🌺1🌺

432 23 0
                                    

A nap sugarai beszöktek a redőnyök résein melyek nyugodt alvásomat segítették elő. A mai nap más volt mint a többi az iskola utolsó hetét kezdtük meg és ez azzal is járt, hogy ma van a nyelvi érettségim utolsó napja a szóbeli része amit a legjobb barátnőm is ma tesz le. Miért ilyen korán ? Kérdezhetitek. Mivel jelentkeztünk egy három hónapos amerikai nyelvtanfolyamra és holnap tudjuk meg, hogy az iskola nekünk e adja ezt a páratlan fantasztikus lehetőséget vagy sem. Édesanyám lépett be a szobámba és szólt, hogy kezdjek neki a készülődésnek ami meg is történt röpke negyvenöt perc alatt meg is történt és már indultam is az iskolába.
MÁSFÉL ÓRÁVAL KÉSŐBB
IGEN! Ilyen messze lakom az iskolámtól. Buszomról lelépve ott várt a legjobb barátnőm Dominka.
- Hello csajszi! - köszöntem neki megismételte tettemet két arcra puszi kíséretében.
- Ma akkor nálatok alszom igaz?- tette fel a kérdést sötét barna hajú barátnőm. Én egy mosoly keretében nyugtáztam, hogy így lesz és elindultunk az iskola felé. Mind ketten nagyon jól beszéltünk angolul így nem aggódtunk a fontos esemény miatt. Az iskolához érve besiettünk és vártuk a sorsunkat rajtunk kívül még hatan voltak így barátnőm aggódni kezdett amit észre is vettem rajta.
- Mi a baj Domi?- kérdeztem meg tőle és meg fogtam hozzám közelebb eső kezét.
- Nézd mennyien vannak és ha nem mi kapjuk a lehetőséget? Már mindent kitaláltunk, hogy hova megyünk és mikor a suli és az edzéseid mellett, és annyi dolgot tettünk meg ezért az egészért!- igen ez így volt sokat fejlesztettük az angol tudásunkat és sok pénzt tettünk félre annak ellenére, hogy munkánk is lesz az adott családban elő gyerekekre kell vigyázni ugyanis a szülők elvileg eléggé elfoglaltak. Meg persze nekem ott volt a lehetőség, hogy röplabda edzéseket folytassam.
- Tudom, de hé ha nem így lesz akkor a sors úgy akarta, hogy itthon legyünk.- mosolyogtam el amit lágyan viszonzott felém. Vártunk és vártunk majd először én kerültem sorra eléggé könnyű tétel húztam már mint a nyelvvizsgához képest.  Negyed óra múlva boldogan  jöttem ki. Abban pillanatban hívták be barátnőmet akinek csak felmutattam hüvelykujjamat, hogy minden rendben lesz mert tudtam, hogy így lesz.  Ő is negyed  órával később boldogan jött ki majd megbeszéltük mi is történt bent majd megszólaltam.
- Ha ezen után nem mi kapjuk az utat akkor bolondok.- Mosolyogtam össze Domival. Úgy döntöttünk ránk fér valami erősebb így azt beszéltük meg iszunk valamit egy belvárosi bárban majd csak utána megyünk haza, hiszen egy hatalmas teher esett le a vállainkról. Amint oda értünk kedvenc helyünkre én rögtön kertem egy gin persze tonikkal barátnőm pedig egy vodka red bullt. Ki ültünk és rögtön koccintottunk a jól sikerült vizsga miatt. Már csak a holnap van hátra akkor derül ki minden. Beszélgetésbe kezdtünk italunk iszogatása mellett.
- És, hogy vagy a szakítás miatt?- erre én csak elhúztam a számat és megigazítottam rózsaszín lencséjű retro szemüvegemet az orromon.
- Bevallom hiányzik, de megcsalt és nem értem neki annyit, hogy hűséges legyen hozzám így annyira rosszul nem érint. Meg úgy őszintén láttad a csajt szerintem én sokkal jobban nézek ki.- dobtam hátra hajamat, hogy minél jobban bele éljem magam a nagy arcú szerepébe. Barátnőm jó ízűen nevetett egyet ami nekem is mosolyt csalt az arcomra ezzel teljesen kiesvén szerepből amit próbáltam eljátszani.
- Istenem ha nem ismernélek azt hinném bolond vagy ami így is van, de tudod jó értelemben.- húzta lentebb szemüvegét, hogy rám tudjon kacsintani. Még beszélgettünk a suliról az ő szerelmi életéről. Tudni kell Dominikáról, hogy teljesen elzárkózott a szerelemtől senki felé nem mer nyitni, de majd ez változni fog én érzem. Mikor az utolsó korty is elfogyott az italunkból elindultunk haza. Így, hogy nem egyedül kellett megtennem ezt a hosszú utat nem is volt olyan hosszú. Mikor végre beértünk a házba amit otthonomnak hívok tizennyolc éve anyám büszke mosolya fogadott amit nem teljesen értettem.
- Mi az anya?- tettem fel a legértelmesebb kérdést ami eszembe jutott.
- Most hívott az iskola. Mind a ketten 100% érettségit tettetek le angol nyelvből.- mosolygott büszkén édes anyám. Barátnőmmel nagyon örültünk hiszen így nagyon nagy eséllyel mienk a lehetőség, de attól meg nem bízzuk el magunkat ne, hogy csalódás érjen minket. Elmeséltük anyunak a napunkat majd a szobámba mentünk és megnéztük a bosszúállók utolsó részét mivel én imádom a marvelt barátnőm meg szimplán szereti ezért szívesen megnézi velem. Ezért is imádom ezt a lányt. Mire vége lett a filmnek könnyeimet törölgettem.
- Mindig sírsz Tony és kapitány sorsán pedig most látod kb hatodjára.- mosolygott barátnőm.
- Tudom, de olyan szomorú.- mondtam szipogva. Majd elmentünk fürdeni barátnőm éppen a kádban ült mikor átküldött nekem valamit. Olvastam amit küldött majd megforgattam éj zöld szememet. Történet teljesen rám és az ex barátom történetére hasonlított. Itt is megcsalták a lányt, mert nem akarta odaadni szüzességét túl korán. Olvasva a sorokat nem bántam meg, hogy nem adtam neki magam. Anya mindig azt mondta ,,kislányom majd jön valaki aki várni fog rád és mindent meg tesz azért, hogy veled lehessen" csengtek anyám szavai a fülembe. Dominika végzett a fürdéssel. Mikor én is végeztem és visszatértünk szobámba. Be is dőltünk az ágyba ami az nap a legjobb érzés volt a világon. Még beszélgettünk a holnapról, hogy mit vegyek fel és aztán lassan az álom magával ragadott és agyamat magával vitte az álmok világába.
ÁLMOMBAN
Éppen egy Los Angelesben voltam az óceán pártján ülve néztem a tájat mikor leült mellém egy fiú és megkért, hogy csókoljam meg amire nemet mondtam majd megkért, hogy beszélgessek vele míg valakik el nem tűnnek így is lett majd a fiú megköszönte és tovább ment.
Majd felébredtem és tisztáztam magamban, hogy furcsa volt aztán vissza aludtam izgatottan várva a holnapot, hogy mi lesz az álmunkkal...

EZ LENNE AZ ÚJ TÖRTÉNET. HA TETSZIK KÉRLEK NYOMJ RÁ A KIS CSILLAGRA 🌺❤️⭐️

Nyaralunk?! (Befejezett)Hikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin