Queen of The Death (Ricky Horror)

2. rész

Fejem sajgott, a fülem sípolt és ennek tetejében nem tudtam hol vagyok. Hosszú, kékes lila tincseim elfedték az arcom az előre bukott póztól. Miért is vagyok ilyen helyzetben, arra még jó magam sem jöttem rá. Próbáltam volna mozdulni, de lánc csörgés volt a válasz rá. Fejemet lassan emeletem fel, hogy szemügyre tudjam venni a környezetem. Egy hatalmas helyiségben voltam, ahol a falak már kopott és koszos arcukat mutatták. A fényviszonyok elég rosszak voltak, éppen, hogy lehetett látni valamit, egy lámpa pislákolt csak felettem. Miután tudomást szereztem a külvilágról, akkor jöttem rá, hogy térdelek a földön és a csuklóimon erős bilincsek vesztegeltek, amihez falba rögzített láncok kapcsolódtak. Olyan voltam, mint egy szerencsétlen kivert kutya, akit kidobott a gazdája. Ki voltam szolgáltatva és ha kellene se tudnám rendesen megvédeni magam. A fekete, bársony köpenyem több helyen is el volt szakadva. Fortyogott bennem a düh, hogy ezt tették a kedvenc ruhadarabommal. Boszorkány létünkre, azért nők vagyunk és minket is idegesítenek ilyen dolgok. Ami viszont még nagyobb haragot váltott ki belőlem, hogy az ellenség kezébe kerültem és valószínűleg nem fognak túl kedvesen bánni velem.
Pár perc múlva a helyiség végében lévő hatalmas, fém ajtó kezdett el fülsértő hangon nyikorogni, ezzel adva jelét, hogy valaki vagy valakik éppen belépni szeretnének. Lépések hangját hallottam, miután behúzták maguk után az ajtót. Nem egy ember volt, hanem több. Nem is akartam rájuk nézni, mert csak szemén köpni tudtam volna őket, ami nem éppen lett volna nőies bemutatkozás. Bár kit érdekel az egész, ha éppen láncra vagyok verve. Fogadni mernék, hogy ők sem jobbak semmivel sem. Lábukból ítélve megálltak előttem egymás mellett és egy darabig csak néztek. Öt pár cipőt láttam magam előtt.
-Nem akarsz mondani valamit kislány? - szólalt meg az egyik. Fogaimat csikorgatni kezdtem, erre a kifejezésre. Lehet fiatalabb vagyok náluk, de akkor sem vagyok kislány. Ha legalább csak sejtenék, hogy mire tudnám őket rávenni, akkor nem ezt gondolnák. A tag, akihez tartozott a hang, elém lépett és leguggolt, majd állam alá nyúlva hirtelen mozdulattal maga felé emelte a fejem. Arca karakteres volt, amit a smink mégjobban kiemelt. Nyaka és a kézfeje tetovált volt, vagyis ennyit engedett láttatni a ruha. Mogyoróbarna szemeibe nézve teljes nyugalmat láttam. Nem erre számítottam, hanem haragra és mérhetetlen gyúnyorosságra, de valahogy nem éreztem azt, hogy ez őszinte lenne. Arcom ideges grimaszba torzult és nem tudtam megállni, hogy tényleg ne köpjem le. Letörölte az arcáról a nyálat, de már ő sem volt annyira nyugodt. Keze ökölbe rándult és már lendítette volna az irányomba, mikor közbeléptek.
-Chris, ne! - kiáltott a társa. A hang irányába fordítottam a szemem és azt láttam, aki a pajzsot húzta fel. Alacsonyabb termetű volt az előttem guggolónál, velem lehet egymagas. Szeme világoskék színű, és valami olyat láttam benne, amit nem tudtam megmagyarázni. Éreztem rajta, hogy ő nem olyan, mint a másik négy, volt benne valami más.
-Ne szólj bele Rick! - teremtette le ezek szerint Chris.
-Haver, tényleg igaza van. - értett egyet egy másik is a kék szeművel. Őt is szemügyre vettem a hajam alól. Átlagos testfelépítése volt, oldalt felnyírt haja és szakálla barna. Fekete öltönyt és inget viselt. Orrában egy karika piercing csillogott.
-Mi van veletek? - pattant fel Chris. - Nem az lenne a dolgunk, hogy meg mutassuk kik vagyunk?
