Édes gazdám (JJK ff. Befejezett)

4.rész✓

Jungkook szemszöge :

Már 3 hónapja, mint kiderült egy Border Collie kölyök vagyok. És irtó fura. Alapból nehéz volt felfogni hogy mégis mi a fene történik, hogyan kerültem én ebbe a szituációba. Az is zavar hogy baromira rossz íze van az anyatejnek. Egyszerűen undorító, nem is akartam enni/inni, de végül rá voltam kényszerülve erre az egészre. Ha tehetném minden evés után jó alaposan kimosnám a számat, de még erre sincsen lehetőségem. Amúgy kurta gyorsan ki kéne derítenem hogy miért lettem kutya.

Ajtó nyitódást hallottam így odakaptam a fejem.

-És ő lenne az egyik. Nevet még nem adtunk nekik, hogy az új gazdájuk tudja majd elnevezni őket.

-Hmm. Szerintem őt visszük el. -hallottam meg egy ismeretlen női hangot.

-De még vannak bent kiskutyák.-mondta az idősebb nőnemű "gazdám" vagy mi a fene.

-Őt vinnénk ha lehet mert nagyon szép. Olyan cuki pofija van.- közölte természetellenesen magas hangon, ami szinte beszakította a dobhártyámat.

Mi? Hogy engem elvinni? Soha nem fogom megtudni hogy miért lettem ilyen... Ugye ?

-Hát rendben. -válaszolt egy hosszú sóhaj után.

-Nos, akkor mennyi lenne? -mintha valami rabszolga vásáron lennék basszus. Mi az hogy mennyibe kerülök ?! Én megfizethetetlen vagyok kérem szépen.

-A kicsiket elajándékozzuk. Nem kell fizetni értük.-ahamm... tehát csak le akarnak passzolni. Lekoptatni. Milyen rendesek, már itt szenvedek három hónapja, most meg el is rabolnak. Vagyis hát az én szemszögemből elrabolnak.

Elvittek magukkal. Mérgelődtem magamban egy sort, amiért bezártak egy kis ketrec szerű valamibe, de végül nem bántam meg. Hogy miért? Mert megpillantottam egy ismerős épületet. Az iskolámat. Ide jártam három hónappal ezelőtt, míg ember voltam és nem egy kiszabott kutya. Nem gondoltam volna, de mit nem adnék most azért hogy normálisan iskolába járhassak. Az ember azt gondolja; ohh milyen jó lehet ha nincs semmi dolgod, egésznap henyélhetsz, tök buli lehet. Hát nem az!

-Lányom! Meglepetést hoztunk neked! Gyere le!- kiabált fel a nőci, aki annyira ragaszkodott ahhoz hogy engem vigyen el. Milyen hízelgő.

-Anya várj !- hallottam egy túlságosan is ismerősen csengő hangot. Egy percbe sem tellett, a lépcsőn egy nagyon nagyon ismerős lány baktatott le. Ha jól emlékszem Seonak hívják, de nem vagyok benne teljesen biztos. Ő volt az aki megkocogtatta a vállam suliba menet és kérdezett valamit. De mi a francot ... Áh, igazából tökre mindegy.

Seo szemszöge :

Amint leértem a lépcsőn, megtorpantam.
Nem hittem a szememnek! Egy tündéri Border Collie kölyök ült előttem és angyali tekintettel nézett fel rám.

-Őt neked hoztuk.- mondta anya egy hatalmas mosollyal az arcán.

-Nekem?- remegett meg a hangom, ahogy egyre közelebb mentem a kiskutyához.

-Igen.- válaszolta apa, szintén vidáman.

-Te. Jó. Ég. Nagyon aranyos! -letérdeltem, és az orra elé rektam a kezem. Egy kis idő után megszagolta így megsimosattam buksiát. Majdnem hangosan elsírtam magam, amikor rendesen eljutott a tudatomig, hogy nekem lesz egy kutyám. Azaz már jelen idő.

-Kinti kutya, de az első 3 hónapot még bent töltheti hisz tél van és még kiskölyök.- mondta apa, én meg csak szótlanul bólogattam

-Nagyon nagyon elképesztően köszönöm!- nem igazán tudtam hogy most mit kéne csinálnom, szóval csak megöleltem mindkét szülőmet és adtam nekik két-két cuppanós puszit.

-Ne nekünk köszönd, hanem a bátyádnak.-mosolyogtak rám, mire én felrohantam és mint egy buldózer rontottam be bátyám szobályába és ugrottam rá.

