If you fall I will carry you [ BEFEJEZETT ]

2. A felderülő múlt

David szemének féltékeny csillogása még egy hónapig nem nyert értelmet számomra. Átlagos életem volt a Primrose kastélyban. Nem kelett küzdeni, talán csak annyival volt jobb, hogy reggel és este edzhettem, nem rajongtak körül és persze az étkezések vidáman teltek. Betty rengetegszer ajánlgatta, hogy nem kell a konyhában ennem, de ezt akartam. Rózával és Johnieval csupa nevetés volt az étkezés. Sajnos az alacsony katonával nagyrészt csak reggel és este találkoztunk, vagy akkor sem mert én mindig a kastélyban kaptam feladatot ő meg sosem. A falvakba küldték, hogy elvégezzen mindenféle feladatokat. Este mindig hullafáradt volt, de talán azt szerettem a legjobban benne, hogy ez sosem szegte a kedvét. Amikor rólam kérdezett én kicsit visszafogotabb voltam. Elmondhattam, hogy az egész kastélyban rajta és Rózán kívül csak Bettyvel tudok szót érteni és néha Adriennel. A többiek...mások, velük nincs közös érdeklődés, nincsenek közös pillanatok, nincs semmi. Részben ezért is sajnáltam, hogy Johnie mindig utazott. Betty, mikor Aryaékkal volt olyan lett mint ők, egy kis kaméleon volt aki be akart olvadni, mintha csak megfordították volna a szerepet és Arya lett volna a királynő, úgy hajbókolt előtte Betty. Mindig vártam, hogy kettesben legyünk, hisz akkor önmaga volt, az az úrnő akit megszerettem rövid pályafutásom alatt.
Ő adta az erőt, hogy legyőzzem a bűntudatot, mert kerülgetett. Még gyerekek voltunk, mikor a kastélyomban azt mondtam a barátaimnak, hogy örökké együtt maradunk. Megszegtem a saját ígéretemet. Eltöprengtem mit gondolhatnak rólam? Haragszanak? Kibeszélnek? Tudtam, hogy nem fogom többé látni őket, de mégis érdekelt, viszont ilyenkor ha ránéztem Bettyre, megláttam a mosolyát, azt a gyönyörű, huncut mosolyát és a boldog, barna őzikeszemeit...elvesztem bennük és tudtam, hogy jól döntöttem, kevés ideje ismertem, de egy meghatározhatatlan erő hajtott és azt mondta: "Ha ennek a lánynak valami baja esik, te azt nem éled túl."
Sokszor magányosnak éreztem magam Johnie nélkül mikor Betty éppen Arya talpát nyalta. Ott voltam a közelükben, de mégsem voltam egy közülük. Nem igaz, hogy nem szerettem egyedül lenni, nagyon is szerettem, de a magányt ki nem állhattam.
Egyre gyakrabban jutott egy északi mese az eszembe amit sokat hallgattam gyermekkoromban. Egy farkasról szólt aki nem találta a helyét a társadalomban. Vonyított a Holdnak mert azt hitte akkor nem lesz magányos, de aztán a farkas rájött, hogy ha ők nem barátok akkor a magány voltaképpen védelmet nyújt számára.
Tudtam, hogy itt azért nem ez a helyzet, hisz nem csak keselyűk vesznek körül, de azt az érzetet keltette, hogyha ezek közé az emberek közé nem is passzolok be akkor sem velem van a baj. Tény, nem barátkozni jöttem, de nem is csak tétlenkedni...
Egyik nap lekísértem Bettyt az ebédlőbe. A terem kihalt volt, etty barátainak nyomát sem láttam. Ez elégtétellel töltött el, szerettem vele kettesben lenni.
- Hogy tetszik itt? -kérdezte az asztalfőn helyet foglaló Betty.
- Jó...tetszik! -mondtam zavartan.
Elmosolyodott.
- A ti kastélyotokban, mármint amíg ott éltél, volt valakid? - tette fel a váratlan kérdést és kíváncsi szemekkel vizslatott.
- Nem, sosem - vallottam be őszintén és biztos voltam benne, hogy e miatt lenéz, hisz neki nagy valószínűséggel temérdek férfi csapja a szelet - önnek?
Keserűen rámmosolygott, a szemében ugyanaz a szomorúság volt mint mikor David ott volt.
