If you fall I will carry you [ BEFEJEZETT ]

10. "Nem vagy egyedül, többé már nem!"

   A reggeljeim edzéssel indultak, semmi különös nem volt, semmi nem változott, csak az, hogy Finnel gyakoroltam az idő nagyrészében. Johniet ritkán láttam, de vele is igyekeztem sok időt tölteni. Amint esténként elválltam Finntől az alacsony katona lakására mentem mikor tudtam, hogy itthon van. Hiányzott a társasága, Finn viszont minden volt amit kívánhattam.
  Minden alkalommal amikor meglátott fény csillant a szemében ami még vonzóbbá tette az egyébként is jóképű férfit.
   Az első napokban részletesen elmeséltük egymásnak az életünket, én gondoskodtam arról, hogy minden rosszat kihagyjak Bettyvel kapcsolatban. Továbbra is ő volt a királynőm és mivel Finnel egyre közelebb kerültünk, minden egyes szó végzetes lehetett volna a pár nappal a előtt kötött szerződésükre.
   Azt vettem észre, hogy az udvar egyre rosszallóbban figyel. Valami miatt nem tetszett az észak urával való barátságom sem Aryának, sem Bettynek sem nagyjából senkinek. Aryát értettem, nem kapta meg ami akart...de a többiek? Betty? A gondolatok beférkőztek volna az elmémbe, de Finn nem hagyta, támogatott, folyamatosan.
   Egyik nap lovagolni indultunk, hogy megmutassam neki a környéket.
  Az istállóban csak a lovász fiú volt mikor lementünk.
- Szia Lily, üdvözlöm uram! - köszönt nekünk kedélyesen, tájszólással, amit mindig is élveztem hallgatni - neked a szokásos lovad? - kérdezte mosolyogva, de én akkora már Nightmare nyakát öleltem
- Csak természetes - mondtam és megpusziltam a gyönyörű fekete kanca homlokát
- Szép ló, neve is van? - kérdezte Finn aki odajött és a lovam neki is szelíd maradt
   Az lovászgyerekkel összenéztünk: "észak szülötte", ez az üzenet lebegett a szemkontaktusunkban.
- Nightmare - válaszoltam
- Az enyém neve Vídarr - ment oda a saját, hófehér lovához
- Gyönyörű - mondtam majd felpattantunk mindketten az állatainkra és elindultunk.
   Mindent meg akartam mutatni, a mezőket, az erdőket, a dombokat, midkazt ami élettel teli és nálunk nem létezik. Hát igen, a kopár észak...csodálatos, viszont dermesztő és élettelen.
   Kivittem Finnt arra a tökéletes tisztásra amire Bettyt is jónéhányszor kivittem már. Addig az a mi helyünk volt de úgy éreztem ideje osztozni. Azzal, hogy beengedtem oda Finnt a szívembe is beengedtem és ott tört csak meg a jég igazán. Akkor lehetett ott nagyjából két hete, akkor fogadtam igazán bizalmamba, akkor lett számomra elengedhetetlen.
   A tisztasra kiérve leugrott fehér ménjéről. Odament a tó széléhez. A helyzet kísértetiesen hasonlított egy ugyanitt történt, Bettyvel átélt élményre. A hívogató válla jutott eszembe, hogy mennyire meg akartam csókolni a nyakát. Megráztam a fejem...nem, nem godnolkodhattam iylesmin, és nem csak Finn miatt, hanem mert nem volt tiszta dolog és én ezt már a kezdetektől tudtam, ezért ignoráltam azt az érzést ami akkor rám tört. Egyik sem volt helyes, sem Finnt idehozni...sempedig szeretni...egy nőt. De melyik volt a helyesebb? Magamra erőltetni valakit aki szeretett vagy egy ugyanolyan neműhöz vonzódni? Ráadásul a titkom nem volt titok, Rosa néni állandóan viccelődött vele, mintha ez olyan természetes lenne, a déliek laza hozzáállása a dologhoz valahol megnyugtatott, viszont valahol északi maradtam, egy csökönyös alak aki csak a saját fajtájára hallgatott.