Erre a kérdésre kitört belőlem a nevetés. Nem így terveztem, de kiszakadt.
-Miért, kik vagytok ti? - néztem rájuk gúnyosan. - Cirkuszból szabadult személyzet?
A neon zöld hajú férfi, aki leütött, jobbra biccentette a fejét, majd szemei elsötétültek. Torkomban megszorult a levegő és fulladni kezdtem. Heves köhögésben törtem ki, mikor engedett a szorításon. Levegő után kapkodva próbáltam szabályozni a légzésem. Nem volt elég figyelmeztetés ez nekem, ezért bele kötöttem egy másikba is.
-És te mit tudsz? - biccentettem a hosszú, szökésbarna hajú srác felé. - Talán szivárványt fingani?
Láttam rajta, hogy több se kellett neki és máris cselekedett. Fura érzés fogott el, ahogy mélyen és frusztrálóan nézett sötétszürke szemeimbe. Vesémbe is bele látott. Egyből rájöttem mire készül, ahogy emlékfoszlányok kezdtek keringeni a fejemben. Tudja irányítani az emberi elmét. Ügyes, meg kell hogy mondjam, de rossz emberrel kezdett. Nem csak neki van ilyen képessége, amire ő sem készült fel. Mélyen a gondolataiba túrtam, és olyat találtam, amivel padlóra tudom küldeni. Üvöltve rogyott a földre a fejét fogva, de én akkor se hagytam abba. Az öltönyös fazon villámgyors mozdulattal mögöttem termett, majd a nyakamat elkapva hátra húzta a fejemet. Minden ok és előjel nélkül pánik szerű roham tört rám és elvesztettem az uralmat a testem és az erőm felett. Hevesen ziháltam az amúgyis torkomat szorító erős kéztől, de az a fájdalom, ami belülről akart szétszakítani leírhatatlan volt. Egész testem megfeszült és hangos üvöltés hagyta el a számat. A föld megremegett alattam és cikk-cakkban, hangos pattogással repedezett a beton. Torkomról egyből lekerültek a szorító ujjak.
-Vinny hagyd abba! - kiáltott a kék szemű.
-Ez már nem én vagyok. - válaszolt még midnig a talajon térdelve.
-Akkor mi lehet ez? - kérdezte a zöld hajú férfi.
-Vin, nézd meg. - utasította Chris. A fiú behunyta a szemét és csinálta, amit kértek tőle.
-Egy felemás szempárt látok, ami piros és fekete. - ennyit tudott mondani, majd kiszállt az elmémből.
-Mást nem láttam sajnos.
-Rick, hozd ki onnan gyorsan. - jött a következő instrukció. Nem habozott, egyből tette a dolgát. Letérdelt elém, kezeit az arcomra tette és szemét becsukta. Mikor újra kinyitotta azokat, iriszei ugyanúgy kéken világítottak, mint az erdőben. Szemhéja megremegett és szája vonallá préselődött. Testem kezdett ernyedni, ahogy hatott a segítség és a fájdalom is enyhült. Hosszas küzdés után elmúlt minden, de heves zokogás tört ki belőlem, mire a kezeimet tartó láncok elporladtak, ezzel megégetve a csuklómat. Előre buktam, ahogy megszűnt a tartás és a karjaimra támaszkodtam. Nem tudtam ezt a történést hogyan kezelni, előtte sosem éltem át ilyet és bevallom nagyon megréműltem. Teljesen elvesztettem minden fizikai erőmet és lelki kontrollomat, a sírás sem akart csillapodni. Kétségbe estem és kiszaladt a számon egy olyan dolog, amit még legvadabb álmaimban sem mondtam volna az ellenségeimnek.
-Segítsetek, kérlek! - mondtam remegő hangon. A még mindig előttem térdelő férfi hátra nézett a társaira és választ várt.

Halihó! 😘

Izgatott vagyok és nem bírtam ki, hogy ne tegyek ki egy új részt. 😁 Remélem tetszik nektek és szívesen olvassátok majd a későbbiekben a részeket. 🖤 Szerintetek mi fog kisülni belőle, hogy Nala száján kiszaladt a segítség kérés? Kíváncsi vagyok a véleményetekre. 😊
Bátran írjátok meg a gondolataitokat kommentben. 😊

További szép és mágikus napot nektek! 🔮🖤