- Tudod...pár évvel ez előtt együtt voltam Daviddel - voltak rá jelek, de amit most mondott meglepett, valószínűleg titkos kapcsolat volt, hisz az apja amíg élt sosem hagyta volna és a másik ami nem fért a fejembe az volt, hogy ha csak volt, akkor hogy lehet, hogy ilyen jóban vannak? - Aryanak is megtetszett és nem tudom hogyan, de elcsábította tőlem. Ők is régóta jóban voltak, ahogy Arya nekem is a legjobb barátnőm, mégis megtette. Egyik nap, David beosont a szobámba és azt mondta véget akar vetni annak ami köztünk van mert szerelmes Aryaba. Aryaba - elcsuklott a hangja, nem lehetett kellemes felidézni ezt az,egészet - Arya, mikor megtudta mennyire rosszul esett szakított Daviddel, nem akarta, hogy a kapcsolatuk a barátságunk kárára menjen - ezzel fejezte be a mondandóját.
Rengeteg érzelem kavargott bennem a történet után. Nem értettem, hogy volt képes az a bolond Aryat választani Betty helyett. Aryanak pedig hogy volt képe jópofizni az úrnője előtt mikor ellopta a férfit aki szeretett, de persze szakított vele, nehogy a kapcsolat a barátság kárára menjen! Na persze, én úgy fogalmaznék megúnta a férfit vagy csak kelett az ország hercegnőjének a barátsága.
- Miért barátkozik még Aryaval? - ennyit tudtam kibökni a temérdek gondolatom melett.
- Gyermekkori barátom, David nem ennyire fontos...
De bántotta, nagyon is bántotta és ez engem is bántott. Ennek a lánynak, ennek a nőnek a védelmére esküdtem és nem csak a testét akartam megóvni. Hűséges barátra volt szüksége és én ott voltam.
- Holnap nincs kedve egyet sétalovagolni? - kérdeztem
- A többiekkel? -kérdezte kíváncsian
A nyakamra tettem a tenyerem zavaromban. Pont a többiek elől akartam elmenekíteni.
- Öhm...nem, úgy gondoltam mi ketten - szinte mormogtam a szavakat az orrom alatt
Szomorkásan mosolygott rám.
- Persze, mehetünk.
Furcsa érzés kerített hatalmába. A szívem a torkomban dobogott és vidám voltam, de nem úgy mint mikor egy barátommal lovagolok ki, hanem...nem tudtam mihez hasonlítani az érzést, talán ahhoz hasonlított mint mikor egy veszélyes küzdelem után elönt a boldogság, megfoghatatlan érzés volt.
Sajnos abban a pillanatban tárult ki az ajtó és lépett be Arya és Adrienn. Dühöt éreztem, fékezhetetlen haragot és bár még sosem öltem úgy éreztem itt az alkalom elkezdeni. Valóban végeztem volna mind Aryaval, mind Daviddel, mind bárkivel aki egy újjal is Bettyhez mer nyúlni.
Igyekeztem nem túl feltűnően méregetni Aryat, de tudtam, hogyha egy tekintet ölni tudna ő már bizony holtan feküdne. Szerencsémre nem figyelt rám. Beszéltek és beszéltek végeérhetetlenül, Betty pedig közöttük elveszítette önmagát, alkalmazkodott hozzájuk és ez szomorúságot gyújtott a szívemben. Egy egyéniség volt aki hagyta magát elmosni a tömegben, pedig ha akarta volna mellettem önmaga lehetett volna...bár ez sosem következett be.
Bambulásomból az költött fel, hogy elhatározták kimennek a városba sétálni, és ugyebár a kimennek megfelel a kimegyünkkel.
Megegyeztek, hogy felöltöznek, kicicomázzák magukat és utána a hintónál találkoznak. Felkísértem Bettyt a szobájába. Bementünk.
- Mondja, ön hogy tud jó szemmel Aryara nézni, mert én nem éltem át azt amit ön, de mégis neheztelek rá - mondtam miközben ő a füzőjével ügyetlenkedett
- Először is, tudnál segíteni? - kérdezte és szórakozottan rám nézett - Másodszor pedig, nem bánt a dolog.
A háta mögé mentem és meghúztam a füzőt az egyébként is karcsú derekán. A meztelen vállai hívogatóvá tették de eltereltem a gondolataim. Nem húztam meg túlságosan.
- Ennyi? Túl nehéz? -csípkelődött mire elpirultam és csak hebegve-habogva válaszoltam
- Nem akarom, hogy fájjon, ön anélkül az izé nélkül is gyönyörű.
Széles mosolyra húzta a száját és megköszönte a bókot. Felvette az egyik zöldes ruháját majd belém karolt.
- Indulhatunk?
Bólintottam és lementünk a hintóhoz ahol úrnőm úgynevezett barátnői már vártak ránk. "Kezdődjön a séta" - gondoltam, de még mindig szúrós szemekkel néztem az alacsony, fekete hajú, egzotikus szépséget.