If you fall I will carry you [ BEFEJEZETT ]

Epilógus, avagy örök hűség

~~~ 2 évvel később ~~~

Rám adták a hófehér ruhakölteményt.
- Tündöklően néz ki! - bókolt az egyik szolgáló
- Köszönöm! - mondtam és talán most, életemben először ahogy belenéztem a tükörbe ezt igaznak találtam.
A ruha váll és pánt nélküli volt. Gyémánt belsejű virágok diszítették és lefelé tágult. Szőke hajamat oldalra tűzték, de nem katonásan, hagyták, hogy a kósza tincsek az arcomra omoljanak. Nyakamban a jég szívének nevezett gyémánt lógott ezüst láncon. Ezt az ajándékot még az első a jégkastélyban töltött napomon kaptam. Nagyon értékes ajándék volt amit azóta le sem vettem. Az Iceriver család három családi ereklyéjének az egyike volt.
- Ön a legelragadóbb menyasszony akit életemben láttam - bókolt a másik szolgáló is, mire zavartan egyik tincsemet a fülem mögé simítottam.
- Köszönöm, de erre semmi szükség! - mosolyogtam szégyellősen
Amint az utolsó simításokat rendezték el a ruhámon és a hajamon a gyűrűmre néztem. Két újjammal megforgattam az újjamon és melegség árasztott el. Nem köves gyűrű volt, nem volt aranyból, ezüstből volt és rúnák voltak rávésve. Pontosabban három rúna fonódott rajta össze mesterien. Az első a szerelmet jelképezte, a második az örökkévalóságot, a harmadik a feltámadást. Az Iceriver ház családi ereklyéje volt ez is. Már évezredek óta ezzel a gyűrűvel kérték meg a férfiak leendő királynőjüket. Legenda is fűződött hozzá, de én már ebben nem hittem, a Haranwolf legenda sem volt igaz, ez sem lehet az! Gyűlöltem ezt középföldében, kiölte belőlem a tiszta hitet, az,északi legendák nekem csak mesék voltak. A gyűrű a legenda szerint feltámassza viselőjét ha az erőszakos halált halt és azért készítette el még észak első Iceriver királya mert midnennél jobban féltette feleségét akit egyszer megtámadtak. A királynő megmenekült de észak ura csak nem volt képes megfeledkezni a történtekről és beteges félelmében az ősi istenekhez imádkozott, hogy mondják meg mit tegyen, hogy megvédhesse szerelmét. Az ősi istenek meghallgatták imáit és álmában azt az utasítást adták neki, hogy birodalma legjobb kovácsával készíttessen egy egyszerű ezüst gyűrűt amin mintázatként a fennt említett három rúna kellett legyen belekarcolva majd a legnagyobb fagyok idején a király ki kellett menjen az istenerdejébe, az ősi istenek lakóhelyére és ott áldozatot mutasson be nekik. A király saját vérével pecsételte meg a varázslatos másnap átnyújtotta azt a szeretett nőnek aki aztán öregkorában, miután gyönyörű életük volt együtt végelgyengülésben halt meg. Annyira szép romantikus történet volt és minden északi hitt benne...kivéve engem.
Észak a legerősebb hatalom volt a kontinensen, már generációk óta senki és semmi nem veszélyeztette a királynőket a betegségeken kívül persze, hogy nem tudhattuk biztosra, hogy a gyűrű tényleg varázserővel bír-e, csak annyit, hogy ez az Iceriverek egyik felbecsülhetetlen értékű ereklyéje és mostmár az enyém volt...
Nem érdemeltem meg azt a kegyet amit Finn adott nekem, olyan tisztaszívű volt amilyen és sosem, de érte megpróbáltam a jóra törekedni. Emlékeztem hogy majdnem nem fogadtam el az ajánlatát amikor megérte a kezem. Szívesen lettem volna a felesége, de a felesége és észak királynője egy időben? Na nem, az már sok volt nekem.
A kastély kertjében ültünk 3 héttel ez előtt. Finnen bunda volt amit jó szorosra húzott magán, míg az,enyém nemtörődöm módon egyik vállamat félig szabadon hagyta, de onnan is csak az acél villant ki ami alatta volt. Könnyű, bőrruhában voltam. Csizma nadrág, ing és bunda. Nem volt túldíszítve, viszont a belső bélések tökéletesek lettek, hogy megvédjék gazdáját a szörnyű fagytól. A fagytól amit olybát tűnt én jobban bírtam mint bármelyik északi. Ez már rég feltűnt körülöttem mindenkinek, de sosem szerettem a "nagyon különleges vagyok" posztban díszelegni.
Éppen beszélgettünk, gyermekkorunkat tárgyaltuk, mire egyszer lesütötte a szemét, elpirult, de nyugodttságot eröltetve magára megszólalt:
- Lily....izé, emlékszem mit ígértem neked gyermekkorunkban? - meglepetten bólintottam mire felállt, letérdepelt elém és a szemembe nézett.
Tiszta elszántság és őszinteség sugárzott belőle. Gyönyörű kék szeme csak úgy ragyogott, az én Finniem, gondoltam.
- Lilianna Haranwolf, gyermekkoromban tettem neked egy ígéretet. Azt mondtam királynőmmé teszelek és mos megkérdezem. Velem maradsz jóban-rosszban? Támogatsz a sötétben és megengeded, hogy támogassalak? Leélnéd-e velem az életed? Leszel-e a feleségem?
