Gyűlöllek, Szerelmem

11.

Hirtelen felnézett rám, ekkor észrevettem az arcán lefolyó könnycseppeket.

-Akira szemszöge-

Nehéz volt megszólalnom és mondanom bármit is. Már azt a döntést is nehéz volt meghoznom, hogy Itachi után jöjjek vagy ne. De amikor Naruto emlékeztetett, hogy Sasuke éppen meg a karja őt ölni, azonnal éreztem, hogy meg kell mentenem. A szívem egyszerűen felé húz, miközben egy részem mégis gyűlöli őt. Mégse tudnám hagyni, hogy meghaljon, pedig megesküdtem, hogy bosszút állok a szüleim gyilkosán, de őt nem tudnám bántani. Hiszen már csak ő maradt nekem.
Anya, apa, kérlek bocsássatok meg! Én képtelen vagyok teljes szívemből gyűlölni őt.
- Nagyon sajnálom- szólalt meg ismét Itachi.
- Azt jól teszed...- hajtottam le egy pillanatra a fejem, amíg letöröltem a könnyeimet.
Aztán újra felnéztem rá.
- Utálom, hogy nem tudlak téged gyűlölni. Túlságosan szeretlek ahhoz, hogy utáljalak. Pedig tisztában vagyok vele, hogy azt kellene tennem- mondtam, majd lassan átöleltem.
Meglepetten karolt át, majd szorosan magához húzott. Szorosan, szinte megfolytva őt öleltem át a nyakát. Nehezen ugyan, de el kellett engednem, mert még volt pár elintézetlen ügyünk.
- Hagyj már, Naruto! Mondtam már ezerszer, hogy nem teszek le erről- közölte idegesen Sasuke.
- De mégis...- kezdte Naruto.
- Kuss legyen!
- Öcsém!- kiáltotta Itachi, mire mindketten felénk néztek.- Elmondhatnám az igazságot, de... inkább megtartom magamnak.
- Mivan?- kérdeztük mindhárman egyszerre.
- Viszont már nem szándékozom a kezed által meghalni.
- Azt majd meglátjuk- mondta Sasuke.
- Maradjál csak ott!- közöltem, mire az Uchiha összeszűkített szemekkel nézett rám.- Már egyszer közöltem, hogy nem fogom engedni, hogy megöld. Miért kell mindig mindent többször elmondanom?
- Nem kértem az engedélyed.
- Hát én leütlek- mondtam mérgesen.
Naruto eközben átvándorolt a mi oldalunkra, mire Sasuke furcsán kezdte méregetni.
- Sasuke...- kezdte az Uzumaki.- Hagyj fel a bosszúddal. Semmire nem mész vele.
- Azt hiszed azért, mert meg tudtál győzni, hogy térjek vissza Konohába, minden tervemről lebeszélhetsz?- kérdezte Sasuke ingerülten.
- Ez a csávó rettentően idegesítő- sóhajtottam.- Mihez akarsz kezdeni vele?
- Ha megtudja az igazat, azzal csak gyűlne a dühe. És ezúttal nem irántam- elemezte ki Itachi a helyzetet.
- Ezzel nem lettem okosabb- mondtam.
- Csak engedd, hogy beszéljek vele.
- Majd ha levágtam a karjait! Szerinted ezzel lehet dumálni?
- Meg kell próbálnom.
- Na de...
- Csak bízz bennem- mosolygott Itachi.
Nehezen ugyan, de engedtem, hogy bepróbálkozzon Sasukénál a beszélgetéssel. De a fejemben halott volt ez az ötlet. A fiatalabb Uchiha túl forrófejűnek néz ki egy nyugodt beszélgetéshez, amit Itachi készül vele folytatni.
Narutoval meredten néztük a két Uchihát, akik távolabb sétáltak és legnagyobb meglepetésemre beszélgetni kezdtek. Egyszer csak Sasuke a kezébe temette az arcát, mire furán néztem Narutora.
- Most mi van?- kérdeztem.
- Fogalmam sincs...
Nemsokára a két fivér visszasétáltak hozzánk.
- Bocs az előbbiért, Akira- szólt Sasuke, mire eltátottam a számat.
- Te megfenyegetted, vagy mi ütött belé?- néztem Itachira.
- Ami azt illeti tőlem is bocsánatot kérhetnél- szólalt meg Naruto sértődötten.
- Azt már nem. Egy legyen elég- mondta Sasuke, mire ők ketten heves vitába kezdtek.
- És most mi lesz velünk?- kérdeztem Itachit.
- Remélem nem akartok elfogni- jegyezte meg a szőke szórakozottan.
- Nem. Otthagyjuk az Akatsukit- közölte Itachi, mire mosolyra húzódott a szám.
- Miért nem jössz vissza a faluba, bátyám?
- Öcsi, ettől még szökött ninja maradok.
- Na de...
- Majd legközelebb- mondta Itachi és megbökte Sasuke homlokát.
- Látom meg mindig nem szoktál le erről...- szólt Sasuke mosolyogva.
A nap azzal zárult, hogy Itachival elhagytuk Konohát. Kezdhetem előlről azt, amit ezelőtt csináltam. De a bújkálás Itachival már nem hangzott olyan rosszul.