A főnök

JinKook [EXTRA]

Szóval a Wattpadon őket szavaztátok meg extra résznek, ezért az ő kapcsolatukról írnék egy keveset. Nem 18+, de szerintem nagyon jó lett. Kicsi fluff is van benne, de inkább próbál megmaradni valóságosnak a sztori. Persze eltekintve attól, hogy hibrides :D

Figyelmeztetések: JinKook, boyslove, oneshot, 8900 szó!

– Jó estét! Nyitva vannak még? – nyitotta be a nyúl hibrid Jungkook egyik este egy kávézóba, mely útjába esett hazafele.
– Jó estét! Igen, még néhány percig – válaszolt a pultban ácsorgó öregúr, miközben egy fiatalabb már az asztalra felpakolt székek alatt sepregetett.
– Akkor szeretnék kérni egy forró csokit – tipegett oda a pénztárhoz, miközben letekerte nyakáról a sálat. Hideg volt már, az ősz végén jártunk, ezért rendesen felöltözött, amivel a nyúl vonásait is jól eltakarhatta, így senki sem látta, hogy óriási fülek erednek hajszálai közül.
– Kicsit, nagyot?
– Nagyot szeretnék – bányászta elő táskájából a pénztárcáját, miközben az eladó bepötyögte a gépbe az összeget.
Melengette hideg ujjait, míg várt a forró italra, és nézelődött. Kellemes kis helynek tűnt a kávézó és úgy gondolta, biztosan jó hangulatú amikor éppen nem zárás előtt állnak néhány perccel. Megfontolta, hogy benéz máskor is, de nem szeretett emberek közé menni, így ez nem tűnt túlságosan esélyesnek. Picit gondolkozott, majd a bejárat apró csengője megzavarta. Három kicsit sem szimpatikus férfi lépett be rajta miközben Jungkook végre megkapta rendelését és egy kis jótanácsot is mellé.
– Késő van már fiú, menned kéne haza, nem? – súgta halkan neki az idős férfi, ki azonnal visszasietett a pénztárhoz.
A fiatalabb is visszament a pult mögé, pedig nem tűnt úgy, mint aki végzett a dolgával. Bár nem is csoda, ezektől a vendégektől Jungkook is inkább menekült volna, mert már a kisugárzásuk is félelmet keltett benne.
– Köszönöm – markolta fel a forró papírpoharat, majd elslisszolt a három férfi mellett.
Ám mielőtt még elhagyta volna a boltot elcsípte a beszélgetés elejét, mely kíváncsivá tette. Nem is hagyta teljesen becsukódni az üvegajtót, melyen nem igazán lehetett már kilátni a sötétség miatt. Inkább csak befele, amit ki is használt. Nem számított annak a bátor személyiségnek, így magán is meglepődött, hogy nem folytatta útját a biztonságot nyújtó otthon felé.
– Na jól ment az üzlet? – szólalt meg az egyik férfi.
– Szokásos – válaszolt az idősebb.
– Akkor biztosan van elég pénzed, hogy fizess.
– Én csak a Kim családnak fizetek.
– Tőlük most senki sincs itt, szóval kénytelen leszel nekünk fizetni.
– Ezt velük beszéljétek meg, már mondtam.
– Bátor vagy öreg – folytatta ugyanaz a férfi. – De ezúttal nem megyek el üres kézzel. Vagy ideadod magad, vagy elveszem én. Esetleg kell egy kis ösztönzés? – fenyegette meg az eladót az idegen, mire Jungkook azonnal döntött és inkább útnak indult.
Legszívesebben hazament volna, mintha semmit sem hallott vagy látott volna, de a lelkiismerete nem hagyta csak így távozni. Vissza akart menni, megvédeni az öreget, ám ahhoz túlságosan gyenge és gyáva volt. Mit is kezdhetett volna ő három nagydarab idegen ellen, akik valószínűleg maffia tagok? Még belekeveredett volna valami olyanba, ami miatt az életével fizethetne egy napon. De segíteni akart, valahogy közbelépni és megmenteni az öreget. Előkapta telefonját, hogy majd a rendőrségtől kér segítséget, viszont mikor a csokiba kortyolva felnézett, megpillantott egy fegyveres férfit. Rejtve volt a pisztolya a kabátja alatt, csak azért szúra ki Kook, mert éppen nyújtózkodott a magas idegen, hogy elvegye a már kifizetett ételt az utcai árustól. Jungkook egyből zsebre vágta mobilját és lendületesen megindult felé. Nem törődött nagyon semmivel, még egy picit az udvariasságot is elfelejtette, annyira kapkodott.
