Gyűlöllek, Szerelmem

3.

A fekete köpenyes, aki még mindig nem árulta el a nevét, hosszú folyosókon vezetett végig. Egyszer csak megállt egy ajtó előtt.
- Ne mondj semmi meggondolatlant és akkor talán életben hagy- szólt rám, majd benyitott a szobába.
Egy piercinges alakot pillantottam meg odabent, aki feltehetőleg ránk várt.
- Elmehetsz, Itachi!- utasította a kísérőmet, mire az becsukta maga mögött az ajtót.
Akaratlanul is félni kezdtem. Elég ijesztő volt ez az alak és senki más nem volt a helyiségben rajtunk kívül. A kezeim még mindig meg voltak kötözve, így esélytelen volt a szökésre gondolni. A fickó nem tűnik valami gyenge legénynek.
- Sejtelmed sincs miért hoztunk ide, igaz?- kérdezte megtörve a csendet.
- Gondolom a szemem miatt- válaszoltam bátortalanul.
- Ha csak az kellene, már rég halott lennél- közölte szárazon a piercinges alak.- Arra gondoltam, hogy csatlakozhatnál az Akatsukihoz. Amúgy sincs hová menned ezek után...
- Esetleg, ha megtudhatnék erről az Akatsukiról egy-két dolgot...- próbálkoztam.
- Hát hogyne... Én vagyok a szervezet vezetője, Pain. A célunk pedig az, hogy elhozzuk a világra az igazi békét. De előtte a nagy nemzeteknek át kell élniük azt a fájdalmat, amit mi is megtapasztaltunk. Az út a tervünk felé még hosszú. Egyelőre elfogadunk minden felkérést, hogy összegyűjtsük a szükséges anyagiakat. De már egyre szélesebb körben vagyunk ismertek. Szóval, csatlakozol hozzánk?
- Gondolom, ha nemet mondanék, megölnétek- szóltam, mire Pain bólintott.- Akkor egyértelmű, hogy csatlakozok.
- A szervezet kétfős csapatokban végzi a feladatait.
- És ki lenne a társam?- kérdeztem félve.
- Nem hiszem, hogy találkoztál vele ezelőtt. A neve Hidan.
Azonnal bevillant az az alak, aki nemrég megpróbált rám mászni, mire rémülten kezdtem könyörögni Painnek.
- Nem kaphatnék valaki mást, kérlek!- kérleltem, mire ő elég fura képet vágott.- Mondjuk azt, aki idehozott?
- Neki már van társa.
- Na és ha cserélnénk?- kérdeztem előszedve életem legcukibb kérlelő arckifejezését.
- Ha abbahagyod ezt az idétlen mosolygást, akkor legyen.
Örömömben ugrálni kezdtem, mire Pain eléggé örültnek nézett. Aztán eltávolította a kezemet szorító kötelet és a kezembe nyomott egy fekete köpenyt, amilyent Itachiék is viselnek, és kaptam egy gyűrűt is. Magamra kaptam a köpenyt és Pain utasítására elindultam, hogy megkeressem Itachit. A rejtekhelyen kívül találtam rá, a földön ülve. Odasétáltam hozzá, és lehuppantam mellé.
- Látom sikerült féken tartanod magad- jegyezte meg szórakozottan.
- Aha, és képzeld, én leszek az új társad.
- Nem mintha érdekelne, de mi lesz ezután Kisaméval?
- Ő kapja Hidant- mondtam.
- A szerencsétlenje...
Halk nevetésben törtem ki, mire Itachi rám pillantott.
- Elég jó passzban vagy, ahhoz képest, ami veled történt.
- Ez csak a látszat- sütöttem le a szemem.- Csak nem akarom rajtad kitölteni a haragomat, amit a szüleim gyilkosa iránt érzek. Végülis, te az előbb megmentettél attól az idiótától.
Itachi rám sem pillantva hallgatott, mire furán néztem rá.
- Mi az?- kérdeztem.
- Nem tudod, kik végeztek a szüleiddel?
- Nem láttam az arcukat- ráztam meg a fejem.- Te nem fogod elmondani, igaz? Gondolom az is egy "titkos" küldetés volt, ezért nem adhatsz ki róla semmilyen információt.
- Mondhatjuk így is...- elég zavaró volt a folyamatos hallgatása.
Végül inkább eltereltem a témát és róla kezdtem kérdezősködni. A franc se gondolta, hogy ilyen érzékeny témába nyúlok bele, ezért kezdhettem bocsánatot kérni.
- Ne haragudj, én nem akartam...- szóltam a szám szélét rágva.
- Semmi baj, nem tudhattad.
Többet senkitől nem kérdezek semmit a családjával kapcsolatban, te jó ég! Máris elcsesztem a beszélgetésünket, pedig olyan rendes volt velem végig.
- Azt hiszem én inkább bemegyek- mutattam az épület felé.- Igaz is, hol fogok aludni?
- Gyere, megmutatom.
Itachival elindultunk vissza a rejtekhelyre.