14.rész

316 21 4
                                    

Seo szemszöge:

Nem nem ez nem lehetséges!
De akkor hogy tudna írni a kutyám ?! Ezt nem hiszem el. Bekattantam. Na jó!  Ideje felhívni Minát ! Igen ! Ő otthon van az ilyen dolgokban, úgyhogy már tárcsáztam is.

-Szia Minaaa~~~-köszöntem nyüszítve.

-Mi a baj Seo-SAO.- igen ez a becenév a Sword Art Online ból jött neki. És igaza van. Tényleg hasonlít. Bár nem láttam az egészet csak asszem az első évadát. Engem valahogy nem fogott meg de azt mondta hogy a harmadik évad már nagyon jó. Hát egészségére.

-Légyszi gyere ide ha tudsz mert szerintem bekattantam. MOST-mondtam ingerülten.

-Rendben idegbeteg. Indulok.- letette a telefont és hamarosan már be is lépett a szobámba. Jungkook még mindig csak nézett rám könyörögve.

-Miért is hülyültél meg ?- erre én csak rámutattam a földön lévő írásra. - Igen és??

-Azt ott nem én írtam...

-Hát akkor ki?

-A... A kuytám.

-Waaaaat ?! Lélek vándorlás ?- inkább mondta mint kérdezte a barátnőm izgatottan.

-Én...én nem tudom Mina.

-Ugyan Seo. A kutyák nem tudnak írni. Nem kattantál be. Ha tényleg Kook írta és nem te akkor nincs mit megbeszéltük. Egyértelműen lélekvándorlás történt.

-De miért?

-A tök tudja Seo. Honnan szüljem meg neked ?

-Oké, oké bocsi.- tettem magam elé kezeimet.

-Seo....

-Igen ?-néztem fel rá.

-Nagyon sajnálom...- ennek hallatán lesütöttem a szemem. Mina megölelt. Így voltunk körülbelül 5-6 percig aztán legjobb barátnőmet felhívták hogy menjen haza.

Másnap reggel amikor felébredtem, a mellettem lévő Kookra néztem. Hihetetlen. Tényleg ő volna?

-Egy napunk maradt Jungkook.- mondtam halkan és szomorúan. Erre ő csak nyüszített egyet.- Nem lehetsz te. Ő nem így reagálna. Ő egész végig hátat fordított volna nekem. Bár mondjuk azt megmagyarázná hogy Jiminnel miért jöttél ki jól. Tudod mit Jungkook ?- néztem rá.- Ma bizonyítsd be nekem hogy te vagy az. Nem fogok rád pórázt. Vezess amerre akarsz. Rád bízom magam.- mondtam neki. Ha bólint, akkor tényleg megcsináljuk. Ha nem, akkor valószínűleg valamit szívtunk tegnap Minával és azért láttuk azt amit.
De bólintott. Komolyan mondom falra mászik ettől a.....ettől a...valamitől.

Úgy is lett ahogyan azt mondtam Kooknak. Megreggeliztünk és elindultunk. Ahogy haladtunk nem egy zebrán mentünk át. És ő állt meg előbb. Tudta hogy mikor lehet menni, mikor nem. Ez hogy ismeri a... Mindegy már meg sem kéne lepődnöm.

Elvitt az iskolámhoz.

-Igen Kook. Egyszer már elkísértél engem ide anyával. És?- erre ő csak tovább ment. Egy másik úton haladva. Általában amikor egyedül vagyok akkor egy másik úton szoktam menni mint amikor anyával. Mert az nyugodtabb. És a kutyus előttem éppenséggel odavitt. Pontosabban egy pontra. Ahol végre bátorságomat összegyűjtve megkocoktattam a vállát. Ahol először beszélt hozzám huzamosabb ideig.

-Hiszek neked...- suttogtam magam elé. Ő csak bólintott és leült, ahogy én is. Csak ültünk egymás mellett az utcán és bámultunk ki a fejünkből. Mázli hogy ez a hely tényleg majdhogynem kihalt, különben eléggé megbámulnának minket az emberek.

-Mindenről tudsz. A mindennapjaimról, a szokásaimról, de legfőképpen, az érzéseimről is. Előtted már nincsenek titkaim. És ez fura. Fura mert tudom hogy nem Mina az egyetlen, mert bár most ilyen alakban vagy, ugyan úgy el tudsz ítélni másokat, vagy szeretni másokat. Talán megváltoztál nálunk, talán nem. A holnap reggelt már nem fogod velem tölteni. És még ha te nem is érzel így, azt akarom hogy tudd, nagyon fogsz hiányozni. Üresek lesznek a reggeleim, a délutánjaim és az estéim is. Nem lesz akivel elmenjek sétálni, vagy akinek bármikor kisírhatom a bajaim. Egyszerűen nem leszel. És ez szomorúvá tesz...- hajtottam le a fejem. Mostmár tudtam hogy nem feleslegesen beszélek hozzá... Jungkook is tudta hogy tudom. De ő mégis... Mégis hozzám bújt. Így voltunk egy órán keresztül. Soknak tűnhet de nem volt az. Egyáltalán nem.
Ezek után még nagyon sokat sétáltunk, csak ebédre estünk be, aztán indultunk is tovább. Már a lábaimat is legyalogoltam, de nem érdekelt. A lényeg hogy vele lehettem.

Este felé beültünk a kocsiba. Fapofával ültem végig az utat a rendelőig, viszont nem bírtam sokáig. Amikor beléptünk akkor már folytak a könnyek az arcomon.

-Kérem. A lánynak jobb ha nem jön be. -mondta az orvos, én meg vettem a célzást és leguggoltam Kook elé.

-Nagyon szeretlek.- suttogtam és megöleltem. Amikor anyuék és az orvos bementek, egyedül maradtam. És nem csak a folyosón ahol tétlenül álldogáltam. Ők magukkal vitték életem értelmét.
Csak vártam... Isten tudja mire... Hogy majd kijönnek és elkezdenek nevetni hogy "vicc volt az egész kicsim, Kook egészséges mint a makk"? De tudtam hogy ez nem fog megtörténni.

Eltelhetett  olyan 30 perc mire kijöttek.
Anyumon látszott hogy ejtett pár könnycseppet, apum csak nagyon nagyon szomorú volt.

-Elaltatták...- mondta halkan apa.

Édes gazdám (JJK ff. Befejezett)Où les histoires vivent. Découvrez maintenant