Édes gazdám (JJK ff. Befejezett)

17.rész

Jungkook szemszöge:

Lebegtem. A fekete semmiben. És egyszer csak, valaki kinyújtotta a kezét felém. Szelíden mosolygott rám, ám az arcát, a tőle áradó fény miatt nem láthattam. Kihúzott a valóságba és eltűnt. Egyenletes csipogást hallok. Próbálok, de nem bírok megmozdulni.

Seo szemszöge:

Oh my... Soha nem ettem még ennyire tele magam mint most.

-Köszönöm, nagyon finom volt.- álltam fel óvatosan az asztaltól, ugyan is nem nagyon tudtam így is mozogni, nem hogy gyorsan.

-Egészségedre.

-Én felmentem a szobámba. Vagyis inkább a tetőn leszek.- intettem és célba vettem a szobám. Még mindig a régi. Megragadtam egy pokrócot és felmentem a tetőre. Imádom hogy itt is ki lehet mászni ide nem csak otthon.
Most veszem észre. A szomszéd házat felújították. Hmm... Vajon kik költöztek ide ? És hogy volt annyi pénzük hogy így felújítsanak egy majdnem hogy romokban heverő háznak nem minősíthető valamit. Mindegy is. Nem tartozik rám más élete.

A csillagokat néztem. Itt sokkal tisztábban látom az eget és a csillagokat. Hisz tisztább a levegő és minden egyéb is. De most nem aludtam el a ház tetején. Fél álomban visszamásztam a ház belsejébe és elmentem fürdeni, majd aludni.

December 23. Holnap lesz Szenteste. Kint már jócskán fehér minden, ezért úgy döntöttem hogy elmegyek sétálni egyet. Mivel falun vagyunk, ezért nem kellett sokáig mennem hogy egy kihalt vidékre tévedjek. Milyen jó itt lenni. A bokáig érő hóban ami ropog a talpam alatt. Imádom a tél illatát. Mindig is imádtam. De most valahogy nem tudott felvidítani. Ugyan is egy ideje, az én szívembe is tél költözött. Hiába vagyok időnként vidám. Már nem önt el az az igazán boldog érzés.

-Miért is vagyok itt ? Hol is vagyok ?- néztem hirtelen körül. Ahogy elmerültem a gondolataimban eltévedtem. Remek. Még telefon sincs nálam. Így hát annyit tehettem, hogy elindultam a haladási irányommal ellentétesen, és imádkoztam hogy valamikor visszaérek.

Már egy jó ideje sétálgattam amikor egy nő és egy férfi alakja rajzolódott ki előttem.

-Elnézést ! -kezdtem el rohanni feléjük miközben integetni kezdtem.- Elnézést !- értem végre oda eléjük. Kíváncsian várták hogy mit is akarhatok tőlük.- Elnézést! Megtudnák mondani hogy merre van a falu ? Kijöttem sétálni és eltévedtem.- néztem fel rájuk. Nagyon ismerősek voltak. Nem tudnám megmondani honnan.

-Oh ! Ha itt egyenesen mész akkor egy idő után látni fogod a falvat.- mosolygott rám a hölgy.

-Nagyon szépen köszönöm !- hajoltam meg.

-Máskor figyelj jobban oda ! Bármikor történhet bárhol valami baleset. A szüleid nem örülnének ha a kórházból hívnák fel őket !- dorgált meg kedvesen a férfi. Miután megígértem nekik hogy vigyázni fogok és még vagy ötször megköszöntem mindent, elindultam. Elég hamar lett sötét. De mielőtt még pánikba eshettem volna, megláttam a falu egyik kis házikóját.

-Na végre!- szökött ki számon egy fáradt sóhaj és tovább mentem.

-Bocsi hogy sokáig elvoltam, csak eltévedtem.-etem be a jó meleg házba és szinte éreztem ahogy elkezdek kiolvadni.

-Semmi gond kisunokám. De hogy találtál haza?

-Megkérdeztem egy férfit és egy nőt akiket észrevettem amikor visszaindultam. Ők igazítottak útba.- mosolyogtam mamára.

-Legközelebb jobban vigyázz.

-Igen is nagymama.

Lefürödtem és bedőltem az ágyamba. Elfogott egy hát... Hogy is mondjam...? Kényelmetlen érzés. Üresség volt a szívembe. Jungkook hiánya. Nem hiszem el hogy megint nála kötök ki. El kéne engednem. Már soha többé nem fogom látni. De nem tudok túllépni rajta. Egyszerűen nem megy. Soha többé nem fogom látni ahogy nevet, mosolyog. Soha többé nem fogom hallani a hangját, amivel ha hozzám szólt, beleremegtem. Hiába tette azt ridegen. Furcsa. Ezek a gondolatok akkor cikáztak a fejemben, amikor meghalt. Talán amikor megkaptam a kutyusom egy támaszt éreztem magam mellett, akinek mindent elmondhattam. Hogy mi bántott, miért vagyok boldog vagy esetleg szomorú. Mivel piszkáltak a suliban, milyen hülyeséget csináltunk Minával. Mi történt a BNHA legutóbbi részében. Egyszerűen mindent. Ő meghallgatott. Aztán kiderült hogy beteg. És utána pár nappal, el is altatták. De még az előtt megtudtam. Ő nem egy átlagos kutya volt. Jungkook lelke tovább élt abban a piciny állatban. És ő nyújtott nekem támaszt a saját maga halálával okozott letörésem alatt. És most, hogy megint itt hagyott, most megint letörtem. A padlón érzem magam. Egyedül. Mindenkit csak távolról látok. Anyát, apát, Taehyungot, Minát. Mindenkit. Egyedül az álmaimban nyújt nekem kezet valaki. Valaki akinek az arcát sohasem tudom kivenni a felőle érkező fény miatt.

Nem tudtam aludni. Nem ment. Már 5 órája az ágyban forgolódtam amikor is eldöntöttem hogy kimegyek levegőzni. Magamra kaptam a kabátom és csendben kisurrantam az ajtón. Már kinn voltam a kertben amikor is a szomszédban lévő titokzatosan megújult ház felől ajtónyitást hallottam. Odakaptam a fejem és egy feketekabátos és feketegatyás alakot pillatnottam meg. Először kicsit beparáztam, aztán megnyugtattam magam hogy nem fog bántani. Az arcát ugyan nem láttam, de a tesalkatából ítélve egy idősek lehetünk. Nem akartam sokáig bámulni. Inkább a csillagokat kezdtem vizsgálni. Kicsit fáztam sapka és sál híján, de azért bírható volt a hideg.

Éreztem hogy néz. Igen. A srác is csak a kapujuk előtt állt és nézelődött. Majd egyszer csak rám nézett.

-Seo...

Ijedten kaptam a fejem a srác felé. Honnan tudja a nevem ?

-Seo... Seo istenem...- mondta és felém kezdett futni. Út közben levette a sapkáját. És ekkor megláttam. A vér is megfagyott bennem. A szemembe könnyek szöktek ahogy felmértem az arcát.

-Jungkook ?- lehelltem magam elé...

Sziasztok ! Tudom azt ígértem hogy hosszabb részt hozok. De bocsi, ennyi tellett tőlem. :P
Már csak két részt terveztem.Nem tudom hogy mennyire érdekelne titeket, de még egy plusz részt írnák amiben érdekességeket osztok meg veletek a storyval kapcsolatban.
Már készülőben van egy Yoongi és egy Taehyung fici.
Mindenkinek további kitartást kívánok !
Köszönöm hogy elolvastad, remélem tetszett !