Édes gazdám (JJK ff. Befejezett)

1.rész✓

Egy felsőbb hatalom , aki ellen nem tudsz mit tenni... Ezt érzem én minden nap...

UGYANIS VAN EGY BÁTYÁM !!!

Csak én érzem így ?!

-Kim Taehyung ! Miért engem cseszel le amikor te rontottad el ?! - kiabáltam vissza bátyámnak aki azért ordított rám mert Ő sót tett cukor helyett a pudingba.

-De te adtad a kezembe !!

-Ember ! Itt sem voltam ! Hogy hibáztathatsz olyanért, amiről nem is tudtam?!

-Ezt meg mégis hogy értsem?!

-Azzal a parányi agyaddal néha gondolkodhatnál is! Emlékszel? Direkt szóltam, hogy várd meg míg vissza jövök.
1 percre bízok rád valamit, te és azt is elcseszed!

-Még hogy én... Én aztán-folytatta volna nagy hévvel de nem tudta.

-Na mi van? Sérti az egód, hogy most erre nincs válaszod és végre életedben először feljössz arra a szintre hogy igazat adj nekem?

-A te hibád, mert nem kellett volna itt hagynod! -tudta le ennyivel, majd nagy hévvel bement a szobájába és egy gyönyörűen ívelt mozdulattal bevágta maga után az ajtót, melynek következtében majdnem kitört az abban lévő üveg. De ha rajta múlik akár a kilincset is kitéphette volna a helyéről...
Persze ilyenkor IS mindig én vagyok a hibás. Bár nem értem miért mindig a kisebbet kell hibáztatni mindenért. Ha a nagyobb tesóknak igazuk van, akkor felőlük az egész világ is mondhatja, hogy a kisebb mondja jól, ők a nagyobbak szóval a kicsi a hibás.

A telefonom csörögni kezdett farzsebembe, így kicsúsztattam és anélkül vettem fel a telefont hogy megnéztem volna ki hív.

-Hellóka.

-Hali gali ! Na mi a pálya ?-ez egyértelműen Mina, a legjobb barátnőm.
Laza, nemtörődöm stílusa, mindenkit felold, aki csak a közelében van.
Az egyetlen legjobb barátnőm. Csak ő tudja hogy milyen is vagyok valójában.

-Hát, épp most vesztem össze a bátyámmal.

-Na az szuper. Nem is ti lennének ha nem vesznétek össze valami random hülyeségen. -szinte magam előtt láttam ahogy a szemeit forgatja- De képzeld! Híreim vannak Tapsiról!-mondta izgatottan, mire a szívem hevesebben kezdett el verni a becenév hallatán.

-Naaaa! Mesélj! - jöttem totál lázba, mint valami tini fangirl. Néha úgy is éreztem magam, eskü. Ami nem valami felemelő érzés. Mintha megszállott lennék. Bár mondjuk...

-Valaki milyen lelkes lett hirtelen.-nevetett barátnőm a vonal másik végén, egy hosszúra nyújtott "ú" után.

-Nem tehetek róla... Tudod hogy milyen vagyok ha Róla van szó. Már is izzad a tenyerem.- mondtam az említett testrészt vizslatva, egy enyhe fintorral a fejemen.

-Jaj kislány! Ne pörögd túl a dolgot.
Csak egy nyamvadt fiúról van szó akinek nem mellesleg barátnője van.-válaszolt nemtörődöm hangnemben, de a végét inkább fintorogva mondta.

-Jaj ne is említsd azt az Amerikai platina szőke utca sarki rongyot. Na az! Mindent visz. Remélem egyszer elpusztul.

-Na! Ilyeneket csak ÉN kívánhatok más embereknek -húzta ki büszkén magát a vonal másik végén- de kivételesen , mivel jó napom van, de csak is azért mert jó napom van, megengedem hogy így beszélj arról a ribancról.-szinte láttam magam előtt ahogy Mina a mutató ujjával nagylelkűséget színlelve hadonászik.

-Szóval! Mik a híreid?-tértem rá a lényegre, hisz már vagy ötször lerágtam mind a tíz körmöm.

-Szakítottak.

-Már megint? -kérdeztem unottan, ugyan is ezt szinte hetente eljátszák. Az a ribizli valamin megsértődik, szakítanak, aztán visszamegy hozzá.

-Ja.

-Hát ez nem valami izgalmas.- forgattam meg látószerveim.

-És változatosnak sem mondható.

-Feladom...-mondtam hanyagul, miközben a falon lévő posztereimet fürkésztem.

-Ne mondj ilyet! Különben is - hirtelen kiabálást hallottam a telefonból, de nem tudtam kivenni mit is mondanak- igen anyu mindjárt! -ordított vissza.

-Figyu nekem most mennem kell. Holnap beszélünk, szia!

-Szia! - szinte meg sem várta amíg én is elköszöntem, azonnal letette.

--------------------------------------------------------------

Másnap reggel suliba menet megpillantottam Tapsit, amint fülessel a fülében halad az iskolánk irányába. Különös. Még sohasem láttam itt.
Megszólítsam? Ne szólítsam! De megszólítsam? Nem Seo ne! Nem kell bevonzani a kínos szituációkat! Ne! Ne merészeld!

-Jungkook - böktem meg hátulról finoman a vállát. Már ekkor megbántam hogy megszólítottam. Hülye, hülye, hülye, hülye! Ismételgettem magamban ezt az egy szót, hátha segít nyomorult helyzetemen. Unottan megfordult majd mikor látta hogy én vagyok meglepetten nézett rám.

-Te tudsz beszélni?-kérdezte komoly döbbenettel a hangjában. Bevallom szavai szíven ütöttek, hiszen még is csak gúnyolódott rajtam. Arcáról hirtelen eltűnt a döbbenet és egy pillanat alatt váltott át egy nyertes mosolyra. Megbántott és ezzel elérte a célját.

-Na mi van? Hallottad hogy szakítottunk aztán már jössz is?-jött a kérdés, melyre csak zavartan félre pillantottam. Nem ezért szólítottam meg, de ő most ezt hiszi.

-Nem. Csak azt akartam kérdezni, miért erre jössz.

- Hát tudod...