennem egy kis félelem, de nem szólaltam meg inkább hallgattam és elbujtam a konyhába.

Az a pasas kijött az előtérbe, hogy körülnézzen mégis ki jött be. Ez kedvező volt nekem, mert így feltudtam mérni az erő viszonyokat.

Van nála kés, pisztoly és fegyver. Nincs sok esélyem ellene, de ha el tudom venni a fegyvert akkor megmenekülhetünk.

Először térdhajlatra támadtam, hogy elestessem. De ez nem jött össze, mivel úgy állt ott mint egy szikla. Meglepő volt, de elfogadom a sorsom.

Megkötözött és elment tovább pakolni. Nem tudtam mit kezdeni úgy tűnik alul maradtam. Egy szégyen vagyok. Mi lenne ha most ezt látná apa.

Az egyik pillanatban minden elhomályosodott és utána elsötétült.

Egy érdekes helyen ébredtem. Körülöttem volt Carol és az anyukája is és még egy csomó hulla is volt itt.

Nem tudom ,hogy kik ezek nem tudom l, hogy mit keresek itt vagy hogy hol is vagyok én, de az biztos, hogy ki fogok jutni innen. A legtöbb hulla halálát talán az okozta, hogy kihűltek ezen a hideg betonon a másik részét ők ölték meg a sok vérből ítélve.

Fel kell valahogy állnom. Nem maradhatok itt. Ekkor nyílt az ajtó és bejött egy ember.

Ismerős volt az arca, de nem tudom, hogy ki ő nem jut eszembe.

-Most hagyjatok itt és egy órán keresztül ne zavarjatok engem. Saját kezűleg végzek velük.

Becsukódott az ajtó és hozzám lépett. Egy ravasz mosolyt villantott. Az a mosoly már láttam ezelőtt.

-Jacob!

-Sssssssh! Ha most lebuktatsz vége ennek az egész tervnek. Most pedig maradj nyugton, eloldozlak.

Miután engem eloldozott segített a többiek kiszabadításában is. Miután mindenki kiszabadult kimásztunk az ablakon. Futottunk az erdőig. Ott megálltunk.

-Na jó most pedig beszélj. Hogy kerülsz ide?

-Követtelek mint mindig. Tudtam, hogy bajban lesztek, mivel az én apám is katona. Az apád megbízott engem, hogy védjelek meg mindenáron.

-Igen és miért higgyek neked?

-Van más választásod?

-Van. Az, hogy nem hiszek neked.

-Miért ne hinnéd el? Tudom, hogy nem bízol senkibe, de ez már túlzás.

-Igen? Akkor beszélj nekem a túlzásról  amikor te is átéled ezt. A névtelen levelektől a kémkedéseidig. Csak éld át egyszer, csak egyszer. Hidd el te sem lennél ilyen vidám.

-Bocsi Lisa.

-Nincsen semmilyen bocsi. Ez van és kész. Élj a tudattal.

Ezután elindultunk az erdőben vissza a városba Jacob vezetésével. Igaza van bíznom kell benne, de közben lehet , kételkednem is kell. Mivan ha hazudik vagy ha meg akar ölni.

Szörnyű gondolatok futottak végig rajtam. Nem tudtam mit csináljak. Ez volt az a pont amikor tényleg elveszve éreztem magam.

Hosszas séta után végre megérkeztünk. Tudtuk, hogy a saját házainkba nem mehetünk vissza. De a fontos cuccokat azért elhoztuk.

Egy másik lakásba mentünk amit apukám mindig úgy emlegetett, hogy  a ,,menedék". Csak az én családom tudott róla másnak soha nem beszéltünk róla.

Oda indultunk, de amikor odaértünk láttuk, hogy nyitva van az ajtó. Én még életemben nem jártam itt, apa nem lehet a házban, és nem hiszem, hogy anya szelleme nyitotta volna ki az ajtót várva a fogadásunkra.

Lassan megközelítettem az ajtót, hogy benézzek, de valaki behúzott és befogta a számat...