   Gondolataimból Finn kérdése ébresztett fel.
- Min gondolkodsz? - kérdezte lágyan
   Vállat vontam, igyekeztem laza lenni, amilyen pont nem voltam mikor hazugságra került sor.
- Semmin, csak, hogy milyen szép napunk van. Csicseregnek a madarak - csak mint mikor Bettyvel voltam itt...nem, ez a gondolat nem szabadott volna beférkőzzön a fejembe - nincs túl meleg sem, de süt a nap, tökéletes.
- Gyönyörű - mondta Finn is, de mintha nem itt lett volna a mondat vége
   Mellé léptem.
- De?
- Hmm? - emelte rám a szemét
- Gyönyörű, de mi?
   Elhúzta a száját.
- De nem az otthonom...
- Az enyém sem.
   Egymás szemébe néztünk és szinte néma párbeszédet folytattunk le. Nem értette meg a döntésem, akkor realizáltam, de ezzel még sokszor szembesültem.
   Teltek a napok és egyre több élményt éltünk át közösen. Régi barátságunk egyre jobban felelevenült. Egyik nap a kastélyban kergetőztünk mint a gyermekek, a másik nap pedig a könyvtarban olvastunk és kritizaltuk az olvasottakat. Észak királya gyermeki boldogságot hozott az életembe, de ennek nem mindenki örült.
   Egy este, mikor Finntől elbúcsuztam bementem a szobámba. Vidáman dúdoltam magamban, aznap épp egy mulatót látogattunk meg és a zenéje belemászott a fülembe. Nem számítottam látogatóra, így tágra nyílt a szemem mikor Betty az ágyamon ült és olvasott.
- Szia, Lily!
- Jó estét! - hajoltam meg egy kicsit
- Hogy telt a napod? - mosolygott rám félszegen
- Jól köszönöm és önnek?
- Hiányolom a testőröm.
- Történt valami baj? - kérdeztem idegesen, ha történt volna én pedig nem lettem volna ott, hogy segítsek...azt nem éltem volna túl!
- Nem, de, nem érzem magam olyan biztonságban nélküled - csuklott el a hangja
   Nem hittem a fülemnek. Azt hittem Finn miatt dühös, de félt, vajon kitől? Aryától és az udvartartásától? Elégtétellel nyugtáztam, hogy akkor csak tudja, hogy én mellette vagyok, ugyanakkor zavart a dolog. Eddig nem érdekeltem, ráadásul Finn boldoggá tett, a tudat pedig, hogy tíz nap múlva elmegy és jóég tudja mikor láthatom újra...engem ijesztett meg. Túl jó volt vele, túl szép volt amit adni tudott, ugyanakkor Betty annyira fontos volt, hogy vele nem lehettem önző. Leültem az ágy szélére.
- Királynőm...Finn tíz nap múlva elmegy, ígérem utána újra mindig ön mellett fogok lenni, de még csak ezt a pár napot kérem.
   A testtartása megfeszült a könyörgésem hallatán. Vacilált, adja meg nekem ezt az örömöt, vagy ne, neki mi lenne a jobb? Ha akkor helyben beálltam volna dolgozni, de dühvel teli szívvel, vagy ha még vár tíz napot, kibírja, hogy Finnel lát, és ezzel a gesztussal még jobban lekötelez, az előtte felkínált szívem pedig egyenesen a rabjává teszi.
- Kit ajánlasz magad helyett arra a pár napra amíg Finn elmegy? - kérdezte hidegen
   Megnyugodtam, és boldog mosoly terült szét az arcomon.
- Johniet! - vágtam rá egyből, de felvonta a szemöldökét
- Holnap reggel tér haza, ő vezeti a kiszállási egységeket.
