A száműzött demon... •BTS FF•

13.rész

Igazság szerint igazságtalannak tartom, hogy Jungkook mindent tud rólam, én pedig semmit.
De  mégis, hogy kéne rákérdeznem arra, amit akarok?..
Talán úgy, hogy mégis, hogy haltál meg létszíves mond el.
Vagy mégis hogy ?
Ez olyan nehéz... Mindent szeretnek tudni a múltjáról arról, hogy lett belőle egy démon.
És arról, mégis miért kapta ezt a borzasztó erőt amit birtokol. Vajon minden démon kap ilyen hasonlót, vagy csak a kiváltságosak? Egyszerűen mindent tudni akartam és ha tudom is, hogy hagynom kene neki teret egyszerűen nem tudok. Nem tudok várni szeretnek mindent most megtudni, vagy csak próbálja velem azt éreztetni hogy elmondja legalább egy kis részét.

-Nem tudtam, hogy ennyire frusztrál téged ez a gondolat.- Nézett rám Jungkook.
Őszintén öt perce mehetett el a pincér fiú, és én azóta megint csak saját magamat kínzom.
-Megtennéd, hogy kimászol a fejemből.- Biccentettem oldalra a fejem.
A két palacsinta meg előttünk van sem én sem ő nem nyúlt még hozzá.
-Félreértés ne essék én nem mászkálok a fejedben.-
-És ezt higgyem is el.- Húztam fel szemöldököm miközben a forró csokit kavartam.
-Mi kapcsolatban állunk ha hozzam teszed a kérdését én azt akaratom ellenére is hallom.-
Vonat meg válat.
-Csak bátran kérdez nem harapok.- Biztatott egy halvány mosollyal az arcán.
-Hogy lett belőled démon?- Haraptam alsó ajkamba.
-Ez egyszerű úgy, hogy meghaltam.-
-Hány éve??
-Már rég túl voltunk a japánoknak való hét esztendős véres háborún, és már csak én is mondákból mesékből és öreg emberek szájából hallottam a nagy háborúról.-
-Mégis hány éves vagy?
-321 éves vagyok 300 éve halott, de jobban szeretem ha 21-nem mondanak.- Időm nem volt felfogni, hogy mennyi éves is. Már tettem a másik kérdésem fél.
-Hogy haltál meg?- Tűrtem fülem mögé rakoncátlan hajam.
-Ez attól függ melyiket akarod tudni.- Vont válat.
-Az elsőt.-
-Azt passzolom.-
-Második?
-Azt is.-
-Te mennyiszer haltál meg?- Akadtam ki hisz egy ember egyszer tud meghalni.
-harmadik?- próbálkoztam hátha ezt már elárulja.
-Fejbe lőttem magam, öngyilkos lettem.-

Jungkook pov.

-Fejbe lőttem magam, öngyilkos lettem.- Vontam válat, holott tudtam van súlya annak amit az előbb közöltem Hanával. Első halálom a bűnbeesés volt talán ott halt meg az emberiségem nagy része mikor Ruby iránt érzelmeket tápláltam, mikor a vonzalmam átfordult vágya, és talán ott hált meg teljesen emberi érzelmeim mikor vágyam kiteljesült Ruby testét érintve. Emlékszem minden egyes pillantásra annyival változott az egész, hogy mostanra gyűlölöm akkori gyermekes rajongásom a nő iránt. Az volt az első halálom.
A második halálom életem első emberi létem vérontása volt.
Elő kezeimhez meleg ver tapadt.
Ott haltam meg másodjára.
Élő éveim utolsó percéig manipulált báb voltam amit Ruby oda állított ahova csak akart.
Egyetlen dolog hiányzik a naivság mert az ember naiv. Hiányzik az emberi naivság a tisztaság az ártatlanság. Talán azért lettem mostandra gyenge mert Hana ártatlansága tisztasága emlékezteti velem régen én is ilyen voltam.
Mikor még ember voltam.
Utolsó halálom emberként már csak egy üres test ként szolgáló érzéketlen gyilkos volt.
Ruby úgy faragott ahogy csak akart saját ízlésére.
Kiölte belőlem a megbánást amit valamiért Hana vissza csempész.

-Jungkook ez itt a vég most már meg szolgáltál jutalmadért vágysz a hatalomra vágysz a nagyobb rangra ne légy egy jelentéktelen ember a többi mellett te nem lehetsz vesztes olyan lehetsz mind én.- tökéletesen emlékszem halálom utolsó perceire ahogy kijelentem az akkori szegényes tudással rendelkező rendőröknek hogy én soha sem vesztek.
Majd a fejemhez emelem szeretett gyilkos társam a fegyverem ami az én vesztemet és egyben szenvedésem okozója.
Tisztán hallom Hana első gondolatát ami átfutott az agyán a vallomásom közben.
"Én is ilyenné valók"
-Hana te nem leszel ilyen szeretném ha természetes halált halnál.- Temettem kezeim Hana meleg kis mancsaira.
- Te nem lehetsz ilyen mert neked a mennybe lesz a nyugalmad nem az én világomban.- Erőltettem  magamra egy újabb hamis mosolyt a mai nap talán másodjára.
Hana csak bólintott majd láthatóan témát váltott.
-Na de együnk mert már így is kihűlt és úgy már nem fini.- Gyermeki mosollyal tolta elém a tányéron pihenő édességet. Őszintén nem volt étvágyat 300 éve és ez most is ugyan úgy volt.
Lassan Hana elkezdte felvágni kisebb darabokra a palacsintát. Megmosolyogtatott a tény, hogy meg mindig ugyan úgy eszik mind kiskorában.
Ez nevetséges próbálok emberi dolgokat csinálni érte mikor teljesen felesleges ha én éhes maradok. A testem minden egyes porcikája vágyott a depressziójára nem pedig a palacsintára.
De erőt véve magamon kezdem lassan talán húzni az időt míg levágok egy darabot az édességből.
De nincs menekvés, muszáj embernek látszanom a szemében.
Így inkább a legyünk túl rajta opciót választva neki estem.
Hana szerint ez a legfinomabb dolog hat én semmit nem éreztem egyetlen foszlány ízt sem.
Mind ha a semmit enném.
Majd egyszer csak elkezdtem érezni egy édes arcomat ami csak erősödött majd a végére ízlelő bimbóim életre keltek.
Szinte már lehetetlennek gondolná egy démon, hogy érezne akar milyen ízt is.
De nem ámítás itt ülök egy mondhatni csendes palacsintázóba Hana mellett és érzem az ízeket.
Ha eddig valaha is próbáltam emberi dolgokat az csakis az alkohol és a drog volt.
Személyes kedvenc ként a cocain, na az baszó egy cucc imádtam élni olyankor embernek éreztem magam.
Erre itt van Hana aki tudatmódosító szerek nélkül is eléri azt ami a legtitkosabb vágyam.