9.

2K 150 2
                                    

- Emlékezz vissza az esetre, amikor valaki megölte a szüleidet és az Akatsukihoz vitt téged.
- Azóta is arra várok, hogy megtudjam ki volt az, és szabadjára engedjem a gyűlöletem, amit iránta érzek.
- Akkor készülj fel, mert most elmondom, hogy ki volt az.
- Akkor jól sejtettem, hogy végig tudtad...- suttogtam.- Ismerem én is, ugye?
- Én voltam az, Akira- mondta ki, mire egy világ omlott össze bennem.
Óráknak tűnő pillanatokig csak haladtam mellette, miközben a könny összegyűlt a szememben. Amikor felfogtam a hallottakat, és visszajátszottam magamban az akkori eseményeket, immáron tudva, hogy Itachi volt az, aki követett minket, egy könnycsepp lefolyt az arcomon. Bevillant a kép, ahogy leszúrja őket, miután egy szemtechnikával szenvedésbe taszította őket. Idegesen, totál reményvesztetten csaptam a mellkasára.
- És ezt eddig egy szóval se tudtad mondani?- kiáltottam idegesen.
A meglepettségtől még az utánunk loholó Sasuke is megállt egy pillanatra.
- Akira...- kezdte Itachi, de rögvest belefolytottam a szót.
- Ne mondj semmit, meg se szólalj! Eléred, hogy belédszeressek, és aztán kinyögöd, hogy te vagy a szüleim gyilkosa. Mégis hogy képzelted ezt? Hogy tudtál szemrebbenés és minden bűntudtad nélkül végig hazudni nekem? Egész idő alatt csak kamu volt az egész "szeretlek"- duma, amit beadtál nekem? Nem volt elég, hogy megfosztottál az emberektől, akiket mindennél jobban szerettem, még ezt is eljátszottad velem! Mivel érdemeltem ezt ki szerinted?- ordítottam egyenesen az arcába.
Hirtelen a kezemért nyúlt, de azonnal elrántottam onnan.
- Ne érj hozzám! Többé már ne... Utállak, Itachi, egyszerűen gyűlöllek!- mondtam ki végül és azonnal tovább álltam onnan.
Fogalmam sem volt merre megyek, csak futottam. A könnyeim áradatként potyogtak a szememből, nekem pedig eszemben sem volt megállni. Amikor elhagyott minden erőm, lerogytam a földre és lerángatva magamról az Akatsuki köpenyem, messzire hajítottam azt. Fejemet a kezembe temettem. Képtelen voltam tisztán gondolkozni, csak egy gondolat járta át az eszem. Megölte őket és hazudott nekem, mindvégig. Még szemrebbenés nélkül ágyba is vitt. Én pedig engedtem neki, mert végtelenül szerettem. Mert azt hittem, hogy szeretnem kell, hiszen ő mentett meg Hidantól. Hiszen annyira kedves volt velem, és szeretett. Tényleg azt mondta, hogy szeret. Hogy a fene esne beléd, te átkozott!
- Menj a francba, Uchiha Itachi...- szólaltam meg összeszedve minden erőmet.
Hogy lehet valaki ennyire szemét alak?
Hirtelen valaki leült mellém és óvatosan rátette a kezét a vállamra.
- Veled meg mi van?- kérdezte Naruto.
- Ja, csak te vagy az- mondtam elcsukló hangon.- Igazság szerint most el kellene fognom téged, de ha nem haragszol, akkor most kihagyom.
- Hát ezt annyira nem veszem a szívemre. Mi történt? Nem tűnsz olyan kegyetlennek, mint a többi Akatsukis...
- Csak azért dolgoztam nekik, hogy nem öljenek meg. És azért, mert ott volt ez az idióta barom, akit most annyira utálok, hogy el se tudom mondani. Elegem van belőle.
- Itachi? Mit vártál egy olyantól, aki megölte az egész klánját?
Erre a kérdésére nem válaszoltam, csak megtöröltem a szemem.
- Mit tett veled?- kérdezte aggódva.
- Megölte a szüleimet. És nem mondta el nekem eddig, csak most. Az az idióta elérte, hogy totálisan szerelmes legyek belé.
- De hisz az előbb mondtad, hogy utálod őt...
- Utálom a gyilkost, aki végzett a szüleimmel és hazudott nekem. De szeretem a pasit, aki vigyázott rám. Hogy lehet valakit egyszerre szeretni és gyűlölni?- kérdeztem fájdalmas arccal.

Gyűlöllek, SzerelmemDonde viven las historias. Descúbrelo ahora