    Bólintott, de egy minimális szégyen sem volt a szemében és ez elkeserített, hát ennyit ér neki egy ember? És nem csak egy ember, hanem valaki aki minden nap neki dolgozik, akit kiküld a világ különböző tájaira parancsot teljesíteni és még csak a nevét sem tanulja meg. Akkor csalódtam először Bettyben, olyan volt mintha szíven ütött volna, addig azt hittem érdeklik az emberek, és ezt bár továbbra is hinni akartam, azt akartam, hogy elmenjen. Nem akartam látni, ezért rövidre akartam fogni a párbeszédet.
- Holnap reggel első dolgomként felküldöm önhözöz - szememmel az ágy takaróját fixíroztam, rá sem akartam nézni, tudtam, hogy ez után nem fogok tudni aludni és a tornyomban fogok kikötni, mert gondolkoznom kellett. Arra vártam, hogy Betty mostmár feláll és elmegy, de ez nem következett be. Várt, de ötletem sem volt mire.
- Van valami közted és Finn között? - meglepett a kérdése, nem is a kérdés, hanem a hangnem, ezt őkérdezte, nem Betty királynő.
- Szoros barátság, ennyi. - mondtam ki az igazságot, ami akkor még igaz volt, de belegondoltam, hogy vajon az elkövetkező tíz nap alatt is megőrzi igazságértékét.
- Lily, én tettem pár dolgot amik nem voltak szépek, igazságtalanul bántam veled....
   Nem az volt a legrosszabb, hanem a magány és az, hogy milyen könnyen ellenem fordult, de erről nem akartam beszélni, nem voltam hozzá elég erős.
- A testőre vagyok királynőm, nem kérek úrhölgyi bánásmódot, most pedig, későre jár, kívánja, hogy felkísérjem a szobájaba? - a hangomban lévő éltől összerezdült
- Nem -mormogta, majd felállt és végre kiment.
   Lehanyatlottam az ágyra, még csak át sem öltöztem, de már nem volt rá energiám.
   Reggel az első dolgom volt felkeresni Johniet és nekiadni a feladatot.
- Neee, ezt nem csinálhatod velem - nevetett
- Mégis miért nem, barátom? - mosolyogtam rá vidáman
- Tíz teljes napig állok Betty mellett és kussolok? Csak az edzések lesznek az egyetlen örömeim? Muszáj? - nyafogott
- Kérlek szépen, utána visszajövök, csak menjen el Finn! - kulcsoltam össze előtte a kezeim
- Rendben - forgatta a szemeit játékosan, de reggeli után odament, ez volt a kötelessége.
   Finnel aznap a szobámban ültünk és beszélgettünk. Ő a hintaszékben ült, én meg az ágyon törökülésben.
- Tegnap járt nálad Betty? - kérdezte hirtelen
   Elgondolkoztam, hogy honnan tudhatja, de válaszoltam.
- Járt.
- Mit akart?
- Azt, hogy menjek vissza testőrködni, mire én még kikértem ezt a tíz napot. - látszott rajtam, hogy erről nem akarok beszélni, hallgatag lettem és kedvtelen, ráadásul nem néztem Finn szemébe.
   Felállt és odajött az ágyhoz, leült, majd kezébe vette az állam egy gyöngéd mozdulattal és maga felé fordított. A szívem hevesebben kezdett verni.
- Ugye minden fenntartás nélkül megengedte?
- Nem tetszett neki az biztos...
- Miért akarta annyira? David és a másik kettő mindig ott vannak mellette.
- Nem tudom - mondtam keserűen - de ezt nem akartam, magányosan éltem immár három éve, erre de jöttél te és boldog lettem, ez még tíz napig fog tartani, de bár addig nem kérheti, hogy egyedül legyek.
- Nem is vagy egyedül, többé már nem - mondata befejezése után átszellte az ajkaink közötti távolságot és az enyémere tapasztotta az övéit, finoman, gyöngéden, szerelmesen.
   Addig még soha nem csókolóztam, de jó érzés volt, mindenem bizsergett és a hajába túrtam. Szomjaztam rá és ő is rám, de nem lett követelöző. Csillogó szemmel hajolt el tőlem amiben benne volt minden amit adni akart nekem...