A maffia tán mégse veszélyes?/BEFEJEZETT/

☔️Esős napok☔️

Sarah vagyok. Egy átlagos 17 éves lány tele ambíciókkal, életcéllal. Minden álmom, hogy rendőr lehessek. Még 3 évem van hátra mire valóra válhat az álmom. Viszont ennyit is rólam most így első körben.

Egy esős nap volt...egy tavaszi esős nap. Éppen az iskolámban tartottam. Gyönyörű volt minden. Van valami az esős napokban ami vonz. Sok ember ez vissza taszít mármint az eső, de engem nem. Az eső hangja ahogy csepeg, az a tiszta illat ráadásképp épp nyíltak a virágok, volt rózsaszín, sárga, piros minden szín amit csak el lehet képzelni. Nagyon jól indult a reggelem, apával is beszéltem sokat most mielőtt elindultam. Anyukám meghalt szülés közben. Sajna nem ismerhettem meg, de a nyakláncot amit kaptam 16. születésnapomra abban van egy kép róla. Sétáltam még 5 percet.Beértem letettem az esernyőm és odamentem a többi lányhoz.

-Jó reggelt lányok!
-Hallod nem fogod elképzelni mi a helyzet!-mondta Nicole.
-Micsoda?-kérdezte.
-Jön valami új csáveszka.-mondta Greta.
-És?
-Elvileg valami maffia vezér fia.-mondta Nicki.
-Nem hat meg valahogy. Remélem jól fogja magát érezni itt nálunk. Na, de lepakolok.
-Nem találjátok furának, hogy pont rendőrszakra jön?-kérdezte Veronica.
-Hát kitudja lehet valakit megfigyel vagy kitudja.-mondta Greta.
-Csak nem. Meg ugyan kit? Senki nem él olyan nagyvilági életet.-mondta Panna.

A többire nem figyeltem. Nem nagyon hozott lázba ezek az "érdekes" hírek. Kimentem a kanapéra és leültem ott magamba és átnéztem az angolt. Nagy folyosója van az iskolának. Van egy L alakú kanapé, egy kisebb kanapé amin ültem és egy fotel. Rengeteg terem van nyelvi teremtől kezdve kémiai szertárig minden. Ahogy így nagyba ültem láttam, hogy szaladnak ki a lányok.

-Itt van!
-Ki? Ja ne válaszolj tudom. És mit kezdjek vele?
-Csak gyere és nézd meg.
-Jó...

Bementem az osztályban. Kerestem az új srácot. Megláttam, hogy beült mellém. Odamentem hozzá.

-Szia.
-Mit akarsz?
-Szimplán ott már ülnek csak azt.
-És?
-Felállhatnál.
-Nem rád fogok.
-Tessék?

Elkezdett vigyorogni. Leesett amit mondott majd szemrehányóan rászegeztem a tekintetem. Egy pillanatra végig mértem. Vakítóan zöldeskék szeme volt, barna haja, tetoválásai, egy fekete ingbe és egy térdénél szaggatott nadrágba volt erre még rájött a bőrkabát és a fekete edzőcipő. Kigyúrt testalkata és vakító fehér fogai is voltak amit az ember akkor is észrevesz ha nem akar. Az a tipikus rosszfiú jellege volt.

-Figyelj...nekem ott ül a barátom, tényleg lennél szíves felemelni a segged és arrébb tenni magad?
-Hát ha ilyen szépen kéred...

Ekkor felállt a székről és egy olyan helyre ült le ahol tényleg nem ült senki. Nicole mellé. Már egyből összekacsintottam a lánykával. Becsöngettek. Beadtuk a telefonunkat. Történetesen igen van barátom, nem sok ideje kb 1 hete, de abból már 6 napja nem láttam, mert lebetegedett. Elővettük a szerdai órarendet. Mivel a padban tartom a könyveim csak kikotortam a matematikát. Bejött a tanár, felálltunk, köszöntünk és leültünk. Megkérdezte az új sráctól, hogy hogy hívják honnan jött meg mennyire állt matematikából. Csak a neve erejéig figyeltem utánna bújtam tovább a Stephen King könyvem. Andrew a neve. Már levontam a következtetést róla: egy elkényeztetett kölyök akinek anyuci, apuci mindent megvesz, mindent megtehet, mert annyi pénzük van, hogy mindig kihúzzák a szarból. Mondanám boldogságot nem lehet pénzért venni, de lehet venni cicákat meg Ferrarit és valljuk be egy Ferrariban azért nem olyan rossz pityeregni. Eltelt az unalmas matek óra. Mindenki ment szünetre. Az új srác már össze is haverkodott a fiúkkal. Mindenki körülötte volt és ez az "Úr Isten de jól nézel ki" szag terjengett a levegőben. És az egész állandó nap így telt el. Végre kicsöngettek az utolsó óráról és vége lett az unalmas napnak. Új "idol" született az egész kibaszott iskolában. Már most untam ezt a körül rajongást. Elindultam haza fele. Nem esett az eső, hét ágra sütött a nap. Kicsit boldog voltam, mert szeretem a napos időt is. Egyedül a latyakot nem szeretem meg a sarat. Beléptem az ajtón. Az apám holtan terült el a folyosón, a krém színű szőnyegünk vértócsában ázott. Ledobtam a táskám és hívtam is a mentőket. Kiértek, de nyilván nem tudták megmenteni az életét...fejbe lőtték...elmentek a mentők én meg csak ültem a véres szőnyeg mellett. Elképzeltem ahogy beállít egy maszkos férfi fekete ruhában és csukjában és fejbe lövi apámat. Nem éreztem magam biztonságban ezután. Felhívtam a keresztanyám, hogy minél előbb jöjjön értem. Az estét nála töltöttem habár egy percet nem aludtam. Estére idegösszeroppanást kaptam és sírógörcsöt utánna. Féltem, hogy vajon én leszek-e a következő...Hallottam ahogy kint kopog újra az eső...azóta utáltam az esőt...