Gyűlöllek, Szerelmem

12.

Mivel már nem csak a nagy nemzetek ninjáinak, hanem az Akatsukinak is ellenségnek számított Itachi, nem tehettünk mást, mint keresni egy biztonságos búvóhelyet. Mivel nekem nem kis tapasztalatom volt ilyen térem, elvezettem Itachit az egyik gyakran használt búvóhelyemre. Régebben a szüleimmel sokszor jöttünk ide, mert ez számított a legjobban elrejtett, ezáltal a legbizonságosabb rejtekhelynek. Olyan is volt, hogy egyszerre egy hetet töltöttünk itt. Máshol ezt nem mertük megtenni.
A magas hegybe ágyazott barlang semmit sem változott, mióta utoljára itt jártam. Mindig szerettem itt lenni, mert úgy éreztem, itt tényleg senki nem találhat ránk és teljes biztonságban vagyunk, akárhányszor csak itt töltjük a napokat. Talán furán hangzik, de rengeteg csodás élményem köt ehhez a helyhez.
Az emlékek hatására könny szökött a szemembe, de még azelőtt letöröltem, hogy Itachi észrevette volna. Hirtelem odaléptem hozzá és átöleltem.
- Mi a baj?- kérdezte aggódóan.
- Szeretet hiányom van...- panaszkodtam.
- Pedig én szeretlek- mondta ki, mire arcom piros színt öltött.
- Én is téged- szóltam, majd megcsókoltam.
- Szeretnél mesélni róla?- kérdezte, mintha kitalálta volna a gondolataimat.
- Végülis... legalább telik vele az idő.
Egymás mellet ülve helyezkedtünk kényelembe, majd elkezdtem mesélni neki a gyerekkoromról. Igazán meglepett, hogy minden érdekelte velem kapcsolatban, és őszintén örültem is neki. Az csak még boldogabbá tett, hogy magáról is szívesen beszélt.
Jól esett kiadni magamból életem minden fájdalmas és örömteli történeteit. Még mindig furcsának éreztem magam a történtek miatt, hogy a szüleim gyilkosával készülök letölteni életem hátralévő részét. De amikor ez a fejembe férkőzött, mindig arra gondoltam, hogy megérdemel egy második esélyt. Hiszen akkor még nem is ismert. De most, hogy őszinte volt velem mindenben, kész voltam újra megbízni benne.
- A háború hamarosan elkezdődik- szólalt meg hirtelen.- De még ötletem sincs, hogy mihez kezdjünk Madara ellen.
- Ennyire lehetetlennek hangzik, hogy legyőzzük?
- Rossz beismerni, de igen. De talán, ha összefognánk fel tudnánk venni vele a versenyt.
- Akkor mire várunk?- kérdeztem eltökélten.
- Nyugalom, Akira. A háború még ki sem tört.
- Hogy lehetsz ennyire biztos benne? Az út Konohától idáig négy nap volt. Azalatt sok minden történhetett.
- Mint már említettem egyszer, megvannak a forrásaim. Tudok ezt-azt.
- És ahogy akkor, gondolom most sem fogod elmondani, hogy mik a forrásaid- mosolyodtam el a fejemet fogva.
- Eltaláltad...
Nevetve megráztam a fejem, és Itachi szemébe néztem.
- Tudsz még valamit, amit elmondhatnál a Madara- dologról?
- Konkrétat nem. Csak feltételezéseim vannak.
- Még pedig? Nem hiszem el, hogy mindent úgy kell kihúznom belőled...- méltatlankodtam.
- Megeshet, hogy el akarja majd venni a Rinneganod. De mint mondtam, ez még nem biztos.
- Hát ez jól hangzik- húztam el a szám.- De ettől még segítenünk kell Narutoéknak.
- Amikor eljön az idő, mindenképpen.
- Olyan titokzatos vagy- ráztam meg a fejem.- Meg fogok őrülni melletted.
- Azért annyira nem vagyok szörnyű...- mondta nevetve.
- De, pont annyira szörnyű vagy- motyogtam, mire magához húzott és adott egy puszit a homlokomra.
A kezét elengedve fogtam magam és az ölébe hajtottam a fejem, majd lehunytam a szemem. Fárasztó volt ez a négy napi gyaloglás, kezdtem úgy érezni, hogy elnehezedtek a szemhéjaim. De mégse tudtam nyugodtan pihenni, mert rossz előérzetem volt. Valahogy azt éreztem, hogy nem leszünk sokáig ilyen biztonságban. Emiatt fel is ültem és elkezdtem alkalmazni az érzékelő képességem. Így megérzem, ha közeledik felénk valaki.
- Mi a baj?- kérdezte Itachi, amint meglátta az arckifejezésemet.
- Valaki jön. Nagyjából ötszáz méterre van tőlünk, de nem halad gyors tempóban.
- Felismered a chakráját?
- Nem, de nincs egyedül. Ketten vannak. Várj, az egyikük Hidan lesz az. De fogalmam sincs ki a másik.
- Bárki is az, tűnjünk el innen- javasolta Itachi.
Minden további nélkül hallgattam rá, és az ellenkező irányba távoztunk. Velük ellentétben mi igyekeztünk minél gyorsabban haladni. Mindenképpen tartanunk kell a távolságot.
- Kerülőúton visszamegyünk Konohába. Valami nagyon nincs rendben- mondta Itachi gondterhelten.
- Oké. Amúgy a másik személynek, aki Hidannal jön, hihetetlen chakrája van. Meg se tudnám magyarázni, milyen. Nem akarom ezt mondani, de lehet...
- ... hogy Madara van a nyomunkban- fejezte be az Uchiha.
- Igen.
Gyorsítottunk a sebességünkön és egy pillanatra sem megállva haladtunk Konoha felé.