Egy új érzés

13. Safezone

Mindenkinek megmondtam, hogy ki kell szállnunk az autóból. Innen már gyalog folytatjuk az utat. Ez azért jelentett pár kilométert.

Mielőtt elindultunk volna egy kötéllel mindenkit egymáshoz kötöttem, hogy ne vesszük el a nagy ködben. Majd elindultunk.

A szánk elé tettük a kezünket nehogy megfulladjunk. Látszott a félelem az arcunkon. Nem lehetett letörölni.

Folyamatosan egyenesen mentünk, de nem tudtuk, hogy hol járhatunk. Már égett alattunk a talaj annyit sétáltunk...

Egyszer alvadt vér szagot kezdtünk el érezni. Én tudtam, hogy ez a vadász kutyák számára van kitéve, de egyben azt is tudtam, hogy innen már hőérzékelővel nézik, hogy ki akar bejönni. Őrök állnak kinn akik mindig értesítést kaptak a helyzetről.

Nem mehetünk be, mert megölnek. De valahogyan mégis be kell mennem.

Tovább mentünk félelmet nem ismerve. Ahogyan meglátott minket az első őr ránk szegezte a fegyvert, de nem lőtt csak annyit mondott, hogy:

-Azonosítsák magukat, mert lövök.

-Nem tehetem, nem azonosíthatom magamat.

-Akkor nem maradt más választásom, mint hogy..., de a szavába vágtam.

-És ezután már nem is fog semmit sem mondani.

-Ezt meg, hogy...

És már az élet utolsó jelei is elszálltak belőle. Szerencsére volt nála pisztoly és egy sniper fegyver. Úgy látom ez egy Artic.50-es. Nem rossz, de nem is a legjobb.

Tudtam, hogy majd még kell ölnöm. Sőt biztos voltam benne. Nem ez volt az első. Olyan 3km után már láttuk, hogy tisztul a köd. Kiértünk, de a katonák körbe álltak minket és mind ránk tartották a fegyverét.

Majd jött a vezető más néven az apám. Csak rám nézett és azt mondta, hogy ,,fegyvert letenni."

Mindenki csak nézett, hogy most mi fog történni, de senki sem tudta megválaszolni. Apa csak nézet rám az a tipikus ez most álom vagy valóság tekintettel, de semmilyen érzelem nem látszódott rajta. A katona élet megváltoztat. Ami csak annyit tesz, hogy érzéketlenné válsz és semmit nem fogsz kimutatni. Senkiben nem fogsz megbízni és üldözési mániád lesz.

Míg én összeállítottam ezt a belső monológ sort addig apa belekezdett a mondanivalójába.

-Miért jöttél ide? És kik ezek az emberek?-mondta szemrebbenés nélkül mindenki előtt. A hangja mély, rekedt, nyugodt egyáltalán nem érzem a kíváncsiságot benne.

-Menekülőlök. És ők is.

-Mégis ki elől?-itt már éreztem egy kicsi kíváncsiságot.

-Azt még magam sem tudom, hogy ki is ő valójában. De elakart fogni, meg akart ölni, valakit elmaszkiroztak pont olyanra ahogyan te nézel ki, és még Roycet is utánam küldték, hogy kinyírjon.

-Ismersz esetleg egy Jacob nevű embert?

-Igen, miért?

-Mert az ő apja aki meg akar ölni.

-Hogy mi?-teljesen lefagyva álltam ott főleg, hogy ott állt mögöttem az a bizonyos személy akiről szó van. A gondolataim csak úgy pörögtek a szemem előtt. Vele töltöttem egy estét (nem félre érteni), vele együtt menekültem, ő állt az utamba amikor elszántan kerestem aki még követett engem annó. Meg akart szerezni magának, hogy megölhessen. És ő volt az aki leadta a fülest az apjának, hogy hol voltunk és mikor. Az árult el akire nem számítottam volna. Igaza volt a szüleimnek soha nem bizhatok senkiben.
De ilyen az élet egyszer fent egyszer lent.

-Apa, az az igazság, hogy ő itt Jac...-nem sikerült befejezem a mondatomat, mert elkapott hátulról és azt mondta, hogy ,,senki ne mozduljon meg, mert lelövöm a lányt"...