-Nagyon köszönöm, te vagy a legjobb bratyesz a világon! - a kezdeti sokk elmúlt, helyette egy adrenalin löketet kaptam, szinte sikítottam a szavakat, annyira izgatott voltam.

-Nincs mit, de mostmár leszállsz rólam?- kérdezte szinte fuldokolva az áldozatom.

-Ahamm! -ezzel ott hagytam. Ennyi volt a nagy hála, nem szabad túl sok ideig kedves lenni a testvéreddel, még a végén elkanászodik.
A kiskutyát a szobámba invitáltam, vagyis inkább ráncigáltam, aztán becsuktam az ajtóm.

-Tudod. Nagyon örülök neked. Mert most naaaagyon magányosnak érzem magam.-erre ugatott egyet. Vagyis inkább egy felet és nyüszített egy kicsit.

-Hogy miért...?- kérdeztem úgy, mintha ő is ezt tudakolta volna meg előbb. Mert miért ne beszélgessek egy kutyával. Az én kutyámmal.

Jungkook szemszöge :

Amennyire tudtam, jeleztem neki hogy mondja tovább mert tényleg kíváncsi lettem. Nem tudom miért. Az elmúlt 3 hónapban nem volt dráma az életemben, szóval már szinte hiányzott.

-Hogy miért...? Tudod... Volt egy fiú- na, jól kezdődik. Most hallgathatom egy tinilány szerelmi történetét.- akibe nagyon szerelmes voltam. De... Egyik reggel a suliban mindenki letört volt.
És kiderült, hogy meghalt.- hangja elcsuklott, szemei fájdalmasan csillogtak a benne rakoncátlankodó könnycseppek miatt -Ez már 3 hónapja történt, de még mindig fáj. Megmagyarázhatatlanul fáj. Mintha valami nem akarná hogy elengedjem.

Ez után eltelt egy hét, és abban az egy hétben nagyon sokat rágódtam, hiszen én is pont három hónapja lettem kutya. Mivan ha meghaltam, és a lelkem átvándorolt egy állat testébe? Ráadásul nagyon nem tudom hogy hogyan kéne viselkednem. Könnyűnek tűnhet kívülről, de nem az. Én nem tudok mindenkinek örülni, nem nyalogatom az embereket, nem rágok semmit, nem szeretek rohangálni, nem szeretem ha simogatnak. Semmi nem jó.

Seo szemszöge :

Eltelt egy hét, és a kutya -akinek még mindig nincsen neve- állandóan kerül. Nem lehet vele semmit csinálni, semmit sem szeret. Rám sem hederít.
Pont mint...

-Jungkook.-erre felkapta a fejét - Igen. Ez lesz a neved. Jungkook. Mert pont úgy viselkedsz velem mit ő. -kezdtem idegesen felé fordulva. -Kerülsz, nem foglalkozol velem, pedig én próbálkozom. Vele is ugyan ez volt így ez lesz a neved.- mondtam mérgesen, majd fújtatva elhagytam a szobámat.

Jungkook szemszöge :

Tehát tényleg igaz amire gondoltam. Szerelmes belém? Vagyis csak volt. Egy kutyába nehéz szerelmes lenni.

Most hogy mondja, tényleg igaza van. Soha nem foglalkoztam vele, pedig ő többször is próbált beszélgetést kezdeményezni. Nyeh, nem is érdekelt, és nem is érdekel. Felálltam és utánamentem. Majd minden egómat félre téve, úgy viselkedtem, mint egy igazi kutya. Ami nagyon boldoggá tette.

Nem igazán volt még rendes kapcsolatom. Nem tudom milyen az ha valaki igazán kedvel, és szeretetet ad, nem csak látszatot.
Tényleg, komolyan szerelmes belém? Létezik ez? Nem, tuti nem, csak a rajongó táborom egyik lelkes tagja. Amúgy is, nekem úgysem jön be, szóval nem nagyon izgat.

Pár nap elteltével, láttam hogy nagyon ügyködik valamit az íróasztalánál, így oda mentem és két lábra állva szagoltam fel az asztalához, hátha veszi a lapot.

-Szia neked is Jungkook ! -simogatta meg a fejemet köszönés képpen - mindjárt megmutatom ! Egyébként is neked rajzoltam.

Nekem? De hát mit lehet egy kutyának rajzolni?