Meghatódtam. Végigcikazott minden rossz és minden jó is az agyamon. Nem akartam királynő lenni, de igen, Finnel akartam lenni. A szívemre hallgattam, felemeltem az állát és megcsókoltam. Felkapott és megpörgetett maga körül, közben végig csókolt és pedig örömmámorban úsztam.
Most, tehát, hogy eljött az esküvőm napja izgatottan indultam ki a szobámból, csak azt sajnáltam, hogy nem az apám vezetett az oltárhoz...azt kívántam bárcsak látná mi lett belőlem ahogy a kápolna felé mentem. Egyszer csak valaki megkocogtatta a vállamat. Hátrafordultam és apámmal találtam szembe magam.
- Apám! - a szemeim megteltek könnyekkel
- Egyetlen kislányom! - szorított magához én pedig örömömben sírni kezdtem - Gyönyörű vagy, Lily, igazi királynő - törölte le a könnyeimet finom mozdulattal - Büszke vagyok rád!
- Azt hittem kitagadtál, hogy soha többé nem akarsz látni...
- Sosem tagadtalak ki, dühös voltam először de megértettem döntésed, csak nem tudtam mit mondjak, nem tudtam, hogy menjek vissza oda, de te bármikor hazajöhettél volna...
- Féltem, ahogy te - mondtam szemlesütve.
Apám szája szomorú mosolyra húzódott. Az elpazarolt évekre gondolt amiket anyám gyászolásával töltött ahelyett, hogy velem lett volna, csak akkor fogta fel, hogy mennyire eltávolodtunk mikor meghoztam a döntésem és azóta bánta a történteket, ezt a történetet olvastam le az arcáról.
- Sok mindenről kell beszélnünk, az örökségedről.
- Nem vagy annyira öreg, most meg fontosabb dolgunk van - mosolyogtam, rá majd puszit nyomtam az arcára és belekaroltam.
- A sors átírhatatlan, néhai barátommal Acellel, vagy Lord Iceriverrel is ezt akartuk, egyesíteni az Icerivereket a Haranwolfokkal, csak a halála után...Cynth olyan lett mint én anyád halála után, begubózott, nem is akart hallani a házasságkötésről én pedig ott akartam lenni neki, őt is közeli barátomnak mondhattam.
- Várj, ti egybeszántatok minket Finnel? - lepődtem meg
- Igen - mosolygott rám mire a fejemben kavarogni kezdtek a gondolatok.
A sors tényleg átírhatatlan folytottam el kitörni készülő nevetésem, a hihetetlen történet megismerése után, hát még az istenek is egybeszántak, nyugtáztam magamban de valami mégis mocorgott bennem.
Ahogy apámmal beléptünk a kápolnába mindenki felállt. Csendes zene szólt, nekem meg alkalmam volt mindent végiggondolni, az elmúlt két év...csodásan teltek, mégis egyik felem visszavágyott Bettyhez, hát igen, Betty, nem telt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna rá, hisz szerettem és ez nyomot hagyott, valami mindig felé húzott, még aznap, az esküvőm napján is. Felléptem Finn mellé a lépcsőre és megfogtuk egymás kezét. Amíg a pap mondta az összeadó szöveget egymás szemébe néztünk.
- Akarod-e Finn Iceriver Lilianna Haranwolfot hites feleségedül? - kérdezte a pap
- Akarom.
- És te, Lilianna Haranwolf.... - kezdte de ekkor kitárult az ajtó
   Mindannyian odanéztünk. Egy küldönc rohant be rajta lélekszakadva
- Kérem...most azonnal segíteniük kell - térdre esett a fáradtságtól - a Primrose ház bajban van, Betty Primroset megtámadták a déliek!
- Ez nem lehet! - sikkantottam fel, miközben bennem már nem egy jövendőbeli királynő, hanem egy elkötelezett szolga dolgozott, egy reménytelen szerelmes, sorsfordító másodpercek voltak azok, de döntöttem, tettem egy esküt amit valaha megszegtem, de most kínálkozott egy lehetőség amivel jóvá tehetem. Tudtam, hogy a szövetség érdekében Finnek katonákat kell küldenie segíteni, de én nem a háború miatt féltem, nem attól rettegtem ami a csatamezőn lehetett, hanem attól, hogy Bettynek baja esik, ezt pedig csak egyféleképpen tudtam megakadályozni.
   Gyors csókot nyomtam Finn szájára.
- Ne felejts el! - Ezt suttogtam neki, de hogy miért azt nem tudom.
   Talán valamim abban reménykedett, hogyha vége ennek az őrületnek akkor ott folytatunk mindent ahol abbahagytuk, a másik felém viszont akkor csak Bettyre tudott gondolni.
  Kifutottam a kastélyból, le az istállóba ahonnan szinte kirángattam a hirtelen támadásomra méltatlankodó lovamat. Felpattantam rá, nyereg és kantár nélkül és vágtára ösztökéltem. Oda kellett érnem, nem érdekelt mi lesz, muszáj volt megvédenem Bettyt...

   Ennek a könyvnek itt is lenne a vége. Meg szeretném midnenkinek köszönni aki elolvasta, főleg aki még szavazott is vagy kommentelt is, nagyon sokat jelent nekem a kritika. Illetve ha kíváncsi vagy Lily történetének a folytatására akkor olvasd el a "Grenade" című könyvemet ami az "If you fall I will carry you" folytatása.