If you fall I will carry you [ BEFEJEZETT ]

4. Az igaz és a hazugok

Másnap korán költöttek, korábban mint általában. Álmosan vettem fel a páncélomat és a máskor automatikus mozdulatokra most különös figyelmet kellett forditsak. "Bárcsak többet aludtam volna" - gondoltam, de tudtam, hogy így-is-úgy-is fáradtan ébredtem volna, és így-is-úgy-is reggeli utánig kimegy az álom a szememből.
Johnie már a konyhában várt. Friss volt és üde mint dél. Boldogan mosolygott és úgy köszöntött, mint mindig.
- Készen állsz a túrára?
- Kicsit korán van, hogy bármihez is kész legyek - mosolyogtam rá álmosan.
Szőke hajam kiengedtem és laza hullámokban omlott a vállamra. Nagyjából hátközépig ért. Beletúrtam.
- Gyakran kelsz ilyen korán?
- Eléggé, viszont ennyi erővel én is megkérdezhetném, hogy te mindig páncélt hordasz? - végigmért és csak akkor tűnt, fel, hogy rajta laza bőrzeke van, nadrág és csizma.
- Testőr vagyok, harcos vagyok, és ezt meg kell mutassam a világnak - mondtam halálos komolysággal
- Áh, észak - legyintett mintha ez a szó minden számára furcsa viselkedésemre választ adna
Lementünk az istállókhoz ahol egyből odamentem Nightmarehez.
- Vigyázz vele...- kezdte volna Johnie, de a lovászfiú közbe szakította.
- Lilynek engedelmeskedik, csak figyelj Johnie, északi az északira hallgat.
Nightmare nyerítéssel köszöntött. Megöleltem a nyakát.
- Szia kincs - mosolyogtam rá
Johnie és Tim, a lovászfiú szájtátva néztek.
- Ennyire nem nagy dolog - mondtam, de büszke voltam magamra
Johnie vállon veregetett majd lóra szállt. Elindultunk.
- Hogy-hogy Betty csak így elengedett maga mellől? A személyes testőre vagy - kérdezte a katona egy ponton mikor már vagy fél perce csend volt
- Nincs veszélyben, Andrew és a többiek is meg tudják védeni.
- Mi van ha valami személyes ügyet kell megbeszélniük? - kérdezte Johnie sejtelmesen
Ez addig eszembe se jutott de akkor elért a pánikroham. Ott hagytam Bettyt Daviddel és Aryaval úgy, hogy senki nem volt az ő oldalán. Rossz előérzetem támadt és ez emésztett belülről.
Nem értettem magam. Mindig is törődtem az emberekkel de senkivel annyira mint Bettyvel, soha, ismeretlen érzés volt ez nekem ami nem tudtam hova tenni...talán nem is akartam, hisz ez nem normális. "Biztosan csak hűségből és szeretetből van" - gondoltam naívan, de nem volt igazam. Tudtam végig mi az az érzés csak nem voltam képes elfogadni.
- Lehet - mondtam rövidre zárva végül a témát és reménykedtem barátom nem fogja feszengetni azt.
A faluba érve egyből megcsapta az orrom a rodhadásszag. Komoly járvány pusztított, mi pedig hoztunk gyógyszereket és olyasmiket mint takarók és alapélelmiszerek. Kiosztogattuk őket. Jót tett a szívemnek az akció. Az a sok boldogság amit láttam az emberek szemében. Hálásak voltak nekünk én meg nekik ezért az érzésért. Ilyen kell legyen egy harmómikus ország. Az embereknek szeretniük kell az uralkodójukat, az uralkodó meg a népért kell éljen.
Miután végeztünk a csomagok kiosztjásával egy kisfiú jött oda hozzám. Fel akartam szállni a lovamra, de akkor megütögette a páncélomat. Hátrafordultam és kifújtam pár kósza szőke tincset az arcomból.
- Tudna adni pár aranyat? A húgom beteg és szeretnék venni neki valami nyalánkságot - egyből megesett a szívem a fiún.
