If you fall I will carry you [ BEFEJEZETT ]

12. Az akarat győzedelme

Nehezen tápászkodtam fel Nightmarre, gyönyörű, magas, fekete lovamra. Máskor olyan könnyű volt a mozdulatsor, de máskor nem is egész addigi életemet készültem elhagyni.
Az az előtti nap estéjén Finn megkért, hogy tartsak vele északra. Minden zsigerem odavágyott, de mégis morális kérdés lett belőle...Betty, nem akartam elhagyni, de végül az önző oldalam győzött.
" -Uramisten...
Ennyit tudtam kinyögni, mire Finn türelmesen rám nézett és várt. Magamban már tudtam mit akarok, mégis nehezemre esett kimondani.
- Igen, veled akarok menni - az utolsó szavamat már csak leheltem mert újra megcsókolt."

"Reggel első dolgom volt felkeresni Bettyt a kéréssel. A tróntetemben várt, hisz hivatalosan akart elbúcsúzni Finntől. Finn még nem volt ott, Betty pedig szívélyesen üdvözölt, nagyon feldobta a gondolat, hogy észak királya elmegy.
- Lily, ha búcsút akarsz venni Finntől hagyunk nektek egy percet - csiripelte
Arya Adriennel sugdolózott és Davidék is el voltak húzódva. Johnie szabad napot kapott mára mielőtt elküldenék újra bevetésre. Itt volt a pillanat. Betty beült a trónszékbe, és huncutul rámnézett.
- Elég tiszteletet parancsoló vagyok? - csücsörítette a száját, azok a gyönyörű ajkak...eltereltem a gondolataimat, el az egészséges, normális irányba.
- Királynőm - letérdeltem a trón elé, szemeimet a földre szegeztem.
Magamon éreztem a tekintetét és az aggódó arckifejezést, illetve azt, hogy megfagy a levegő a teremben.
- Finn Iceriver tegnap este megkért, hogy tartsak vele északra.
Bettyben megakadt az ütő, nem mertem felnézni és az ajkamba kellett harapjak, hogy ne csorogjon le egy könny az arcomon.
- Meglátogatni? Persze, hogy mehetsz, meddig leszel távol? Egy hét? Két hét? - kérdezte, és próbált laza lenni, de keserűség volt a szavai mögött.
- Fel szeretnék mondani, végleges meghívást kaptam az Iceriver kastélyba, kérem, gondolja meg, és úgy látja jónak engedjen el.
Betty hangja komoran csengett, annyira természetesnek vette hűségemet, hogy erre nem tudott reagálni. Mindenre fel volt készülve, csak erre nem.
- Szóval itt hagysz... - megsértettem a büszkeségét, hallatszott a hangján
- Ha megengedi - tárgyiasságot eröltettem a hangomra, nem akartam könyörögni, és azt sem akartam, hogy lássa, hogy egy részem azt kívánta, bárcsak megtagadná a kérést és akkor nem lehetne semmi az én hibám, semmelyikükkel szemben.
- Menj, mi akadályoz? - keményedtek meg az arcvonásai és a hangja is
Felnéztem rá, és puhán kezet csókoltam neki. A szeme meglágyult, esdeklést véltem benne felfedezni, mintha kiáltotta volna, hogy: "Ne menj!"...de mentem.
- Ég önnel, királynőm!
- Veled is!
Némán kisétaltam a teremből, senki még csak szólni sem mert, csak csattogó lépteim hangoztak a trónteremben."

   Nightmare elindult, Finn pedig mellém ügetett hófehér ménjével.
- Jól vagy? - kérdezte aggodalmasan
- Persze...
- Mindenkitől sikerült elbúcsúzni aki számított?

