Gyűlöllek, Szerelmem

15.

Egy gyönyörű szobában ébredtem. Az ablakon beszűrődő napfény láttatni engedte a teljes berendezést. Zavartan kezdtem forgolódni, amikor belépett a helyiségbe Itachi.
- Jó reggelt!- mondta mosolyogva.
- Mit keresünk itt? Mi történt Madarával és a többiekkel? Egyáltalán hol vagyunk?!
- Konohában, hát hol máshol? De elég kalandos álmod lehetett, ha ilyeneket fecsegsz...- szólt szókazottan és leült mellém az ágyra.
- Ez nem álom volt! Ott voltunk a harcmezőn, aztán jött az a Végtelen Tsukuyomi cucc és most itt ébredtem- magyaráztam idegesen.
- Csak álom volt, nyugodj meg. Nem volt semmilyen harc a közelmúltban.
- Na de...- kezdtem, de belém folytotta a szót.
- Csak rossz álom volt az egész, hidd el! Gyere menjünk reggelizni.
Azzal kézen fogott és levezetett a földszintre. Halvány lila gőzöm se volt, hogy hol vagyok és mi ez az egész. Egyáltalán nem volt ismerős a ház és Itachi is furán viselkedett. Hogy érti, hogy nem harcoltunk sehol? Hiszen háború volt.
Lent összefutottam Sasukéval is.
- Mondd, te se emlékszel a háborúra?- kérdeztem köszönés nélkül.
- Miféle háborúra? Nem volt itt semmilyen háború. Amúgy meg neked is jó reggelt- motyogta, mire legyintettem egyet.
Miért nem emlékeznek a háborúra? Agymosást végeztek volna rajtuk? De akkor én se emlékeznék semmire. Nem értem ezt az egészet...
- Ne vágj már ilyen fejet- szólt rám Itachi mosolyogva.- Mondtam, hogy csak álom volt az egész. Nincs semmiféle háború, és nem is lesz.
- Már mondtam, hogy nem álom volt! Ott harcoltunk Madara ellen, aztán történt valami és itt tértem magamhoz.
- Csak annyi történt, hogy felébredtél...
- Nem hiszem el, hogy te nem emlékszel semmire!
- Mivel én nem álmodtam ugyazt, mint te...
- De ez nem álom volt!- kiáltottam, mire Itachi meglepetten nézett rám.- Mi van, ha baja esett a többieknek?
- Senkinek nem esett baja, legfennebb a dobhártyámnak.
- Bocsi... Akkor Naruto?
- Ma az öcsémmel indulnak küldetésre.
- Na és... Gaara? Meg a többiek?
- A Kagék is mind jól vannak.
Megragadta a kezem és az ölébe húzott, én pedig átkulcsoltam a nyakát.
- Neked aztán nem semmi a fantáziád- jelentette ki visszafolytva a mosolyát.
- De én ezt nem elképzeltem, ez tényleg...- kezdtem, de nem engedte, hogy befejezzem.
Amikor pedig megcsókolt, már nekem sem volt kedvem beszélgetni. Inkább csak élveztem a pillanatot.
De továbbra sem akartam elhinni, hogy ez egy rossz álom lenne. Lehetetlen, hogy ezt az egészet álmodtam volna. Muszáj beszélnem Narutoval.
Délután el is határoztam, hogy felkeresem és megdumáljuk a dolgokat. Sikerült hamar megtalálnom, de nem akartam egyből belecsapni a közepébe. Ha Naruto se emlékszik semmire, őt eléggé felzaklathatja, ha előállok a háborús-dumámmal. Úgyhogy elkezdtem tapogatózni.
- Na és... hogy érzed magad a múltkori után?- kérdeztem.
- A múltkori? Ja, hogy arra gondolsz! Kemény harc volt, azt hittem sose lesz vége...- kezdte, mire felcsillant a remény a szememben.
Majd rögtön ki is aludt.
- Azt hittem, soha nem fogom megverni azt az alakot ramenevésben. Elképesztően kitartó volt! De végül én nyertem.
Fáradtan sóhajtottam egyet. Szóval ő sem tud semmiről.
- De most mennem kell küldetésre Sasukéékkal. Majd találkozunk!- intett egyet és már el is tűnt.
Lassan ballagtam vissza a házhoz, amiben felébredtem. Akkorra már csak Itachit találtam ott. Felmentem hozzá a hálószobába, és végigfeküdtem az ágyon.
- Nem hiszem el, hogy senki nem tud semmiről...- motyogtam halkan.
Itachi kedvesen mosolyogva nézett rám, majd fölémhajolva megcsókolt. Élveztem minden egyes érintését, miközben folyamatosan suttogott a fülembe.
- Csak egy rossz álom volt, Akira. El kell felejtened, csak a képzeleted játszott veled. Nem volt igaz belőle semmi sem.
Lassan kezdtem azt hinni, hogy igaza van. De mégis... valami nagyon nem stimmel most ezzel a világgal.