Leakasztottam az övemről a tarisznyámat. Kibontottam és megnéztem mennyi arany van benne. Egy hónapi fizetségem volt a tarisznyában, elég sok arany. Meg sem fordult a fejemben, hogy bár egy fityinget is megtartsak belőle, ez a fiú annál többet ért.
- Parancsolj - adtam oda a kis erszényt
- Mind? - kérdezte tágra nyílt szemekkel
- Mind - mosolyogtam rá szelíden.
A nyakamba borult, mire féltérdre ereszkedve szorítottam magamhoz.
- Vigyázz magadra, kölyök - kócoltam össze a haját ügyetlen fémbe-zárt ujjaimmal
- Köszönjük - mondta ismét csak megilletődve elfutott.
Mosolyogva néztem utánna. Mikor visszaindultunk Johnie újra mellém léptetett.
- Mit adtál annak a fiúnak?
- Egy kis pénzt - pirultam el szerényen, hisz nem azért csináltam, hogy dicsekedjek vele
- Mennyi volt az a kicsi? - kérdezte mégis
- Egy hónapnyi zsoldom.
Kikerekedett szemmel nézett rám.
- Te vagy a legönzetlenebb ember akit valaha láttam!
- Nem vagyok én senki...- mondtam és félénken mosolygotam, hisz tényleg nem azért csináltam
Már besötétedett mire visszaértünk. Éppen az istállóban egy kis gyertya volt felgyújtva, hogy lássunk bemenni. A lovaink patája dobogott a kövön. Kihűlt a levegő és a szél belkapott a hajamba. Egy percre mintha északot éreztem volna benne, de az érzés csak úgy tovaszállt...
Egy hónap és pár napja voltam távol az otthonomtól és még bírtam a gyűrődést, de valahol éreztem, hogy az energiám mintha csak apadásnak indult volna, egy lassú, sorvadó folyamat vette kezdetét mikor kitettem a lábam az örök hó és jég földjéről. Mindenem azt súgta: "Majd érezni fogod!"
Legyűrtem magamban az érzést és inkább lenyergeltem a lovam. Bevezettem az istállóba aztán én is elmentem enni. Róza néni adott desszertképp egy kocka cukrot.
- Csak nektek tartogattam - mondta a kis csapatunkra utalva akikkel a faluba mentünk.
Elvettem, de a helyett, hogy bekaptam volna a nyalánkságot a zsebembe süllyesztettem és úgy döntöttem leviszem a lovamnak. Gyertyát gyújtottam, amit nehezen egyensúlyoztam kicsit még mindig páncélba borított kezemmel. Lementem a szűk csigalépcsőn a kihalt istálóba, már késő volt, ilyenkor senki nem volt kint.
A gyér fényben is megtaláltam őt. Odanyújtottam neki a kockacukrot és a fejét simogattam. Hozzám dörgölőzött. Magamhoz öleltem a nyakát, nem is tudta mennyi erőt adott egy másik északi szülött, még ha csak egy állat is volt.
- Jó éjszakát, Nightmare! - Suttogtam oda neki és visszaindultam.
Ahogy a szűk lépcsősoron felfele vonszoltam magam valaki nekemrohant. Majdnem mindketten elestünk, de a lány vékony derekát magamhoz szorítva a falnak támaszkodtam a másik karommal és valamilyen csoda folytán a gyertyát sem ejtettem el.
- Bocsáss meg! - szipogta Betty és mikor rám nézett a szeme vizenyős volt és kissé vörös
Sírt - állapítottam meg magamnak.
- Hé, mi történt? - kérdeztem aggodalmasan és letöröltem az arcáról egy könnycseppet.
- Semmi, hagyjuk - mondta, de hangja remegett, leült az egyik lépcsőfokra, a térdébe temette az arcát és tovább sírt.
Letelepedtem mellé. Félve átkaroltam a vállát. Nem kérdeztem semmit, csak hagytam, hogy sírjon. Támogatni akartam. Kicsit zavarban voltam, de úgy éreztem, hogyha csak egy kicsit is számít neki, hogy ott vagyok megéri.