   "Még csak két embert kellett felkeresnem, Rosa nénit, a szakácsnőt aki mindig oly jó volt hozzám és akivel annyit beszélgettem illetve Johniet. Rosa néni sírva fogadta a bejelentésem, megölelgetett és adott útravalót is, hamuban sült pogácsákat.
- Hát akkor Bettyvel nem jöttek össze a dolgok? - kérdezte még utoljára, mire elpirulva sütöttem le a szemem
- Semmi nem tudott volna be el összejönni...
- Vigyázz magadra, ha valaha erre jársz pedig látogass meg, kérlek! - utoljára magához szorított mire az én szememből is  patakzani kezdtek a könnyek
- Megígérem, Rosa néni, nagyon fog hiányozni!
- Te is nekem, Lilyke!
   A következő utam az edzőterembe vezetett ahol mint számítottam megpillantottam Johniet.
- Szia! - köszönt rám vidáman
- Szia! - megálltam mellette és mikor végzett odajött.
- Mi van a szemeddel? Sírtál?
- Elmegyek. - megdöbbent
   Beharapta a száját és bólintott.
- Nagy észak vonzóereje, mi? - kérdeztem kínosan nevetve
- Hiányozni fogsz! - öleltem meg
- Te is!
   A többiekkel csak kezet fogtam, nem jelentettek annyit."
   Bólintottam és szomorúan elmosolyodtam. Egy részem mindig a Primrose kastélyba fog tartozni.
- Tényleg, a lóval mi van? Betty neked adta?
- A kijáratnál várt a lovászfiú, kezében a felnyergelt és kantarozott Nightmare -el, és azt mondta, ez Betty ajándéka nekem. - mondtam és magamban memorizáltam a pillanatot, az utolsó pillanatomat a Primrose kastélyban.
   Gyorsan, lovon haladtunk a hintót magunk mögött hagytuk és Finn kevés emberével haldtunk észak felé. Nem siettünk nagyon, és napnyugtakor letáboroztunk, nem akartunk sötétben lovagolni. Veszélyes volt és éhesek voltunk. Első nap a tábortűz mellett midnenkit megismertem. Finn végig ölelt ahogy ültünk és aránylag későn feküdtünk le. Jól társalogtunk. A második nap is eseménytelenül telt, de a harmadikon már kezdtük érezni, hogy hűl le a levegő.
   Becsületes északi emberek módjara ez nem zavart, sőt erőt adott a tovább haladáshoz. Lovainkat nem hajszoltuk túl, éjszakánként betakartuk, mert a negyedik nap már igenis érződött a hideg. Finnt és társait sem zavarta igazán a lehülés és a minket körülvevő hó, mert észak szíve felé haladva egyre több megjelent. Az ötödik napon már dermesztő volt a hideg, de jó időt fogtunk ki és bár a nap ragyogott. Rajtam kívül mindenki bundában volt, de én bírtam, és nem akartam meleg ruhákat felvenni, jól esett ahogy a hideg a csontjaimig hatolt, feltöltött. Egy egyszerű ing volt rajtam, fölötte egy bőrkabát, és egy lovaglónadrág meg egy csizma. Ennyi volt rajtam egész út alatt és nem fáztam amikor már maga, észak királya, Finn Iceriver is vacogott mellettem. Talán ez volt a Haranwolf ajándék, nem tudtam farkassá változni, de természetfeletti volt amit leműveltem.
   A hatodik napon már delelőre járt mikor megláttuk a nagy, hegyi várost, a fővárost, Nosarocot. Libabőrös lettem a széltől, de hatalmába kerített egy érzés, egy érzés mely azt sugallta: otthon vagyok.
   Különleges építésű város volt, gyönyörű hópelyhek voltak a kőfalakba vésve, a kastély kicsi fennebb volt, a város végében, pont egy magas hegy előtt. Elakadt tőle a lélegzetem. Tömény jégből készült. Kecses, igényesen megmunkált tornyaival, falával és midnenével egyszerűen hihetetlen volt, és belegondolva, hogy ezentúl ez lesz az otthonom...
   Levakarhatatlan vigyor terült szét az arcomon miközben megállítottam Nightmaret.
- Tetszik? - léptetett mellém Finn
- Elképesztő!
- Meglátod, itt jobb lesz neked, nem vagy egyedül többé már nem! - mondta ki a szavakat amikkel elkezdtem új életem és, hogy nyomatékosítsa szavait megszorította a kezem.
- Előléptetsz személyes testőrnek? - kacsintottam
- Testőrnek? De Lily, itt bármi lehetsz: katona, nemes...királynő...
   Meglepett amit mondott, tudtam, de nem realizáltam, hogy mit is jelentek neki: a szerelme voltam.
- Ha már itt vagyok bár vehesd hasznom!
- Nem egy állat vagy akit megvettem, hogy hasznot húzzak belőle, a kedvesem vagy.
   Elpirultam és leszálltam Nightmareről. Bementünk a jégkastélyba ahol egyből szolgálók futottak elénk.
- Hogy telt az útjuk? - kacérkodott az egyikük, de Finn leintette
- A legszebb lakosztályt kérem berendezni a hölgynek.
- Erre semmi szükség, a katonák szállásán is ellennék. - mondtam zavaromban, de csak mosolygott.
   A nap folyamán megmutatta a saját kertjét, este gyertyafénynél, kettesben vacsoráztunk és utána felvitt a szóbámba. A padlóba hópehely volt vésve, hatalmas, pihepuha ágy voltes pipere asztal, ezt a lakosztályt már nőkre tervezték.
- Mit gondolsz?
- Ez tökéletes! - ugrottam a nyakába és csókoltam meg szenvedélyesen hálám jeléül.