– Biztosúr, segítenie kell! – kapta el a férfi karját, ki láthatóan meglepődött a történésektől.
– Ömm... Én nem-
– A közeli kávézóban furcsa alakok fenyegették a bácsit. El akarják venni a pénzét! Segítenie kell! – szakította félbe őt Jungkook.
– Oh! – döbbent le újból a rendőr.
– Melyik kávézó? – bukkant fel mögüle egy másik pasas, akit Jungkook azonnal a rendőr társának titulált.
– Elvezetem magukat oda, csak siessenek! – húzta magával a már elkapott fegyverest, hogy biztosan kövessék őt.
Nem sokat sétált Jungkook, ezért néhány pillanattal később már alig egy méterre álltak mind a hárman annak a bizonyos kávézónak a bejáratától.
– Most már elmehetsz, innentől elintézzük – nyugtatta őt kedves hangon az első rendőr, akit kiszúrt.
– De nincs szükségük a vallomásomra?
– Elég az itt dolgozóké, te ne keveredj bele! – indultak befele a rendőrök. – És köszönjük a segítséget! – hagyták ott Jungkookot az utcán.
Ám Kook nem akart elmenni. Kíváncsi volt, mi lesz a helyzetből, ezért félig az arcára tekerve sálját vegyült el a tömegben a kávézó körül, hogy nehogy felismerjék azok, akik zaklatták az eladót. Nem tartott sokáig, a három férfi kilépett az üvegajtón, majd láthatóan rosszkedvűen sietve távoztak. Jungkook nem értette a helyzetet. Nem kellett volna letartóztatni őket? Még hívni rendőröket, felvenni a vallomásokat és bevinni őket legalább egy éjszakára? Összezavarodott kicsit, ám mivel a félelmetes pasik már távoztak, visszamerészkedett a kávézóba, ahol meglepetés fogadta. A két férfi a pultnál állt, akitől pedig először kért segítséget, a magasabb, éppen ruháját igazgatta, mintha eltett volna valamit.
– Mondtuk, hogy menj el – morgott a másik pasi, ki azonnal kiszúrta Jungkookot a csengő miatt.
– Miért mentek el az idegenek? Nem kellett volna letartóztatni őket? Törvényt szegtek – értetlenkedett Jungkook.
– Semmi gond – válaszolt a magasabb. – Lerendeztük, mivel pedig bizonyíték nincs, mást nem tehettünk – mosolygott halványan. – Jó pihenést! – köszönt el a tulajtól, majd a kijárat felé indult. – Jó éjszakát! – haladtak el Jungkook mellett, ki még mindig nem értett semmit.
– Te szóltál nekik? – érdeklődött az idős férfi, miután távozott a két fegyveres ember.
– Igen. Telefonon akartam szólni a rendőröknek, de aztán megláttam a két civil ruhásat az utcán és inkább nekik szóltam.
– Ők nem rendőrök, fiú.
– Mi? – lepődött meg Kook. – Dehát... fegyvert hordanak.
– Igen, mert ők a helyi maffia emberei – fonta össze karját mellkasa előtt az idős férfi, miközben a fiatalabb folytatta a sepregetést.
– Micsoda?! – döbbent le Jungkook.
– Nem baj, nem tudhattad. Végül is segítettél, így nem gond. De legközelebb maradj ki ebből! Megütheted a bokádat, ha ennyire belefolysz a dolgokba.
– Sajnálom... Tényleg azt hittem, rendőrök – szomorodott el Jungkook. Tehát valóban tényleg nincs a környéken egy olyan ember se, aki a törvényt szolgálná.
– Már mindegy. Most már viszont tényleg menj haza! Zárunk.
– Rendben... Köszönöm a csokit, finom volt – fordult ki a kávézóból Jungkook.
– Egészségedre!