Hosszú perckig ültünk ott. Ő zokogott én pedig a semmibe meredtem.
- Összevesztünk...- suttogta mire egyből felé fordultam
- Kivel? - kérdeztem
- Aryaval és Adriennel, kitettek a csapatból...- erre a kijelentésre megint csak köpni-nyelni nem tudtam.
Mi az, hogy kitették? Erre nem hittem volna, hogy joguk van amíg történetesen az ő kastélyában élnek. Kavarogtak bennem a gondolatok de csak egy dologra tudtam rákérdezni.
- Miért?
- Mert valamiben nem egyezett a véleményünk...- nem is fagattam tovább, látszott rajta, hogy nem akarja elmondani.
Újra sírni kezdett, egyre halkabban és erőtlenebbül, a feje a vállamra hanyatlott, légzése lelassult és elaludt.
El sem tudtam képzelni, hogy tehették ezt Bettyvel. Arra már rájöttem, hogy Arya egy hálátlan dög, de Adrienn-től többet vártam volna. Hogy gázolhattak bele ennyire az érzéseibe? Ami viszont most a legjobban zavart az volt, hogy továbbra sem mondtam el, hogy Arya még mindig együtt van Daviddel, valahogy sosem volt helyes az időzítés, a pillanat vagy túl idilli volt vagy egyszerűen már nem hiányzott még ez is midnennek a tetejébe...
Mikor biztos lettem benne, hogy elaludt óvatosan feltápászkodtam és a karjaim közé vettem. A súlya eltörpült a páncél súlya melett. Lassan vittem fel a szobájába ahol letettem az ágyra. Elgondolkoztam azon, hogy nem-e kéne felköltsem és szóljak hogy öltözzön át, de olyan békésen aludt! Nem volt szívem hozzá...
Amilyen lassan és halkan csak tudtam kilopóztam a lakosztályból, magam mögött becsuktam az ajtót és végre a saját kis rezidenciám felé tartottam.
Mikor ledobtam magam az ágyra, csak akkor éreztem meg azt a zsigerekből jövő fáradtságot.
Lehúnytam a szemem és hagytam, hogy elragadjon a jótékony álom. Ám ami pihentetőnek indult távolról sem volt olyan pihentető.
"-Lily! - halottam meg a kiáltást és egy hatalmas, égett arcú ember felé fordítottam a fejem.
A karjai le voltak láncolva, tűzgyűrű ölelte körbe, mintha a pokolból jött volna, valami állatias volt benne...pokolkutya - ez a szó jutott róla eszembe.
Hátratántorodtam. Fájt mindenem, de főleg a bordám. Eltörött, ebben biztos voltam.
Egyszerre még a leláncolt embernél is nagyobb férfi jött be a terembe és felém tartott. Undorító mosoly volt a száján. Kardot rántottam volna, de nem volt nálam. Nem is voltam páncélban. A hegyméretű ember egyszeriben elkapta a karomat és ledobott a földre, de olyan erővel, hogy azt addig elképzelhetetlennek hittem.
A másik férfi kiabált, fenyegetőzött, esdeklett, bármit megígért volna, hogy megmentsen, de az óriás letépte rólam a ruhát és..."
Felébredtem, ziháltam és undorodtam attól az álomtól ami szerencsémre nem volt valós...mégis annak tűnt, én voltam ott, de mégsem én. Világéletemben hittem az álomfejtésben és biztos voltam benne, hogy ennek az álomnak van jelentősége, amilyen szörnyű volt. Futottam is volna a mesteremhez aki álomfejtésben is jelekedett, de sajnos ez már nem a Haranwolf kastély volt...
Visszafeküdtem. Nehezen aludtam el, de mikor valahára sikerült végre megkaphattam a pihentető alvás jótékony ajándékát, hogy aztán másnap reggel frissen kelhessek és fitten nézhessek szembe azzal ami sosem hiányzott volna az életemből...